Kitört a vakáció. A következő írás vicces figyelmeztetés a nagymamának, nagyapának, jön az unoka. Szíverősítőt kikészíteni, fehérneműt felkötni…!
Végre alábbhagyott az eszeveszett nappali hőség. A hintaágyon ringatózva élvezzük a virágillattól terhes szellő lágy simogatását. Én és Lukász, a kis unokám, na és persze ölében az ilyen pillanatokhoz elmaradhatatlan kismacska, Zorro. Lassan szürkül az ég, a napkorongot apró fénypont váltja fel, az esthajnalcsillag. Leheletnyi szellő simítja végig a homlokom, hálás is vagyok érte.
– Jaj, de jó, hogy lement végre a nap.
– Miért? – figyel fel sóhajomra Lukász.
Ölembe vonom, barackot nyomok a kobakjára, tudom, hogy ez tetszik neki, de ennyivel nem úszom meg, választ követel.
– Miért? – ismétli meg, a szerintem költői kérdést. Neki nyilván nem az.
– Tudod Prücsök, én igazán szeretem a meleget, de ez a mai már nekem is túl sok volt.
– Nézd csak ott, – mutatom neki – feljött a Vénusz, jobban mondva az esthajnalcsillag.
– Miért? – kérdi ártatlan szemekkel.
– Esteledik és lassan sötét lesz.
– Miért? – kérdez tovább.
– Miért lesz sötét? Hát mert a nappal után az este következik.
Jön is rá rögtön a következő:
– Miért?
– Tudod, – próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy érthető legyen, amit elmondok – a Föld forog és a Nap mindig másik részét világítja meg. Egy dió és valami kis kavicsfélével igyekszem megmutatni is.
– Látod, ha itt nappal van, akkor itt éjszaka, és éjszaka az emberek aludni mennek.
– Miért?
– Mert nappal dolgoznak, elfáradnak és aludniuk kell.
– Miért?
Minden mondatom újabb "miért"-et provokál okostojás unokámnál. Nagy levegőt veszek, még bírom az iramot.
– Aludni azért kell, hogy kipihenjük magunkat. Vannak dolgok, amikre az embereknek szükségük van. Enni, inni, aludni. Gyere, locsoljuk meg a virágokat. – Próbálom meg kimozdítani kényelmes, csak kérdezek és kérdezek helyzetéből. Hát, ha ettől a miért özön végét reméltem, tévedtem. Lukász ismét rázendít:
– Miért?
– Mármint, miért locsoljuk meg a virágokat? – mert szomjasak – mondom én.
– Miért?
A gyerek csak nem tágít, én meg igyekszem tőmondatokban felelni, hogy elvágjam a további miértek útját.
– Meg kell locsolni őket, mert a nap nagyon kiszárította a földet.
S mi jön ez után? Hát persze, egy újabb kérdés:
– Miért?
– A nagy melegben elpárolgott a földből a víz. Nem jutott elég a virágoknak, hogy felszívják a szárukba, leveleikbe, ezért ha nem locsoljuk meg őket, el fognak száradni. Azt pedig nem szeretném.
– Miért?
Ezen a miérten egy kicsit meglepődök, hiszen Lukász is nagyon szereti a virágokat. Nincs nap, hogy ne szedne nekem, az anyukájának, de még az öccsének is pitypangot, százszorszépet, kék, sárga, fehér, nevét nem tudom virágokat ajándékba.
– Hiszen, te is szereted a virágokat. Segítettél sziklakertet építeni. Emlékszem, mennyire tetszett neked a kerítés mellé ültetett ecetfa, ami ráadásul jó szolgálatot is tesz a kertben.
– Miért?
– Miért kértünk a szomszédból ecetfát? – A kérdésem megül a levegőben. Megválaszolom hát magam, – azért, mert szúnyogriasztó. Különben is növények nélkül még élet sem lenne.
Na, ez az utóbbi megjegyzés nem kellett volna, mert erre megint rá lehet kérdezni, hogy:
– Miért?
Egyre kevésbé bírom már szusszal, de még válaszolok:
– A növények tisztítják a levegőt. Bonyolult folyamatok útján elnyelik az elhasznált levegőt, és oxigént termelnek helyette.
