A versengő szitakötők

A versengő szitakötők.

A Locsi-patak partján sorakozó bodzafák legöregebbike volt a szitakötők kedvenc helye. Valaha ennek a fának a gyökerei közül bújtak elő a patak vízéből és itt tették meg első szárnypróbálgatásaikat.

A szitakötőlányok jó barátnők voltak, sokat táncoltak, vadásztak együtt. Mindegyikük másban volt ügyes: a sárga Szonja tudott a leggyorsabban repülni, a világoskék Szilvi a legmesszebbről vette észre az apró, ehető rovarokat. A zöld színű Szerena a legügyesebben bújt el a nádasban, hiszen színe miatt ez könnyű volt neki. A piros szárnyú Szofi táncolt a legszebben, különleges repülőmutatványokra is képes volt. A lila Szidi pedig erős hangjáról volt híres.

A lányok a délelőtti napsugarak fényénél szárították a hajnali harmatot szárnyaikról, aztán kezdődhetett a „tánc”. Versengve röppentek a patakparti sárga és lila virágokra, próbálgatva, hogy melyik szín előnyösebb nekik. Abban megegyeztek, hogy Bodza néne fehér virágain mindannyian jól mutatnak, ezért itt tartózkodtak legtöbbet. Innen indítottak támadásokat az élénkülő rovarok, főleg pedig a szúnyogok ellen. Miután jóllaktak, egy kis játékra támadt kedvük.

– Játsszunk bújócskát! – javasolta Szerena és már kezdte is a kiszámolójukat:

„Zümm-zümm, repülünk,

amit fogunk, megeszünk.

Szúnyogra, muslicára,

vadásszunk a vérszívókra, zümm!”                                    

A világoskék Szilvi lett a hunyó. Ő híres volt éleslátásáról, most is pillanatok alatt észrevette társait, kivéve Szerenát, aki nagyon ügyesen lapult két nádszál között a zöld színével.

– Szerintem tartsunk táncbemutatót! Megkérjük Bodza nénit, döntse el, ki a legjobb táncos – vélekedett a piros Szofi.

A szitakötőlányok erre vad táncba kezdtek, gyors fordulókat, hirtelen irányváltásokat, emelkedéseket, süllyedéseket mutattak be egymás után. Szofi maradt a végére, aki még egy kis hátrafelé repüléssel is színesítette táncát. Őt hirdette ki győztesnek Bodza néne.

Szonja egy gyorsasági repülést javasolt társainak.

– Legyen a cél a túlsó parti fűzfa!

Persze, hogy ő lett a győztes, hiszen mind közül a leggyorsabban tudott repülni a sárga szitakötő.

– Mi lenne, ha hangoskodnánk egy kicsit? – kérdezte a lila Szidi, aki a bodza vízbe nyúló gyökerén napozgatott.

Lett is erre olyan hangos zizegés, berregés, zümmögés, hogy még a víz alatt élők, sőt a szomszéd bodza lakói is hallották. Béci a barna varangy is felfigyelt a hangoskodó szitakötőkre, főleg a leghangosabbra Szidire, aki egész közel volt hozzá. Nem is gondolkodott sokat a béka, már készült is kiölteni hosszú nyelvét, hogy megragadja Szidit. Lett is erre néma csend, hiszen egyszerre vették észre a lányok, hogy társuk milyen veszélyben van. Csak Szidi berregett tovább, mert ő akarta megnyerni ezt a versenyszámot. A sárga Szonja villámgyorsan repült Béci feje felé, mögötte a többi szitakötőlány. A varangy zavarában elvétette a támadást, így Szidi megmenekült.

A barátnők együtt örvendeztek, és a bodzafa magasabb ágain süttették magukat tovább a délutáni napsütéssel.