A varázslények erdeje

A varázslények erdeje.

A varázslények erdeje 
Egyszer volt, hol nem volt, Mecsek sűrű erdejében volt egy kicsiny falucska. A falu 
kanyargós főutcáján végig csordogált egy kis patak. A helybéli emberek azt tartották, hogy ennek a pataknak a forrása a varázslények völgyében van, ezért tisztább, mint bármelyik másik patak. A gyerekek nagyon szerettek a patakban játszani, így volt ezzel Kíra és barátai is, de Lili, Kíra kistestvére csak messziről figyelte a vidám pancsolást. 
Miért nem játszol te is a többiekkel? - kérdezte Lilitől az édesanyja 
Félek a víztől. 
Azok miatt a buta mesék miatt, amit a nagyi mesélt neked a varázslényekről? 
Igen. 
Lili anyukája leguggolt a kislány mellé és megsimította az arcát. 
Édesem, azokat a meséket azért találták ki, hogy a gyerekek ne menjenek be egyedül az erdőbe. De a forrás itt van a faluban, bátran belemehetsz. 
Biztos nem megyek bele! Még a végén egy láthatatlan varázslény elragad magával. 
Hát jó! Ha már nem játszol a többiekkel akkor gyere, segíts nekem szamóca lekvárt készíteni. 
Lili boldogan tartott az édesanyjával, hiszen mindig örömmel segített neki. A szamóca lekvárt pedig imádta, és tudta, hogy készítés közben csemegézhet a friss gyümölcsből és a lekvárból is. A nap délutánba hajlott mire elkészült a lekvár és mindet üvegekbe töltötték. 
Kevés lett a szamóca, kimaradt három üveg. - rázta aggodalmasan anya a fejét - Szólj Kírának és menjetek el a szamóca rétre egy kosár szamócáért. 
Lili lekvártól maszatos arcával riadtan nézett anyára. 
De ahhoz be kell menni az erdőbe. 
Ne butáskodj kicsikém. Itt van a falu mellett, és veled megy Kíra is. Gyerünk, mosakodj meg, aztán indulás. 
Lili olyan lassan indult el, hogy még egy csiga is megelőzte volna. - Ha túl késő lesz mire odaérek Kírához, talán nem kell elmennünk a rétre. - gondolta magában. De még a kapuhoz sem ért már meghallotta nővére csilingelő hangját, ahogy énekelve közeledik az utcán. 
Szia kisprücsök! Hova indulsz? - köszöntötte vidáman Kíra 
Szamócáért kell mennünk a rétre. 
A hírtől Kíra szeme felcsillant és ez volt az, amitől Lili igazán félt. Biztos volt benne, hogy nővére nem akar megállni a rétnél. De nem volt mit tenni, mire észbe kapott Kíra már kézen fogta és húzta magával az erdő felé. 
A rétre érve Lili rögtön hozzálátott, hogy megtöltse a kosarát az érett, piros szamócával. De Kírának más tervei voltak. 
Először menjünk a Varázs forráshoz, majd visszafelé tele szedjük a kosarainkat.  
Lili rémülten nézett nővérére és rázni kezdte a fejét. 
Én biztos nem megyek oda, ahol mindenféle ijesztő lények vannak. 
Ugyan már, csak nem elhitted, azt a sok badarságot, amit a Nagyi mesélt nekünk? 
Igen, elhittem! De hiszen te is varázs forrásnak nevezed. 
Mert ez a neve. De biztos vagyok benne, hogy nincs ott semmi varázslatos és ijesztő. Ha nem akarsz jönni, akkor ne gyere, majd otthon találkozunk. 
Azzal Kíra elindult az erdő belseje felé. Lili rémülten nézett utána, sokkal jobban félt egyedül az erdőben, mint a varázslényektől. 
Várj meg! - kiabálta Lili és Kíra után szaladt 
Meglátod milyen klassz kaland lesz! 
