Kép forrása: Trifán - Radics Bettina
Az elhagyott hinta.
Egy néptelen liget idős fái között búslakodott egymagában egy elárvult hinta. A valamikor jobb napokat élt szerkezet lánca berozsdásodott, korhadt deszkáira, ráfagytak az elsárgult őszi levelek. A dermesztő hidegben búskomoran bámulta a fák zúzmarás ágait, s közben elmélázott a régi szép időkön. Arra gondolt, amikor egy erős, barátságos kéz minden héten beolajozta láncait, és finom lakkal kente le az ülőkéjét.
Hirtelen, mintha meghallotta volna valaki és közelebb lopakodott hozzá. A szél volt az, egy aprócska, barátságos fuvallat és beszélgetésbe elegyedett vele.
És a szél ringatni kezdte az öreg hintát. Amikor csak arra járt mindig meghimbálta az vén játékszert. A rozsdás láncok csak úgy nyikorogtak, csikorogtak a hidegben. Néha-néha jó erősen is meghajtotta, az pedig szívósan állta a sarat. Sokáig játszottak így kettesben, amikor egyik reggel a szél nem jött egyedül. Gyermekkacajt hozott magával, sivalkodást, gondtalan, vidám nevetést. A hinta most lett csak igazán boldog! Elégedetten és örömittasan repült magasra a vad szélben.
Egy család sétált el a liget szélén. A gyerekek meghallották a kacagást és így kérlelték apjukat:
Azóta a család apraja és nagyja, de a környék összes lakója is minden nap odajár hintázni az öreg fák közé. Elégedett kacagásukat messzire viszi a szél. És persze a hinta láncait is hetente megolajozzák, az ülőkéjét pedig finom illatos lakkal kenik át a felnőttek.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró
Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...