Luca könyve: A kis régész

Luca könyve: A kis régész.

A kis régész
Egy szép tavaszi napon Luca házuk kertjében játszott. A homokozó, mint a hold felszíne tele mély kráterekkel.
- Hát te mit játszol? - kérdezte tőle édesanyja
Luca épp a legújabb gödröt ásta, kipirult arccal nézett fel anyukájára.
- Én egy híres régész vagyok és ősi kincseket keresek a sivatagban.
- Á, már értem. Esetleg a híres régész nem éhezett és szomjazott meg a nagy ásatás közben?
- De igen! - kiáltotta Luca és lapátját eldobva rohant a kikészített elemózsiához.
Miután jóllakott és az összes limonádét megitta folytatta az ásatást, egész délután a kertben dolgozott. Már kezdett sötétedni mikor nyílt a terasz ajtó. 
- Most már jöjjön fürdeni és pihenni az a kis régész! - szólt ki mosolyogva Luca anyukája
Vacsora és fürdés után következett az esti mese.
- Ma lehet valamilyen kincskeresős, régészes mese? - Kérdezte Luca
- Hát, persze. Megnézem találok-e ilyet a könyvespolcon. Meg is van, Mia és a fáraó kincse. Jó lesz? 
Luca bólogatott és odakucorodott édesanyja mellé, magához húzta Nyuszikát, a legkedvesebb alvós pajtiját és érdeklődve hallgatta a mesét. A történet végére Luca már mélyen aludt és az álmok földjén járt.
Luca és a fáraó kincse
- Itt kell lennie valahol! - nézett fel a térkép mögül Luca
- Látod Nyuszika? Ez a város, ahonnan jöttünk, végig ezen az úton haladtunk, egészen eddig az oázisig. Nyuszika hol vagy? Nézett körbe ijedten Luca mert sehol sem találta hű barátját. - Nyuszika!!!
- Itt vagyok az oázis közepén! - hallatszott a válasz
Luca elindult az ég felé magasodó pálmafák árnyékában, rácsodálkozott, hogy a sivatag közepén egy ilyen gyönyörű helyre találhattak. Az ösvény mentén szebbnél szebb virágok nőttek, melyeket Luca még sohasem látott, nagyon szeretett volna szedni párat belőlük, de tudta hamar elhervadnának, itt pedig még sokáig gyönyörködhetnek benne mások is.

Na végre Nyuszika, hát te meg mit csinálsz!?
A rózsaszín kisnyuszi az oázis közepén, egy kristálytiszta vizű tóban lubickolt.
- Gyere Luca te is, tökéletes a víz.
- De hát Nyuszika, nem ezért jöttünk meg kell találnunk Nofertari és II. Ramszesz kincsét mielőtt az a gaz Tom, a 
kincsrabló megelőz.
- Jól van megyek már, csak annyira kitikkadtam a hosszú úton.
Leültek egy fa alá és együtt megvizsgálták a térképet. Miután kitalálták merre induljanak tovább feltöltötték a kulacsaikat friss vízzel, felmásztak a tevéik hátára és újra útnak indultak. Luca többször is ellenőrizte, hogy jó irányba tartanak e. Ebben a percben is épp a térképet bújta Luca, amikor egy sebes homokjáró száguldott el mellettük és kirepítette a kezéből. A homokjáróból gúnyosan mosolygott vissza rájuk Tom, a kincstolvaj. Luca kétségbeesetten kapott a térkép után, leugrott tevéjéről és rohant, hogy elkapja. Szerencsére megakadt a homokból kiálló kőtömbben, Luca felkapta és már fordul is vissza, de megtorpant, mert a nap fénye visszaverődött valami fényesről, ami a kőtömbön volt.

