Március

Március.

Március 
Egy igen zord és hosszú tél után, amin az ember bajszára fagy a pára, és az ablakból kinézve mindenki azt gondolta, hogy ebben az évben már nem fog kisütni a nap. Szóval ennek a télnek az utolsó napján, március 1-jén egy kis kunyhóban született egy gyermek. Ahogy édesanyja mellkasára helyezték és meghallotta annak ismerős szívverését megnyugodott és édesen szuszogott. A nap előbújt a felhők mögül és beragyogta a szobát. 
Nézd Soma, a kislányunk elhozta a tavaszt. 
Látom Ilka. - Soma gyengéden megsimogatta kislánya fejét 
Legyen a neve Március.  
Ilka azokkal a szemekkel nézett férjére, aminek hatására ő mindig igent mondott neki. Ezért hát a kislányt Márciusnak nevezték el. A faluban is híre ment, hogy nem messze tőlük született egy gyermek, akinek a Március nevet adták. Először összesúgtak az emberek. Micsoda furcsa név ez egy gyereknek? De, ahogy teltek a napok és a napsütés kitartott, felmelegítve a földeket, megolvasztva a vastag hótakarót. Itt, ott már a hóvirágok is előbújtak, mosolyt csalva az emberek arcára. A rettentő tél után végre boldogság költözött a faluba és a völgybe, melyben a falu és a kis kunyhó állt. Az emberek hálából ajándékokat vittek a kicsi lánynak. Ez az év igazán bőséges volt a környékbeli emberek számára, a földek gazdagon teremtek, a gyümölcsfák roskadoztak az érett gyümölcstől. Mindenki tudta kinek köszönhető ez. Március ha sírt esett az eső, ha nevetett kisütött a nap. Szülei féltőn óvták, novemberben egy hűvösebb napon mégis megbetegedett. Azonnal beköszöntött a tél, mindenki aggódott a kislányért és azért, hogy visszatér-e a jó idő. Hosszú hónapokig betegeskedett Március, édesanyja sírva készítette neki első születésnapi tortáját. Nem hitt már benne, hogy meggyógyul. Másnap reggelre Március mosolyogva ébredt, lement a láza és már nem köhögött. A nap is kisütött odakint, Március mosolya ismét meghozta a tavaszt. Innentől fogva szülei és a völgy összes lakója legféltettebb kincsükként óvták még a széltől is. 
Teltek-múltak az évek és Március gyönyörű kislánnyá cseperedett. Szőke, copfos haja vadul lobogott a szélben, ahogy kacagva szaladt végig kedvenc virágokkal borított mezején, lába nyomán újabb virágok hajtottak. Mióta megszületett a völgyre és a benne álló falura jólét köszöntött. A hegyekből csordogáló patakok sosem apadtak ki, frissen tartva a tavat, melyben bőséggel akadt hal a halászok horgára. A búza minden éven aranylón zizegett a földeken. A hegy lábán felfutó szőlőskertekben csüngtek a méretes szőlőfürtök. A falu lakóinak nem kellett éhínségtől tartaniuk, boldogság áradt az egész völgyben. Nem is csoda hát, hogy Márciust mindenki a tenyerén hordozta, a varrónők szebbnél-szebb pörgős szoknyácskákat varrtak neki, a pékek a legfinomabb kiflit adták neki. Könnye csak a boldogságtól hullott a mindig vidám, szeretettel csordultig telt kislánynak. Ilyenkor barátságos, tápláló eső áztatta a földeket. A völgy jóléte és annak kincse nem maradt titokban, utazók vitték hírét szerte a világban. Még az óceánokon túlra is eljutott Március híre. Egy sötét, sziklákon álló várban épp a vándort hallgatta a király a csoda kislány történetéről. Mire végig hallgatta a történetet a fejében már kieszelt egy tervet. Az ablakon végignézett kopár királyságán, majd így szólt: - Fizetek száz aranyat, ha elvezeted az embereimet a völgybe, ahol ez a kislány él! 
A vándor kapzsi tekintettel nézett a királyra, nem is kérdezett egyebet, bőszen bólogatott és hajlongott, majd távozott. A király hívatta öt legjobb emberét és parancsba adta nekik, hogy kövessék a vándort a völgybe és hozzák el neki a Március névre hallgató kislányt. Miközben figyelte távolodó embereit elképzelte, hogy a sziklák helyén gazdag gyümölcsfák nőnek, a kiszáradt folyómeder pedig megtelik vízzel. A gyémánt bányászat miatt kimerült földekre pedig aranyló búzamezőt remélt. 