Kíra magabiztos mosolya megnyugtatta Lilit. Amíg itt a nővére nem történhet semmi baj. Mire elértek a forráshoz Lili már el is felejtette miért félt annyira. Az erdő szépsége teljesen elvarázsolta, a patak halk csobogása és a fákon ide-oda repkedő madarak éneke megdobogtatta a szívét. Egy dalt kezdett dúdolni az erdő ritmusára és Kírával együtt táncra perdült. Így mentek tovább, míg el nem érték a forrást. A hely, ahol a forrás állt igazán varázslatos volt, mint egy kis vízesés, úgy tört elő a sziklák mögül. A szétfröccsenő vízcseppek, mint a csillámok úgy ragyogtak. Lili tátott szájjal nézett szét, a legszebb fák és virágok nőttek a forrás körül. Boldogan táncoltak a szanaszét repülő vízcseppek között. Az idő gyorsan telt, a lányok teljesen belefeledkeztek a játékba. Mire észbe kaptak a nap már lemenőben volt. Egymás kezét fogva futásnak eredtek, a sietségben nem nézték meg melyik irányból jöttek. Hosszú ideje gyalogoltak már, közben teljesen besötétedett. Lili könnyes szemmel nézett Kírára. 
Ugye eltévedtünk? 
Attól tartok, igen. 
Ekkor már Kíra is sírva fakadt, nem tudta mi tévő legyen. Ő hozta ide a kishúgát, valamit ki kell találnia. 
Keresnünk kell menedéket. 
Én nem fogok az erdőben éjszakázni. - rázta a fejét rémülten Lili 
Nincs más választásunk. 
Lili beletörődve a sorsába követte nővérét. Egy hatalmas fa tövébe kuporodtak le szorosan összebújva. Kíra remélte, hogy sem eső, sem szél nem lesz az éjszaka, már így is eléggé fáztak. Lili kimerülten csukta le szemeit, álmában is tovább sírdogált. Az erdő állatai felfigyeltek a szokatlan zajokra és észrevétlenül a lányok közelébe merészkedtek. A kis barna nyuszi és nagyobb társa aggódva figyelték a vacogó gyerekeket. Lassan odamentek hozzájuk és mint két szőrös, puha és meleg plüssállat hozzábújtak Kírához és Lilihez. A lányok zavartan nyitották ki a szemüket, már nem fáztak. Ez annyira megnyugtatta őket, hogy még Lili sem ijedt meg a nyusziktól, sőt örömmel fogadta és hálásan simította végig selymes bundáját. 
Szia nyuszika! Hogy kerültél ide? 
Ekkor sok-sok szentjánosbogár jelent meg körülöttük megvilágítva a sötét erdőt. A lányok megint csodálattal néztek szét, olyan gyönyörű volt így minden. 
Ó, hát ti kik vagytok?  
Kérdezte Kíra, ahogy körülnézve észrevette a többi állatot is. Ugyanis a lányokat őzek, mókusok és még több nyúl vette körül. A legnagyobb őz Kíra szemébe nézett, mire Kíra felállt. 
Azt szeretné, hogy kövessük. 
Az őz elindult, a többi állat pedig követte, a szentjánosbogarak is, így hát a két lány elindult a nyomukban. Az erdő ritkulni kezdett és egy pillanat múlva az ismerős szamóca réten találták magukat. Kíra és Lili köszönetet akartak mondani megmentőiknek, de a távolból érkező hangok megijesztették őket és visszaszaladtak az erdőbe. 
Minket keresnek. Hallod? 
A hangok irányába indultak és hamarosan egy csapat falubelibe botlottak, akik az ő nevüket kiáltozták. 
Megvannak! - kiáltotta el magát az egyikük, mire megjelent az édesanyjuk és zokogva ölelte magához két elveszett lányát. 
Képzeld anya, találkoztunk a varázslényekkel, ők segítettek kijutni az erdőből. Egyáltalán nem félelmetesek, olyanok, mint bármelyik állat. Most már nem fogok félni semmitől. - mondta Lili az édesanyjához bújva. 
Vége