Az emlékkönyv

Az emlékkönyv.

Közeledett nagyi születésnapja. Sárának és Laurának azonban semmi ötlete nem volt, mivel lephetnék meg a nagymamájukat. Anyával abban maradtak, hogy a legközelebbi látogatásuk alkalmával majd kipuhatolják, minek örülne nagyi igazán. Három nappal később a lányok izgatottan topogtak a nagyszülők ajtaja előtt, de a hosszas kopogásra nem érkezett válasz.

– Lehet, hogy csak bújócskáznak – kiáltott fel ugrándozva Sára, miután anya kinyitotta az ajtót a pótkulcsával.

– Lehet – mosolygott anya, – akkor nyomás, nézzetek körül! De jó alaposan ám! Nagyiék nagyon ügyesek a bújócskában. – A lányok pedig kacagva szaladtak a konyha felé.

Anya kényelmesen elhelyezkedett a virágmintás fotelben, tudta, hamarosan megérkeznek nagyiék is. A konyhából kiszűrődő nevetés halk kuncogássá változott, majd hirtelen csönd lett. A hosszú csönd pedig mindig gyanút ébreszt a szülőkben. Így anya halkan odalopózott az ajtóhoz, és bekukucskált rajta. Összevonta a szemöldökét, mert a lányok máris maszatosak voltak.

– Na, szép kis meglepetés! Most minden tiszta csoki. Honnan tudtátok, hogy hol tartja Nagyi az édességet? Az volt a feladat, hogy őket keressétek meg, nem pedig ezt a hatalmas tábla csokit – csóválta a fejét anya, miközben nedves kendővel letisztította Sára és Laura rózsaszín pofiját. –  Másfatja meglepetésen kellene törjétek a fejetek, hiszen még mindig nem tudjuk, hogy mit találjunk ki nagyi szülinapjára.

– Vegyünk neki egy babát! – kiáltotta ugrándozva Laura.

– Az csak nektek lenne jó ajándék, nagyi már nem szeret játszani.

– Jaj, anyu! – dobbantott a lábával Sára. – Hát nem tudod, hogy nagyi gyűjti a babákat?

– És igenis szeret játszani! – topogott Laura is, hogy a nővérét utánozza. Majd mindketten megragadták anya kezét, hogy a pince lejáróhoz vezessék. –  Van lent egy nagy láda, ami tele van játékkal – mutatott lefelé Sára csöppnyi ujjával.

A lányok összemosolyogtak. Laura pedig még tapsikolt is örömében, hogy ismét felfedezheti a kincsekkel teli pincét. Anya viszont a homlokát ráncolta, mert a sötét, poros helyiségbe nem sok kedve volt lemenni. A lányok viszont bociszemeket meresztettek rá.

– Nem bánom, mutassátok meg azokat a babákat! – sóhajtotta.

Miután leértek a pincébe, Sára egy hatalmas faládára bökött, aminek tetejét anya segítsége nélkül nem is tudták volna kinyitni. Miután anya ügyesen oldalra hajtotta a nehéz fedelet, tátva maradt a szája a csodálkozástól, mert a ládában valóban kincsek voltak. De nem olyanok, amelyekért a kincsvadászok útra kelnek. Hanem régi emlékek abból az időből, amikor még anya is kicsi volt. Sőt, még régebbről is, amikor nagyi és papa is gyerekek voltak. Anya szemébe könnyek gyűltek. A lányoknak pedig el kellet magyarázni, hogy ez bizony nem a portól van, és nem is azért, mert szomorú, hanem mert meghatódott. Nem is sejtette, hogy nagyi ilyen szorgalmasan összegyűjtött mindent.

A lányok azonnal az öreg játékok után nyúltak. Sára kiválasztott egy kedvesen mosolygó göndörhajú babát, Laura pedig egy tündért, aminek a szöszke fejét falevelekből készített koszorú díszítette.

