Az ajándék

  • 22
  • 2021.
    jan
Az angyal halkan suhant végig a hideg, hóval borított város felett. Keresett. Keresett valakit, akinek átadhatja ajándékát. Egy gyermeket, egy tiszta szívet, aki méltó arra a kincsre, amit szíve alatt hordott. Minden évben így tett, karácsony közeledtével. Nesztelenül besurrant az otthonokba, és a gyermekek szívébe nézve, kileste álmaikat.

Az angyal halkan suhant végig a hideg, hóval borított város felett. Keresett. Keresett valakit, akinek átadhatja ajándékát. Egy gyermeket, egy tiszta szívet, aki méltó arra a kincsre, amit szíve alatt hordott. Minden évben így tett, karácsony közeledtével. Nesztelenül besurrant az otthonokba, és a gyermekek szívébe nézve, kileste álmaikat.

Idén sokkal nehezebb dolga volt, mint eddig bármikor. Maga is értetlenül állt a dolog felett, és egyre kétségbeesettebb lett. Mindenki Playstationról, Xboxról, vagy kontrollerről (világítós-villogósról), okostelefonról, számítógépes játékokról álmodott. A gyerekek már nem játszanak, csak játéknak tűnő kütyükben mulatják az idejüket. Raziel baljós érzésekkel, lázasan kutatott, hogy megtalálja ajándékának leendő gazdáját.

Hosszú út állt mögötte, számtalan család és gyermek álma, de még mindig nem lelte, akit keresett. Lehetett gazdag, vagy szegény család sarja, az igaz érték eltűnőben volt.

Aznap este, a sokadik csalódás után egy belvárosi bérházhoz érkezett. A belső körfolyosós, omladozó vakolatú ház számos lakást rejtett magában. Halkan lebegett be az egyik kicsi, egyszerű, de tiszta otthonba.

Édesanya kislányát altatta. Mesélt neki, mint mindig, minden este. A gyerekszobában kopottas, régi bútorok, rongyosra ölelgetett babák, plüssálatkák. Az ablakban egy aprócska kaktusz zöldellt, papírból vágott hópelyhek, hóemberek díszítették az üveget. A kis asztalkán gyermekrajzok Mikulásról, karácsonyfáról, gazdagságról.

A mese szépen szólt, az asszony kedves, lágy szeretetteli hangján. És a farkas most is alulmaradt a malackák furfangos eszével szemben.

– Most már hunyd be szemed, és utazz az álmok birodalmába – mondta szelíden az asszony.

– Anya! – a hang vékonyan szólt a vastag dunnatakaró alól. – A suliban mindenki nagy karácsonyfát kap. Tudod, olyan plafonig érőt. Idén lesz nekünk is nagy fenyőnk?

Az asszony nagyot nyelt. Válaszában nem hallatszott mérhetetlen fájdalma.

– Tudod Kicsim… Jézuska nem azt nézi, kinek mekkora fája van. Azt nézi, kinek mi lakik a szívben.

– Tudom. De olyan jó lenne egy hatalmas karácsonyfa!

Csend. Az anya könnyeivel küzd, a gyermek a válaszra vár.

– Hallottam egy történetet – kezdte lassan az anya. – Egy kisfiúról szólt, akinek nagyon gazdag volt a családja. Minden éveben hatalmas fát állítottak. Biztosan volt két méter magas is. Aztán ez a fiú megismerkedett a suliban egy másik fiúval. Ők pedig nagyon szegények voltak. És nem tudtak semmilyen fát venni. Csak egy fenyőág díszelgett az asztal közepén, néhány papírdísszel. De az édesanya karácsonykor olyan süteményt sütött, hogy messze a csodájára jártak. A gazdag fiú kíváncsi lett és elment hozzájuk. A kis szoba meleg volt. Nem volt tévé, sem hifi torony, alig voltak játékok. Igazából semmi sem volt ott, csak ők, apa, anya, meg a kisfiú. És akkor a gazdag fiú irigy lett. Az ő házuk nagy volt, de hideg. Bármennyire is fűtöttek be, sose lett olyan meleg, mint ebben a szegényes viskóban.

A takaró alól halk szipogás volt a válasz.

– Hiányzik apa…

Az anya megszorította lánya kezét.

– Miért kellett elmennie? – kérdezte a csipogó hang.

– Tudod… Apukád egy angyal volt. És nem maradhatott sokáig a Földön. Mert a Mennyekben volt dolga. Ő oda tartozott. De mielőtt elment, itt hagyott nekem egy ajándékot. Életem legcsodálatosabb ajándékát!

– Mi volt az Anya?

– Hát te – mosolygott az asszony, és megsimogatta kislánya arcát.

 

Miután gyermeke elaludt, az asszony a konyhába ment. Raziel meghatottan, láthatatlanul követte. Egy kis fém dobozka került elő a konyhaszekrény egy fiókjából. Néhány ezer forintos és egy marék apró borult az asztalra. Az asszonyból halk zokogás tört ki. Némán rázkódott a válla.

– Ne haragudj Anya! – suttogta, és egy vékony aranyláncot kapcsolt le a nyakából. – Azt ígértem, megőrzöm, és a lányomnak adom tovább. De nem tehetek mást. Most már nem. Holnap el kell adnom. Az életemben a legfontosabb a lányom… A te unokád. Az összes örömöm forrása ő…

És az asszony csak sírt és sírt. Az asztalra borulva aludt el végtelen kimerültségében, reménytelenséggel kísérve, aranyláncát görcsösen markolva.

Az angyal mellé lépett. Tudta, hogy megérkezett, és itt, ebben a lakásban van az, akit egész végig keresett. Lágyan végigsimította az asszony fejét, és egy csókot lehelt rá.

Visszasétált a kislány szobájába, szíve alól kivette az ajándékát. Halvány, vörös színben pulzáló fénygolyót tartott kezében. Leült a lányka ágyára, és lassan a szívébe helyezte a fénymagot.

– Megajándékozlak a mesélés képességével! – suttogta. – Mesélni fogsz az embereknek. Amit elmondasz, és leírsz, ezentúl varázslatosan életre kel, és megnyugvást, örömöt, békét hoz ott, ahol kell. Mesélj! Csak mesélj Kicsi Lány, és eljut a szívekhez! Jobbá teszed a világot! A Fény holnap megszületik. Boldog karácsonyt!

 

Mielőtt elhagyta a házat, két kezét magasra emelve fehér fénybe burkolta az aprócska lakást. Megáldotta, és tudta, hogy holnap egy kis szerencse éri őket. És nem kell eladni az aranyláncot.

Az ég felé repülve elhullajtotta örömkönnyeit. Hópelyhek formájában értek földet. Messze fent, egy addig szinte észrevétlen csillag, fényesen felragyogott.