Barion Pixel

Az eltékozolt kívánságok


Fülledt nyári délután volt. Pamacs nyuszi a Selymesfüvű réten heverészett, egy fűszálat rágcsált, és a felhőket nézegette. Egyszer csak felsóhajtott: - Milyen egyhangú ez az élet! Néha ugrabugrálok a mezőn, máskor meglapulok a bokorban. Lapulok itt, összekup...

Kép forrása: Fehér-Kiss Bernadett https://www.facebook.com/tipitopi.handmade

Fülledt nyári délután volt. Pamacs nyuszi a Selymesfüvű réten heverészett, egy fűszálat rágcsált, és a felhőket nézegette. Egyszer csak felsóhajtott: - Milyen egyhangú ez az élet! Néha ugrabugrálok a mezőn, máskor meglapulok a bokorban. Lapulok itt, összekuporodom ott, remegek amott! Ez aztán a nagy kaland!  Aztán, ha megéhezem, rágcsálok egy kevés zsenge hajtást, fakérget, zöldséget – vagy sokat. Az egyetlen dolog, amiért izgulhatok, hogy hagynak-e a testvéreim a répatortából, mire hazaérek. De az az igazság, már a répát is úgy unom! Én a répát eszem, engem meg az unalom...

- Ej, te nyúl, hát miért vagy ilyen lekonyult fülű! – szólította meg valaki.

Pamacs riadtan felpattant, majd körbenézett. De hiába forgolódott és fürkészett hol jobbra, hol balra, nem látott senkit.

- Ki vagy te, és hol vagy? – kérdezte bizonytalan hangon.

 - Itt ülünk a pipacson, szinte az orrod hegyénél! – igazította útba a hang. Pamacs jobban szemügyre vette a pipacshoz, s mit látott? Nem is egy, hanem két parányi tündér sütkérezett a virágon.

- Én Óhaj vagyok! – mutatkozott be az egyik csöppség.

- Én pedig Sóhaj! –tette hozzá a másik.

- Kívánságtündérek vagyunk! – mondták egyszerre. – Ha elárulod, mire vágysz, mi teljesítjük a kívánságodat.  De jól fontold meg, mit szeretnél, mert csak három kérésed lehet!

Pamacs először azt se tudta, higgyen-e a szemének és a fülének, csak álldogált szégyellősen, szemét lesütve.

-  Annyira szeretnék madár lenni! – bökte ki végül. - Nyúlként olyan egyhangú és sivár az élet! Csak a mező, csak a fű, csak az üregek – panaszolta. - Bezzeg a madarak! Szabadon szállhatnak, amerre a szárnyuk repíti őket! Mennyi mindent láthatnak a magasból! Nem olyan földhözragadtak, mint mi, nyulak!

- Ennél mi sem egyszerűbb! – mosolygott Óhaj, és hármat tapsolt parányi tenyerével. Pamacs a következő pillanatban már azt érezte, hogy...

- Segítség! Zuhanok! – próbált kiabálni rémülten, de csak éles vijjogás hagyta el a torkát. Ahogy kétségbeesetten kapálózott a levegőben, hirtelen kitárultak a szárnyai, aztán Pamacs emelkedni kezdett. Csak szállt egyre magabiztosabban, egyre magasabbra. Ahogy a rét fölött körözött, megpillantotta a barátait:

- Odarepülök hozzájuk! - határozta el. - Fognak ámulni meg bámulni, hogy madár lettem! Még a káposztatorzsa is kiesik a szájukból! Ez lesz ám az igazi meglepetés!

De a leginkább ő lepődött meg azon, hogy barátai örvendezés helyett riadtan iszkoltak előle, és hamarosan el is tűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.

Pamacs csőre lekonyult:

- Nem értem, hogy viselkedhetnek így! – kesergett magában, miközben a patakhoz repült, hogy igyon pár korty vizet, mert ugyancsak megszomjazott a repülésben.  Ahogy a víz fölé hajolt, ijedten hátra is hőkölt, mert egy sas nézett rá vissza a víztükörből. Ekkor döbbent rá az igazságra:

- Ezer répalevél és káposztatorzsa! Én egy sas vagyok! Egy ragadozómadár! Ezért menekültek előlem a barátaim! Megijedtek tőlem!  - döbbent rá az igazságra, és csüggedten lógatta szárnyait. - Mit ér a szabadságom, mit ér a végtelen ég, ha magányos vagyok. Jaj, Óhaj és Sóhaj! Inkább hallá változtassatok! Akkor szabadon ficánkolhatnék, elúszhatnék akár a tengerig is, de nem rettegne tőlem senki.

A következő pillanatban arra eszmélt, hogy sodródik az árral, meg a többi hallal.