Anya sorra kezébe vette a trófeákat, amiket még az általánosiskolai futóversenyeken kapott, majd a megsárgult újságkivágásokat, abból az időből, amikor még papa rendszeresen tollaslabda bajnokságokat nyert. Végül a kezébe akadt egy szakadozott emlékkönyv, amelybe nagyi gondosan feljegyezte a legfontosabb emlékeit.

– Anyu, mi ez a csúnya füzet? – kérdezte Sára.

– Nagyi ebbe a könyvecskébe írta bele az élményeit. Olyan, mint neked az a füzeted, amelybe sorra lerajzolod, mi történt veled az óvodában, vagy hogy hova mentünk együtt kirándulni.

– Tudom már, mit vegyünk neki ajándékba! Vegyünk neki egy újat, mert ez hamarosan széthullik.

– Ez nagyon jó ötlet – ragyogott fel anya arca. – De mi új élményekkel fogjuk megtölteni. Olyanokkal, amiket veletek éltek át.

Izgatottan tervezgetni kezdtek, milyen fényképeket ragasszanak majd az emlékkönyve, és milyen rajzokat készítsenek.

– Én lerajzolom, amikor nagyival buborékokat fújtunk az udvarban – mondta lelkesen Sára. Erre anya is bólogatott, mert emlékezett arra a napsütéses napra, amikor nagyi annyit nevetett csetlő-botló unokáin, akik egymással versenyezve próbálták az összes színes gömböt kipukkasztani, mielőtt elrepültek volna az ég felé.

Ekkor meghallották, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Sára és Laura összenéztek, meg is feledkeztek a bújócskáról. Akkor talán most papáéknak kell majd megtalálniuk őket.

– Vajon kik jártak a konyhámban? – hallották távolról nagyi hangját.

– Juj! – A lányok szinte egyszerre húzták össze magukat.

Anya gyorsan visszapakolt mindent a ládába, majd visszacsukta a fedelét, és a lépcső felé terelte a két csokitolvajt.

– Kíváncsi vagyok, hogy ezt a történetet vajon bele akarjátok-e majd rajzolni az emlékkönyvbe – nevetett anya. Aztán ismét meghallották nagyi hangját, de most már egyre közelebbről.

– Két kisegér dézsmálta meg az édességet, vagy az én két unokám járt erre?

Nagyi mosolyogva várt rájuk a lépcső tetején. A lányok pedig megkönnyebbülve szaladtak fel hozzá, hogy megöleljék.

Anya lezárta a régi láda tetejét, és ő is csatlakozott a lányokhoz, majd végre kényelmesen elhelyezkedhetett a virágos fotelben. Boldogan nézte, ahogy a kislányok valóban bújócskázni kezdenek nagyival és papával. A délután gyorsan elrepült.

Másnap a lányok munkához láttak anyával, hogy elkészítsék az emlékkönyvet. Előkeresték a ragasztót, az ollót és a színes filctollakat.

– És csillagpor is kell – kiáltotta Laura, és az asztalra rakott egy aranyszínű porral teli műanyag dobozkát.

– Az nem csillagpor, hanem csillámpor – javította ki Sára.

– Nem! Nagyi azt mesélte, hogy az a tündér hozta a csillagok közül, aki most a ládában lakik.

Sára végül bólintott, és majdnem minden oldalra került egy kis csillagpor, hogy az emlékkönyv valóban gyönyörű legyen. Anya fényképeket ragasztott, a lányok pedig serényen rajzolták a nagyival átélt legemlékezetesebb pillanataikat. Belekerült az is, amikor a nagy faláda mellett mesélt a gyerekkoráról, de az is, ahogy a büntetés helyett szeretetteljesen megölelte őket.

Elérkezett nagyi szülinapja, Sára és Laura izgatottan adták át az ajándékukat. Nagyi szemébe könnyek gyűltek, amikor belelapozott a könyvecskébe. A lányok felsóhajtottak és boldogan mosolyogtak össze, mert már tudták, nagy örömet okoztak.