• - Mi lehet ez? - közelebb hajolt, hogy megvizsgálhassa. Amint rájött mit is lát felkiáltott.
• - Nyuszika, gyere gyorsan ezt látnod kell!
  - Mit találtál Luca?
  - Nofertari királynő jele! Nézd!
  - Az lehetetlen, a romok még kilométerekre vannak.
  - Nézd meg! Itt van!
  Nyuszika is szemügyre vette és döbbenten állapította meg, hogy Lucának igaza van.
  - Ez, hogy lehetséges? Vajon mit keres itt?
  - Biztos van valami célja. Valami üzenet, esetleg útbaigazítás. - mondta elgondolkodva Luca
  Körbe járták, megmozgatták, ástak, de semmit sem találtak. Végül Luca elővette a bicskáját és az arany jel mögé illesztette. 
  A jel engedett és Luca kihúzta, mint egy dugót. A résben egy új térkép rejtőzött, a két jóbarát meglepetten néztek egymásra. 
  Óvatosan kihajtogatták az ősi papiruszt és kíváncsian vették szemügyre mit rejt. A térkép Nofertari királynő kincsének rejtekhelyét jelölte, de egész más irányba, mint ahol eddig sejtették a kis régészek.
  - Nézd csak! Itt az oázis, és itt vagyunk most, valamilyen kert lehetett itt az ókorban. Nyugati irányba vezet egy ösvény, melynek a végén Nofertari titkos palotája áll. E szerint ott kell keresni a kincset.
  - Ha ez igaz megelőzhetjük Tomot.
  - Igen, amíg rá nem jön, hogy nincs Ramszesz fáraó palotájában.
  - Akkor ne késlekedjünk!
  Gyorsan felszálltak a tevék hátára és az új irányba fordították őket. Az út nagyon hosszú volt a perzselő napon, de Luca mégis végig mosolygott. Tudta a térkép azt jelenti a kincs valóban létezik és nem csak egy legenda. Alig várta, hogy oda érjenek és ő legyen az első, aki a kezébe foghatja. Végeláthatatlan homokbuckákon keltek át, Nyuszikának már sajgott a 
  feneke, amikor végre megpillantották a távolban az apró oázist. Megkönnyebbülve szálltak le a tevéikről. Luca azonnal észrevette, hogy ez nem egy átlagos oázis, ugyanis ennek a közepén nem egy tó, hanem egy szökőkút állt, melyből még mindig csordogált a víz.
  - Megtaláltuk Nyuszika! - kiáltott fel Luca 
  - Hurrá. De akkor én most hol fogom lehűteni magam? - sopánkodott Nyuszika
  - Arra nincs idő. Lehet, hogy Tom már rájött, hogy rossz helyen ás. Az is lehet, hogy ott is volt elrejtve egy ide vezető nyom.
  - Jól van, jól van. Hozom a felszerelést.
  - De hol is kezdjünk neki? - nézett körbe elgondolkodva Luca
  Átnézték a térképet, de nem találtak rajta semmi hasznosat. Ezután körbejárták az apró oázist, benéztek minden bokor és fűszál alá. Nyuszika nem bírta már tovább, muszáj volt megmártóznia a szökőkútban, ahogy alámerült a vízben a kút alján megpillantotta ugyanazt a jelet, mint amit korábban találtak és ami a térképen is szerepelt.
  - Luca ezt nézd! Itt a jel a szökőkútban!
  - Ügyes vagy Nyuszika. Nézzük meg hátha ezt is ki lehet húzni.- Oké! - és már merült is a víz alá Nyuszika
  Azonban hiába feszegette nem mozdult, fogytán volt már a levegőnek, de gondolta megpróbál még valamit és megnyomta a jelet, mint egy gombot. A jel engedett és nagy robajjal egy titkos lépcső nyílt meg a szökőkút aljában. Nyuszika úgy meg lepődött, hogy nem maradt ideje megkapaszkodni. Egészen a lépcső aljáig gurult.
  - Nyuszika! Jól vagy?! - kiáltott utána Luca, közben zseblámpával a kezében már szaladt is le a lépcsőn.
  - Igen jól vagyok. Áú! Bár jobban meggondolva iszonyúan fáj mindenem. Azta!
  Ahogy felállt és körbenézett, Nyuszikának elakadt a lélegzete. A lépcső egy terembe vezetett, melynek egyik falát végig szövevényes rajzok borították. Luca leérve szintén elcsodálkozott.
  - Azt hiszem, hogy ez egy újabb útmutató a kincshez. Lenyűgöző, nagyon aprólékos munka. 
  Luca alaposan megvizsgálta a falfestményt. A képen ezt a helyet örökítették meg, a közepén ott volt a szökőkút, melyen lejutottak ide, körülötte a kert minden virágával és a palota, aminek erkélyén Nofertari királynő állt.
  - De, hogy segít ez nekünk? - kérdezte Nyuszika
  - Még nem tudom, de lehozom a többi felszerelést is.
  Gyorsan felszaladtak a lépcsőn és lehozták a felszerelésüket, bár Nyuszikának fogalma sem volt róla, hogyan segíthet ezekből bármi is most. Lucának azonban támadt egy ötlete. A táskájából elővett egy másik zseblámpát és megvilágította vele a festményt. A festmény megváltozott ott, ahol a lámpa fénye megvilágította. A kert alatt egy titkos labirintus húzódott, amely egészen a palotáig vezetett, és ott, a palota alatt volt a kincstár.
  - Látod ezt Nyuszika? Ez egy térkép.
  - Na jó, de hogy jutunk be a labirintusba? 
