Adventi Mesenaptár - 7. Legjobb barátnők (Dec. 7.)

Adventi Mesenaptár - 7. Legjobb barátnők (Dec. 7.).

Alberta, a strucc nagyon szerette a kifutóját. Hatalmas területen legelészhetett, mindenfelé bokor, fű és homok. Még azt sem bánta, hogy meg kell osztani a zebrákkal, orrszavúkkal és zsiráfokkal. Mindenkinek megvolt a kedvenc helye a kifutóban, nem nagyon zavarták egymást. Alberta főleg egyedül sétálgatott egy eldugottabb részen, és szeretett egyedül lenni. Egy baj volt csak azzal, hogy másik is laktak itt, mégpedig az, hogy a strucc rendkívül ijedős volt. És mint a struccok áltálában, ijedtében megpróbálta a homokba dugni a fejét. De ez nem mindig sikerült. Annyit koppant már be a feje, hogy megszámolni se tudta. Mafalda tavaly karácsonyra ajándékozott neki ugyan egy szép sárga kötött sapkát, de ez sem segített sokat. Remélte, hogy idén valami hasznosabbat kap. Vagy valami keményebbet, mint a sapka, de azt sem bánta volna, ha kigyógyul az ijedezésből.

Komótosan csipegette a füvet, amikor Zelda, a legjobb barátnője megjelent. A zebra nagyon igyekezett, hogy ne ijessze meg Albertát.

– Szép nap ez a mai, ugye? – köszöntötte Zelda.

– Hát ma még nem vertem be a fejem, szóval igen – bólogatott a strucclány.

– Hoztam neked valamit, hogy soha többet ne verd be – jelentette ki Zelda vidáman, és Alberta lába elé gurított egy piros gombócot.

A strucc először nem értette, hogy miben tudna segítségére lenni egy labda. De nem labda volt, hanem egy fémből készült, belül puha, bélelt bukósisak. Alberta megörült az ajándéknak, nyomban bele is dugta a fejét.

– Boldog karácsonyt, Alberta! Kamilla megígérte, hogy majd a fejedre is szíjazza, nehogy lepottyanjon.

– Ez nagyszerű ajándék, köszönöm – lelkendezett, és ide-oda mozgatta a fején a sisakot. – Én nem téged húztalak, de szívesen megosztom veled a füvem – mosolygott a strucc. Boldog volt, mert ha az ijedésből nem is sikerült kigyógyulnia, a fejét soha többet nem kell bevernie.