Az elveszett hegedű

Az elveszett hegedű.

Nyár közepe volt. Épp a legrövidebb éjszakát és a legmelegebb időjárást választotta ki három jóbarát a muzsikáláshoz.

Házi Tücsök Tádé, a nyári esték hegedűse, rózsás kedvűen adta a szerenádot. Pirregető Tücsök Tasziló becsatlakozott hozzá. Amikor meghallották ezt az édes melódiát barátnőik, a nőstények, odaadó készséggel futottak lovagjukhoz, a hímekhez. Vidám muzsika zengett, s ahogy besötétedett, szinte még szebben szólt a varázslatos dallam. Mezei Tücsök Tóbiás is megérkezett. Elégedetten hegedült a csillagos ég alatt.

-          De szépen szól a hangszer!- mondta az egyik tücsök lány.

-          Gyönyörűen zenéltek!- így a másik kettő.

-          Köszönjük szépen!- felelte Tádé, Tasziló és Tóbiás.

Arra járt icike-picike lábain Sün Sebes népes családjával.

-          Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…

-          De szép ez a muzsika! Már messziről meghallottuk. Kíváncsiak lettünk. Mi is hallgathatjuk?

-          Hát persze, üljetek le közénk.

-          Játszhatok én is rajta? – kérdezte Sün Soma, a legkisebb.

-          Nem való az neked! – felelte édesapja. Sün Soma megsértődött. Dúlt-fúlt magában. Egy idő után megszólalt Sün Sebes.

-          Köszönjük szépen ezt a csodás estét, vagy már inkább éjszakát? – mondta jókedvűen.

-          Nagyon szívesen máskor is! - felelték a tücskök.

A kis tücsöklányok még mindig nem tudtak betelni a szép zenével. Elfeküdtek a fűben és úgy hallgatták. Közben nézték az aprócska csillogó-villogó csillagokat az égen. Az ezüstös hold is ámulva-bámulva fülelt.

-          Most mi is pihenünk egy kicsit.- Letették a hangszereket az egyik bokor tövébe és beszélgetni kezdtek a tücsök lányokkal.

Közeledett a hajnal. Így elbúcsúztak egymástól. A lányok mentek jobbra, a fiúk balra. Azaz, hogy a hímek is mentek volna, de az egyik hegedű szőrén-szálán eltűnt.

-          Hova lett a hegedűm? Nem láttátok?- kérdezte elképedve Tádé.

-          Nem. Az előbb még itt volt!- felelték megrökönyödve a többiek. Elkezdték keresni. Itt is, ott is, amott is, de a hegedűt nem találták. Egyszer csak Tasziló felkiáltott:

-          Nézzétek, itt van! – mutatott az egyik bokor tövéhez. Tényleg ott volt. Azonban valami furcsa dolog történt vele. A húrjai szét voltak szakadva.

-          Ki nyúlt hozzá a hegedűmhöz? Ki tette tönkre? – kiáltott egy nagyot Házi Tücsök Tádé. Egyszer csak megjelent előttük Sün Sebes népes családjával. Icike-picike lábaikon futottak:

-          Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…

-          Ne haragudj, én voltam! – nézett rá lesütött szemmel Sün Soma. – Annyira szerettem volna rajta játszani… de a tüskéim…-ekkor keserves sírásra fakadt. – Pedig apukám figyelmeztetett. Hogyan tudom jóvátenni a hibám?

-          Semmi baj! Van nálam több húr is. Mindjárt lecserélem.

-          Komolyan? Nem haragszol?

-          Nem, dehogy! Felvállaltad, hogy hibáztál és tanultál is belőle. Igaz?

-          Igaz.

-          Nekem ennyi elég.- Nagyon megörült Sün Soma és egy tüskés puszit nyomott Házi Tücsök Tádé orrára.

-          Köszönöm. - Azzal elbúcsúztak egymástól. Elment hát icike-picike lábain Sün Sebes népes családjával:

-          Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…-A húrt pedig Tádé megjavította. Még egy kicsit összeállt a zenekar.  Már kukorékoláshoz tátotta a csőrét a kakas, miközben ébredt a nap. Elbúcsúztak hát egymástól és mindenki hazament.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!