Egy héttel később Március épp virágkoszorút készített a virágos réten, amikor váratlanul egy sötét árnyék takarta el előle a melengető napsugarakat. Hátrafordulva életében először érzett félelmet, ahogy megpillantotta a fölé magasodó ijesztő alakokat. A király egyik embere felkapta Márciust és már indultak is vissza a királyságba. Március rémületében még kiáltani sem tudott, csak a könnyei potyogtak. Ebben a pillanatban az ég beborult, a szél feltámadt, és olyan vihar zúdult a völgyre amilyet még nem láttak az ott lakók. Március édesanyja azonnal tudta, hogy valami borzalmas dolog történhetett kislányával. Férjével a keresésére indultak, órákkal később sem akadtak a nyomára, pedig egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Az eső szakadatlanul esett, megduzzasztva a patakokat és veszélyessé téve a hegyeket. Szomorúan és ázottan tértek vissza a házukba. 
Holnap folytatjuk a keresést a szomszédos településekben is. - mondta Soma, Március édesapja és megölelte zokogó feleségét. 
Eközben a királyságban a király már türelmetlenül várta emberei érkezését. Ha a földek végre újra jóllakatják az alatvalóit azok újra képesek lesznek dolgozni a bányákban. Egy héttel később meg is érkeztek, egy törékeny, sírástól vörös arcú gyermeket hoztak. A király kedvesen szólt hozzá. 
Ne sírj kedvesem, amint olyan gazdagon termővé varázsolod a földjeimet, mint a te völgyedet, haza mehetsz. 
De én nem tudok varázsolni. - mondta szipogva Március 
Te vagy az a kislány, akinek a neve Március? 
Igen. 
Akkor tegyél csodát. 
Tényleg nem tudok varázsolni. Kérem, haza szeretnék menni. 
A király erre irtózatos méregbe gurult. 
Addig innen el nem mész, amíg a földjeim nem teremnek, a folyó újra nem folyik! Zárjátok be egy szobába! - parancsolta meg embereinek 
Március csak zokogott, a szobában, ahova bezárták bekuporodott a sarokba és szüleit szólongatta. 
Édesapja már a harmadik faluban járt, amikor hírét vette, hogy egy vándort lefizetett az óceánon túli királyság királya. Kicsit még kérdezősködött és amikor elég információt gyűjtött össze ahhoz, hogy megbizonyosodjon át kell kelnie az óceánon a lányáért. Hazaérve szomorú látvány fogadta, a völgy lassan haldoklott. Önkénteseket toborzott, hogy vele tartsanak a lánya megmentésére. 
A királyságban Március a kiszáradt folyó partján üldögélt, a király emberei a távolból figyelték. Nem értette, hogy miért, hiszen hova mehetett volna. Épp egy jókora kavicsot hajított a folyómederbe, amikor egy szakadt ruhás, szeplős kislány lépett oda hozzá. 
Szia! Rita vagyok. Te vagy az, aki elhozza nekünk a bőséget? 
Sajnos nem tudok varázsolni. 
Hát úgysem hittem benne, amióta megszülettem ilyen a királyság, szóval megszoktam. De régen gyönyörű volt, képzeld, ahol most ülünk tele volt virágokkal. Bár nem tudom, hogy milyen egy virág. 
Te még nem láttál soha virágot? 
Nem. 
Ahogy Március nézte Ritát, aki szakadatlanul mosolygott, béke költözött zaklatott lelkébe és az egykor virágos rét újra kivirágzott. 
Nahát! - ugrott fel csodálkozva Rita - Mégis tudsz varázsolni! 
A király embere végig nézték az egészet és azonnal szóltak a királynak. Erre a király kigondolta, hogy a kis Rita vezesse végig a királyságon Márciust. Be is vált a terve, mert ahol jártak a természet újra éledt. Mindenki kedvesen köszöntötte Márciust, amit a kislány meg is hálált. Közben a király fülébe jutott, hogy a völgyből emberek indultak Március megmentésére, tudta, hogy nem engedhet el a lányt, mert újra elpusztulnak a növények. Újra bezárta Márciust a szobába, amitől szomorúság költözött a királyságba, ami újra éledt, mind elpusztult. Rita és a királyság többi lakója tudta, a királyság pusztulásáért a királya felelős, ezért összefogtak és elüldözték a királyt. Kiszabadították Márciust, aki olyan boldog volt, hogy új barátokra talált, hogy az egész királyság kizöldült, a folyómeder megtelt vízzel. Ekkor ért oda Március édesapja, megölelte lányát és köszönetet mondott a királyság lakóinak. 
Mi vagyunk hálásak a lányának! Maradjanak holnapig, hogy méltó módon mondhassunk köszönetet. 
Rendben. - egyezett bele Soma, Március édesapja 
Hatalmas ünnepséget rendeztek a királyság főterén, Március és Rita késő estig táncoltak és nevettek. Másnap búcsúzóul Március egy szép virágkoszorút adott Ritának és megfogadták, hogy minden évben meglátogatják egymást. 
Hazaérve édesanyja szorosan megölelte kislányát és puszit nyomott a homlokára. 
Örülök, hogy itthon vagy életem. 
A rét virágzik? - kérdezte Március aggodalmasan édesanyjától 
Reggel óta tele van színpompás virágokkal! 
Azzal előhúzott a táskájából egy koszorút és lánya kócos fejére tette.