Állatokkal suttogó

Állatokkal suttogó.

Állatokkal suttogó

Élt egyszer egy lány, Luna. Úgy volt különleges, hogy nem is tudott róla.

20 lehetett, amikor végre beletörődött sorsába. Ő volt a kapocs az emberek és az állatok között, nem mellesleg a királyi család utolsó sarja. Születésétől kezdve úgy tartották, hogy „Az állatokkal suttogó”. Fiatal koráig nem nagyon értették, hogy mit értenek vagy mit akarnak mondani ezzel. Csak akkor jöttek rá mikor már túl késő volt. Túlságosan is.

Gyermekkorában állandóan mondogatták, hogy Ő más, mint a többiek. már azzal kitűnt közülük, hogy királyi családból származott, de nem tudták, hogy ennél többről van szó. A legtöbben irigykedtek rá. Olyanja volt, mint senki másnak hetedhét országban. Az emberek úgy viselkedtek, mintha megszállta volna őket valami, így akarták elvenni tőle a tulajdonát. Nekik is kellett, sőt késztetést éreztek, hogy elvegyék. De ha van rossz, lennie kell jónak is. Most sem volt másképp.

Luna szülei kitartottak lányuk mellett legyőzve így a gonoszt, ami rosszat akart. Mindenkitől távol tartották ezzel megóvva őt a világban uralkodó gonosz, sötét valamitől, ami vért kívánt. Pontosan ők sem tudták mi az a valami, amitől így meg tudnak bolondulni  közelben lévő emberek.

A lány ilyen módon nevelkedett 18 éves koráig. Ez egy elhagyatott kastély volt, a családi örökségük része. Biztonságos kis hely, nyugodt környékkel egy szép patak melletti füves területen. Tudniillik a kastély mellett volt egy aprócska erdő is 10-15 jókora lombos fával, ami helyet adott az erdei állatoknak és azok búvóhelyeinek.

Rendszeresen kijárt ide. A 18. születésnapján miközben az erdőben sétált érezte, hogy valami megváltozott. Ezt már reggel is érezte, de azt hitte, hogy egy kis séta és jobban lesz. Tévedett. Méghozzá túl nagyot. Ahogy az erdőben sétált beszélgetésre lett figyelmes. Körbenézett, de senkit nem látott maga körül. Azt érezte, hogy megbolondult vagy megőrült. De nem tudott rájönni mi is lehet valójában. Ez így ment 2 éven át.

Mikor már a 20-at töltötte a szüleitől megkérdezte, hogy miért küldenek utána cselédeket. Erre a szülők nagyon meglepődtek és közölték, hogy ők senkit nem küldenek utána. Ekkor mindenki gondolkodni kezdett, hogy mi lehet, mígnem az anyának eszébe nem jutott a jóslat: „Gyermeketek a kapocs a két világ között. Ez 100 évente történik meg és minden ötödik generáció örökli. Ez a 18. születésnapján, éjfélkor és a telihold varázsára nyílik meg. Vigyázz az örökségre, ne hagyd, hogy rossz kezekbe kerüljön, mert az veszélyt jelent az egész világra.”

Lunának ekkor jutott eszébe az aznapi este és kora reggeli séta az erdőben. Megértette, hogy küldetése és elhivatása van az emberek világában. Azt is megértette, hogy miért került ebbe a világba. A feladata nem más, mint az emberek és állatok közötti kapcsolat megteremtése.

Ennek tudatában éli életét, aki az emberek és az állatok között is megtalálja helyét. A kedvessége, törődése és gondoskodása példamutató magatartásról árulkodik. Ilyen és ehhez hasonló tulajdonságokkal vezeti az embereket egy jobb és nyitott élet felé. Talán még most is, ki tudja? Mindig lesznek Lunához hasonló emberek, a kérdés, az az, hogy Te is látod-e őket vagy esetleg észreveszed-e őket.

Ha te is szeretnél olyan lenni, mint Luna, akkor ne félj megnyílni a világnak, mert ha jobban megismered nem is olyan zord hely ez az egész.