A végtelen miértek esete

A végtelen miértek esete.

Kitört a vakáció. A következő írás vicces figyelmeztetés a nagymamának, nagyapának, jön az unoka. Szíverősítőt kikészíteni, fehérneműt felkötni…!

Végre alábbhagyott az eszeveszett nappali hőség. A hintaágyon ringatózva élvezzük a virágillattól terhes szellő lágy simogatását. Én és Lukász, a kis unokám, na és persze ölében az ilyen pillanatokhoz elmaradhatatlan kismacska, Zorro. Lassan szürkül az ég, a napkorongot apró fénypont váltja fel, az esthajnalcsillag. Leheletnyi szellő simítja végig a homlokom, hálás is vagyok érte.

– Jaj, de jó, hogy lement végre a nap.

– Miért? – figyel fel sóhajomra Lukász.

Ölembe vonom, barackot nyomok a kobakjára, tudom, hogy ez tetszik neki, de ennyivel nem úszom meg, választ követel.

– Miért?  – ismétli meg, a szerintem költői kérdést.  Neki nyilván nem az.

– Tudod Prücsök, én igazán szeretem a meleget, de ez a mai már nekem is túl sok volt.       

– Nézd csak ott, – mutatom neki – feljött a Vénusz, jobban mondva az esthajnalcsillag.

– Miért? – kérdi ártatlan szemekkel.

– Esteledik és lassan sötét lesz.

– Miért? – kérdez tovább.

– Miért lesz sötét? Hát mert a nappal után az este következik.

Jön is rá rögtön a következő:

– Miért?

– Tudod, – próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy érthető legyen, amit elmondok – a Föld forog és a Nap mindig másik részét világítja meg. Egy dió és valami kis kavicsfélével igyekszem megmutatni is.

– Látod, ha itt nappal van, akkor itt éjszaka, és éjszaka az emberek aludni mennek.

– Miért?

– Mert nappal dolgoznak, elfáradnak és aludniuk kell.

– Miért?

Minden mondatom újabb "miért"-et provokál okostojás unokámnál. Nagy levegőt veszek, még bírom az iramot.

– Aludni azért kell, hogy kipihenjük magunkat. Vannak dolgok, amikre az embereknek szükségük van. Enni, inni, aludni. Gyere, locsoljuk meg a virágokat. – Próbálom meg kimozdítani kényelmes, csak kérdezek és kérdezek helyzetéből. Hát, ha ettől a miért özön végét reméltem, tévedtem. Lukász ismét rázendít:

– Miért?

– Mármint, miért locsoljuk meg a virágokat? – mert szomjasak – mondom én.

– Miért?

A gyerek csak nem tágít, én meg igyekszem tőmondatokban felelni, hogy elvágjam a további miértek útját.

– Meg kell locsolni őket, mert a nap nagyon kiszárította a földet.

S mi jön ez után? Hát persze, egy újabb kérdés:

– Miért?

– A nagy melegben elpárolgott a földből a víz. Nem jutott elég a virágoknak, hogy felszívják a szárukba, leveleikbe, ezért ha nem locsoljuk meg őket, el fognak száradni. Azt pedig nem szeretném.

– Miért?

Ezen a miérten egy kicsit meglepődök, hiszen Lukász is nagyon szereti a virágokat. Nincs nap, hogy ne szedne nekem, az anyukájának, de még az öccsének is pitypangot, százszorszépet, kék, sárga, fehér, nevét nem tudom virágokat ajándékba.

– Hiszen, te is szereted a virágokat. Segítettél sziklakertet építeni. Emlékszem, mennyire tetszett neked a kerítés mellé ültetett ecetfa, ami ráadásul jó szolgálatot is tesz a kertben.

– Miért?

– Miért kértünk a szomszédból ecetfát? – A kérdésem megül a levegőben. Megválaszolom hát magam, – azért, mert szúnyogriasztó. Különben is növények nélkül még élet sem lenne.

Na, ez az utóbbi megjegyzés nem kellett volna, mert erre megint rá lehet kérdezni, hogy:

– Miért?

Egyre kevésbé bírom már szusszal, de még válaszolok:

– A növények tisztítják a levegőt. Bonyolult folyamatok útján elnyelik az elhasznált levegőt, és oxigént termelnek helyette.

Ez egy kicsit bonyolult lehet egy hatéves gyereknek, kiutat keresek a bővebb magyarázat alól.

– Nem sokára úgyis iskolába mész, ... – majd ott megtanulod, folytatnám, de még mielőtt befejezhetném a mondatomat, közbeharsan Lukász kérdése:

– Miért?

– Nagyfiú vagy, már iskoláskorú. Az iskolában majd megtanulsz mindent, írni, olvasni, számolni. Tanulsz majd az állatokról és a növényekről, sok mindenről, de most már nagyon elfáradtam.

– Miért?

– Édes jó istenem, miért is vagyok fáradt, hát mert főztem...

– Miért? – vág közbe Lukász. Láthatóan incselkedik velem, és roppant mód élvezi. Veszem a lapot, párbajozzunk!

– Mert ma is megéheztetek, és nekem többfélét is főznöm kellett rizst is, tarhonyát is, meg még krumplit is.

– Miért?

A kis prücsök persze maga is tudja a választ, de ki nem hagyná a soron következő kérdést, válaszolok hát neki és remélem, válaszom kielégítő:

– Tudod te azt nagyon jól. Papa a krumplit szereti, amiből nekem már elegem van, nekem rizs kellett, te meg a tarhonyát imádod. Aztán meg még mosnom is kellett.

– Miért?

– Hogy legyen holnapra tiszta ruhátok. Nem illik ám koszosan óvodába menni.

– Miért?

– Vannak szabályok, amiket be kell tartanunk.

– Miért?

– Alkalmazkodnunk kell egymáshoz.

– Miért?

– Te sem éreznéd jól magad, ha valamelyik óvodás társad büdös lenne, és ragacsos, koszos kézzel akarna veled játszani. Biztosan nem adnád oda neki a játékodat, és inkább elmenekülnél a közeléből is, de te sem lehetsz mocskos, mert akkor téged is elkerülnek, és egyedül maradsz. Egyedül pedig nagyon nem jó.

– Miért?

– Ez ugye nem komoly kérdés? – Dobom vissza a labdát.

Nincs válasz, és nincs újabb kérdés se, csak széles mosollyal az arcán a nyakamba ugrik, kis kezével átkarol, és csak bújik, bújik.