Az ajándék alma

Az ajándék alma.

Az ajándék alma

Csupafül legszívesebben cigánykereket hányt volna, olyan jól érezte magát a kora őszi napsütésben.

Végre-valahára semmi dolga sem volt, azt csinálhatott egész délután, amit csak akart. Nem kellett sokat törnie a fejét, hogy kivel üsse el az időt, szaladt egyenesen Kobakhoz. Kobaknak mindig volt valami jó ötlete az idő haszontalan eltöltésére. Mármint mások számára haszontalan, mert ők minél haszontalanabbul töltötték az időt, annál jobban érezték magukat. Amint szaladt Csupafül Kobakhoz az egyik kertben meglátott egy almafát amelynek egyik ága épp az ösvényre hajlott és egy jókora érett alma csüngött rajta. Csupafül addig-addig ügyeskedett, amíg leszedte az almát és rohant is tovább.

- Hogy fog majd Kobak örülni az almának - gondolta magában, aztán hirtelen megállt és megcsodálta a gyümölcsöt.

Az alma hibátlan volt, egészen piros, majdnem vörös és úgy csillogott a napsütésben, hogy Csupafül úgy látta benne magát, akár egy tükörben.

- Minek adnám oda Kobaknak ezt az almát, inkább megtartom magamnak. Úgy se tudja, hogy ezt az almát neki szántam, tehát nem kell tudnia róla. Elrejtem az almát, visszafele jövet pedig hazaviszem és megeszem. Úgyis én találtam, tehát az enyém.

Azzal fogta Csupafül és elrejtette az egyik fűcsomó közé az almát.

Kobak széles vigyorral fogadta a nyulat és egyből a lényegre tért.

- Akkora meglepetésem van a számodra!

- Mutasd gyorsan, had látom - kerekedett el Csupafül szeme.

- Ahhoz el kell menni. Ha meglátod, leesik az állad. Nekem is nagyon tetszik, de gondoltam meghagyom neked. Na, gyere menjünk érte minél előbb, mielőtt más is észrevenné.

Kobak már szaladt is, Csupafül pedig utána. Aztán a róka hirtelen megállt és nagyot sóhajtott.

- Sajnálom, Csupafül! Pont ettől tartottam. Le kellett volna szednem. Pedig azt szerettem volna, ha te is látod még a fán. - mutatott Kobak az almafa lehajló ágára - Ha láttad volna, hogy milyen gyönyörű, egészséges, szép piros, majdnem bordó volt és úgy csillogott, hogy akár magadat is láttad volna benne, akár egy tükörben.

Csupafül csak bámulta az ágat, amelyről néhány perce maga szedte le az almát. Gombóc ugrált a torkában, sírás kerülgette és a szégyentől meg sem bírt szólalni.

- Na, ne vedd úgy a szívedre, Csupafül. Csak egy alma volt, nem olyan nagy dolog. Keressünk máshol almát. Lehet, hogy nem lesz olyan szép, mint amilyen ezen a fán volt, de az egyik alma, olyan akár a másik.

- Most már haza kell mennem - dadogott Csupafül.

- Ne haragudj, Csupafül. Nem akartam csalódást okozni neked.

Csupafül ezt már nem bírta tovább, elsírta magát, rohant haza, hátra se fordult.

- Szedek neked még szebb almát, csak ne haragudj! - kiabált a nyúl után a róka.

Kobak betartotta az ígéretét, másnap egy kosár almával kopogtatott be Csupafül ajtaján, de a nyúl nem nyitott ajtót és messze elkerülte a rókát.

Kobak nagyon sajnálta, hogy vége szakadt a nyúllal a jó barátság. Nem gondolta, hogy Csupafül ennyire szívére veszi a dolgot.

Teltek-múltak a napok, az ősz megsárgította a faleveleket és a hajnalokra zúzmarát szórt a tájra.

Csupafül hazafele tartott, amikor meglátott az egyik fa tetején egy almát. Az almafa már majdnem ledobta levélköntösét, mindössze csak azaz egy alma csüngött még róla és néhány megsárgult falevél. Csupafül utált fára mászni, akkor is csak az alsó ágakig merészkedett, de még onnan is majd le szédült. De most összeszedte minden bátorságát és felmászott egészen a fa tetejébe az almáért és sikeresen vissza tért a földre. Aztán szaladt egyenesen Kobakhoz.

Kobak amint kinyitotta az ajtót, csak nézte a nyúl kezében a kissé már fonnyadt almát.

- Nem olyan szép, meg nem is piros és egyáltalán nem bordó és nem is látod benne magad... Csak azt akartam mondani, hogy én szedtem le. -hadarta Csupafül.

- Ezt én is láttam. Ott lógott a nagy almafa tetején, de nem mertem felmászni érte. Csupafül, te felmásztál a fa tetejébe? - tátotta el a száját Kobak - Még egy székre se mersz felállni, nehogy leszédülj róla.

- Igen felmásztam érte, de most arról az almáról beszélek, amelyet nekem szántál.

- Hú! Hogy az milyen szép volt? Te is láttad?

- Az előbb mondtam. Én szedtem le.

- Hát! Akkor nagyszerű, mert én is neked szántam, - aztán megvakarta a feje búbját, amely Kobaknál a mély töprengés jele volt - Igazán megmondhattad volna, még akkor, hogy leszedted és megetted.

- Nem ettem meg.

- Akkor nem értem az egészet.

- Leszedtem és neked akartam elhozni ajándékba.

- Nekem?

- Csak annyira megtetszett, hogy meggondoltam magam és nem akartam neked odaadni... és elrejtettem egy fűcsomóba.

- Nekem akartad hozni azt a szép almát?

- Süket vagy? Nem hoztam, mert irigy voltam és megtartottam magamnak.

- De amikor megláttad rám gondoltál?

- Na és.

- Csupafül! Te, hogy milyen jó barát vagy.

- A jó barát elhozta volna az almát.

- Te ennél sokkal többet tettél. Elmondtad az igazat. Tudod, a barátság ott kezdődik, ha őszinték vagyunk egymáshoz.

- Akkor nem haragszol?

- Csupafül! Kinek hoztad ezt a nyamvadt almát? - és Kobak olyan melegséggel nézett a nyúlra, hogy Csupafül majdnem elsírta magát

- De jó, hogy ismét barátok vagyunk.