Ez egy kicsit bonyolult lehet egy hatéves gyereknek, kiutat keresek a bővebb magyarázat alól.
– Nem sokára úgyis iskolába mész, ... – majd ott megtanulod, folytatnám, de még mielőtt befejezhetném a mondatomat, közbeharsan Lukász kérdése:
– Miért?
– Nagyfiú vagy, már iskoláskorú. Az iskolában majd megtanulsz mindent, írni, olvasni, számolni. Tanulsz majd az állatokról és a növényekről, sok mindenről, de most már nagyon elfáradtam.
– Miért?
– Édes jó istenem, miért is vagyok fáradt, hát mert főztem...
– Miért? – vág közbe Lukász. Láthatóan incselkedik velem, és roppant mód élvezi. Veszem a lapot, párbajozzunk!
– Mert ma is megéheztetek, és nekem többfélét is főznöm kellett rizst is, tarhonyát is, meg még krumplit is.
– Miért?
A kis prücsök persze maga is tudja a választ, de ki nem hagyná a soron következő kérdést, válaszolok hát neki és remélem, válaszom kielégítő:
– Tudod te azt nagyon jól. Papa a krumplit szereti, amiből nekem már elegem van, nekem rizs kellett, te meg a tarhonyát imádod. Aztán meg még mosnom is kellett.
– Miért?
– Hogy legyen holnapra tiszta ruhátok. Nem illik ám koszosan óvodába menni.
– Miért?
– Vannak szabályok, amiket be kell tartanunk.
– Miért?
– Alkalmazkodnunk kell egymáshoz.
– Miért?
– Te sem éreznéd jól magad, ha valamelyik óvodás társad büdös lenne, és ragacsos, koszos kézzel akarna veled játszani. Biztosan nem adnád oda neki a játékodat, és inkább elmenekülnél a közeléből is, de te sem lehetsz mocskos, mert akkor téged is elkerülnek, és egyedül maradsz. Egyedül pedig nagyon nem jó.
– Miért?
– Ez ugye nem komoly kérdés? – Dobom vissza a labdát.
Nincs válasz, és nincs újabb kérdés se, csak széles mosollyal az arcán a nyakamba ugrik, kis kezével átkarol, és csak bújik, bújik.
Amatőr tollforgató vagyok. Ha valami feldühít, a mérgemet írásban adom ki. Ha valamin meghatódom, írásra lendül a kezem. Felnőtteknek novellákban, cikkekben mondom el a gondolataimat, gyerekeknek verssel, mesével próbálok örömöt szerezni. Szeretném hinni, hogy amit leírok, az az olvasó számára hasznos és szórakoztató. Néhány írásom megjelent az Én mesém c. mesekönyvben, illetve a Kláris irodalmi folyóira...
Vélemények a meséről
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól! A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
A napocska nevetve szórta sugarait a földre. Apró nyilai hol egy virág szirmán csusszantak le, hol egy fűszál lándzsáját élesítették. Most éppen Mosó Maci orra hegyén landolt egyikük. A maci jókedv...
Volt egyszer hol nem volt, az Üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy csodaóvoda. Piros tetejű takaros kis házikó, csillogó ablakszemekkel. Udvara nem volt nagy, de jól elfér...
Földreszállt Angyal vagyok. Legalábbis anya, még inkább mama, így hívnak. Itteni, földi nevem: Szabó Lukász. Amikor megérkeztem, jó ideig csak egyfajta táplálékot vettem magamhoz. Az valódi mennyei...
Panni ma is korán ébredt. A hajnali harmat még meg sem száradt a karcsú fűszálakon. Mióta nem szabad óvodába mennie, valahogy reggelente nem akarózik neki a még "öt percet" szunyókálás. Az óvodás t...
Ezt a mesét írta: Pigniczki Ágnes amatőr író
Amatőr tollforgató vagyok. Ha valami feldühít, a mérgemet írásban adom ki. Ha valamin meghatódom, írásra lendül a kezem. Felnőtteknek novellákban, cikkekben mondom el a gondolataimat, gyerekeknek verssel, mesével próbálok örömöt szerezni. Szeretném hinni, hogy amit leírok, az az olvasó számára hasznos és szórakoztató. Néhány írásom megjelent az Én mesém c. mesekönyvben, illetve a Kláris irodalmi folyóira...