- Hal vagyok! Ez hallatlan! – tátogta, és úszott csak úszott órákon át önfeledten. Észre sem vette, hogy közben bealkonyodott. Viszont ugyancsak elfáradt az úszásban és ficánkolásban, ezért megpróbált visszafordulni, hogy hazatérjen. De minden igyekezete hiábavaló volt, a patak egyre távolabb sodorta a Selymesfüvű réttől.

- Haza akarok menni! Haza akarok menni! Már elegem van az úszkálásból! Nem akarok hal lenni! Óhaj, Sóhaj segítsetek! – tátogta megrémülve. Ekkor elcsitult a víz moraja, eltűnt a patak is. Pamacs ott állt könnyes szemekkel, csöpögő ruhában az üreg előtt, amelyben éltek. Édesanyja pont ekkor bukkant elő:

- Pamacs! Kisfiam! Hol jártál? Már mindent tűvé tettünk érted! Úgy aggódtam! Attól féltem, magával ragadott az a hatalmas sas, amelyik a közelben körözött délután! És mitől vagy csuromvizes? Csak nem beleestél a patakba? Nem vagy te hal, hogy vízben lubickolj!

Pamacs nem szólt egy szót sem, étvágya sem volt, csak lekuporodott az egyik sarokba. Aludni próbált. De hiába volt fáradt és kimerült, nem jött álom a szemére.

- Jaj, Óhaj és Sóhaj! – sóhajtott fel. - Mit tettem! Hogy lehettem ilyen ostoba! Elfecséreltem a kívánságaimat, s közben majdnem elvesztettem mindent és mindenkit! Inkább kértem volna olyat, aminek együtt örülhettünk volna, mi nyulak! Tele kamrát, minden jóval. Egy új répareszelőt az anyukámnak, a régi már annyira ócska... – ezekkel a gondolatokkal szenderült álomba.

Másnap reggel hatalmas felfordulásra és zsibongásra ébredt.

- Pamacs, kelj fel! Ezt neked is látnod kell! – kiabálták a testvérei, s már vonszolták is magukkal a kamrához, amelynek polcai roskadoztak a sok répától és káposztától.

- Ó, milyen csodaszép ez a reszelő! – hallotta az anyukája hangját. – Milyen fényes! Milyen új! Pont, amilyenre vágytam. Vajon kitől kaphattam? S ez a tengernyi zöldség! Hogy kerülhetett ide? Ez valóságos csoda! El se hiszem!

Pamacs csak annyit tudott kinyögni: - Mindjárt visszajövök! - azzal el is viharzott, magára hagyva a kamra előtt ámuldozó nyúlcsaládot. Futott, ahogy a lába bírta, meg sem állt a pipacsig, amelyen a kívánságtündéreket találta az előző délután. Most is ott üldögéltek.

- Óhaj! Sóhaj! Én ezt nem értem! – lihegte Pamacs. – Azt mondtátok, csak három kérésem lehet, mégis teljesült mindegyik. Azok is, amelyeket ki se mondtam!

- Tudod, barátocskám! – kacagott Óhaj. – Az első kettő nem volt igazi kívánság, inkább csak lecke. Nyúlfarknyi, de hatásos lecke. Úgy tűnik, tanultál belőle.

- És mi akkor is tudjuk, mi az, amire igazán szükséged van, ha meg sem szólalsz. A mi tudásunk és varázserőnk hatalmasabb, mint sejted – tette hozzá Sóhaj.

- Tudtátok, hogy mire van igazán szükségem? Akkor miért teljesítettétek az ostoba és hiábavaló kéréseimet? Miért hagytatok röpdösni és sodródni? – kérdezte értetlenül Pamacs.

- Mi tudtuk, de neked is rá kellett jönnöd – válaszolták a tündérek, s úgy elröppentek, mintha nem is jártak volna a Selymesfüvű réten. Pamacs soha többé nem találta őket, hiába ugrándozta be a mezőt széltében s hosszában. Azonban valahányszor megpillantott egy pipacsot, elpirult, mert eszébe jutott Óhaj, Sóhaj és az eltékozolt kívánságok.

 

 

 

 

 

 

 

 

Sarkadi Emília (Limy), amatőr költő, író és meseíró

Sarkadi Emília vagyok. Barátaim még a középiskolában Limynek neveztek el. Ebből a becenévből született Facebook oldalam elnevezése, a Limytáltkiadas. Bölcsész vagyok diplomám és életszemléletem tekintetében egyaránt. Hazaköltözésem óta szülőfalum, Sárrétudvari iskolájában tanítok magyart, történelmet. drámát és angolt. Amennyire időm engedi, verseket, meséket, novellákat alkotok, de írtam már szövegkönyvet is...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások