Álmodi

Álmodi.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám, életerős királyfi. Álmodi volt a neve. Csodálatos kék szemein keresztül mindig másnak látta a dolgokat, mint általában az emberek. Bármire ránézett, az égszínkék fényben ragyogott. A pillangók, a felhők, a halastó még a tulipán is mind, mind kékben pompázott. Álmodit boldogság járta át, valahányszor kinyitotta csodafényű szemeit, s megpillantotta rajtuk keresztül a világot.

Egyik reggel Álmodi arra ébredt, hogy minden megváltozott. A pillangók, a felhők, a halastó és a szeme is elvesztette varázslatos kék fényét. Hiába pislogott, hiába dörzsölte meg a szemét, nem nyerte vissza régi csillogását. Minden fénytelenné és szürkévé vált körülötte. Nem tudta ezt mire vélni az ifjú és elhatározta, megkeresi a ragyogást, mert így nem élhet tovább. Felkerekedett hát és nekiindult a királyságnak. Ment, mendegélt, s naphosszat kereste, kutatta az égszínkék varázslatot. Benézett minden tóba, minden folyóba és patakocskába, de nem találta. Felmászott minden fa tetejére, hátha az egyik felhő szélén lesz, de ott sem volt. Lepkehálóval begyűjtötte a birodalom pillangóit, de azok sem tudtak semmit a kék fényességről. Végigjárta országa összes virágoskertjét, de nem lelte meg a ragyogást a virágok kelyhében sem. Nyakába szedte ekkor a lábát Álmodi, s kifutott a királyságból. Meg sem állt az óceán partjáig. Ott találkozott egy ősz, öreg emberrel, aki megkérdezte tőle, mi járatban van.

– Ne is kérdezd, apó. Tudod én a kék ragyogást keresem, amit a múlt héten vesztettem el, s azóta nem lelem sehol. Megállás nélkül keresem, kutatom. Éjt nappallá téve hajszolom magam, hogy megtaláljam, de mindhiába. Nem láttad véletlenül?

Az öreg szomorúan csóválta a fejét, sajnos nem tudott segíteni Álmodi baján.

– Én nem adhatom vissza Neked a ragyogást, azt mindenkinek magának kell újra megtalálnia – mondta, azzal eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Az ifjú tovább folytatta útját. Lemerült az óceán mélyére, átúszott a túlsó partra, de csak nem változott semmi. Csak nem akart a világ újra égszínkékben ragyogni. Addig ment, mendegélt, míg körbe nem járta a Földet és újra vissza nem tért a királyságába.

– Itt vesztettem el, itt kell lennie – gondolta.

Álmodi azóta is rendületlenül keresi, kutatja a régi fényt, ha azóta meg nem találta. Itt a vége, fuss el véle.