  - Itt van a bejárat, ahol most vagyunk. Biztos van egy titkos ajtó.- Mindig van egy titkos ajtó. - sóhajtott Nyuszika
  Luca és Nyuszika végigsimította a falat hátha találnak egy titkos gombot. Az utolsó centiknél jártak és kezdtek elkeseredni, amikor Luca Nofertari királynőhöz ért. A királynő, mint egy gomb besüllyedt a falba. A talaj a lábuk alatt megmozdult és egy újabb lépcső tárult fel. Ezúttal mind a ketten legurultak a lépcsőn.
  - Áú!! Már megint! - kiáltott fel Nyuszika
  A lépcső aljánál egy hosszú folyosó tárult eléjük. Amint elindultak rajta a falon lévő fáklyák egymás után gyulladtak fel.
  - A fáklyák mutatják a helyes irányt. - jelentette ki Luca
  Nem vették észre, hogy valaki csendben követi őket.
  - Milyen hosszú ez a labirintus? - kérdezte Nyuszika miután már hosszú ideje bolyongtak
  - Nyugalom, szerintem nemsokára ott leszünk.
  - Hát remélem nem tévedtünk el.
  Két kanyarral később falba ütköztek. Nyuszika rémülten sikoltott fel, de Luca nem ijedt meg. A táskájában kotorászott, amikor egy árnyat látott mögöttük.
  - Van ott valaki? - kiabált hátra és zseblámpájával nagyobb fényt csinált.
  - Biztos csak képzelődtem. - állapította meg
  Ezután Luca alaposan megvizsgálta a falat, először a sima zseblámpával világította végig, majd a speciális lámpával is. Nem kellett sokáig várni, tíz téglán gyönyörű minta rajzolódott ki.
  - Vajon mit jelenthet ez? - kérdezte Nyuszika
  - Valahogy összekapcsolódnak a rajzok. Nézd, ezek a téglák mozognak. Lehet, hogy a megfelelő sorrendben kell őketbenyomni és akkor kinyílik az ajtó.
  - Akkor lássunk neki.
  Jól megnézték az összes téglát és kezdett összeállni a kép.- Mintha egy történet lenne, Nofertari története. - mondta Nyuszika
  - Igen, jól látod. És ez az első kép.
  Azzal Luca benyomta az első téglát és utána szép sorban az összeset. Amint benyomta az utolsót a fal megmozdult és felemelkedett. Egy felfelé vezető lépcső volt mögötte. Nyuszika csalódottan sóhajtott fel.
  - Hát már sohasem érünk oda.
  - Nyugalom Nyuszika, ha könnyű lenne megtalálni már biztos kifosztották volna.
  A lépcső tetejére érve ezúttal egy fa ajtó állította meg őket, melyen 10 zár volt. Luca kutatni kezdett a kulcsok után. Meg is pillantotta az egyik téglán Nofertari királynő jelképét. Egy mozdulattal kivette a téglát a helyéről és a lyukban megtalálta az egyik kulcsot. Sorban belepróbálta a zárakba, míg megtalálta a megfelelőt. Utána tovább keresett. Nyuszika segítségével hamar megtalálták az összes kulcsot és beillesztették a megfelelő helyre. Amikor az utolsót is elfordították az ajtó kinyílt és mögötte Nofertari királynő titkos szobáját találták, benne megannyi kinccsel.
  - Sikerült Nyuszika, végre megtaláltuk! - örvendezett Luca
  - És ezt hálásan köszönöm! Sokkal könnyebb volt így, mintha nekem kellett volna megtalálni.
  Tom, a kincstolvaj lépett ki az árnyékból és gonosz mosolyra húzta száját.
  - A kincseknek múzeumban a helye, nem hagyom, hogy ellopd! - kiáltott fel mérgesen Luca
  - És mit tudsz tenni ellene? Az embereim odafent várnak a jelemre. Túlerőben vagyunk.
  - Azt csak hiszed. Már az oázishoz érve értesítettem a múzeumban dolgozó barátaimat, hamarosan megérkeznek. -mosolygott magabiztosan Luca
  Ebben a percben recsegve szóltak bele Tom rádiójába.
  - Főnök le kell lépnünk, tíz autó tart erre és rendőr is van köztük.
  Tom arca elfehéredett és olyan gyorsan fordult a kijárat felé, hogy a kalapját is majdnem elhagyta.- Legközelebb én leszek az első! - kiáltott vissza
  Amíg megérkeztek a többiek Luca és Nyuszika hozzálátott, hogy lefényképezzék és lerajzolják a szobában található összes kincset. Egy gyönyörű tükrös asztalkán ott sorakoztak Nofertari ékszerei, arany fülbevalók, karperecek, nyakékek, fejdíszek. A szobát pedig szebbnél szebb vázák és festmények díszítették.
  - Ez az évszázad régészeti lelete. - állapította meg Luca, régész barátja, aki időközben megérkezett, helyeslően bólogatott.
  Hazafelé csatlakoztak a múzeumi barátaikhoz és együtt vitték a sok kincset a múzeum raktárába.
  - Nekem Nofertari kék nyakéke tetszett a legjobban. - mondta Nyuszika 
  - Engem maga a szoba nyűgözött le, ahogy évszázadokon keresztül megőrizte Nofertari királynő emlékét.
  A két kis régészt a hosszú autóút alatt elnyomta az álom és mire felébredtek már Luca szobájában találták magukat. Reggeli közben Luca elmesélte milyen kalandokban volt része álmában.
  
  
•