A tündérvizsga

A tündérvizsga.

Minden rétnek szüksége van tündérsegítőkre. Kihúzni a pácból a bajbajutott bogarakat, ápolni a széltépte virágokat és megtisztítani a mezőt. Az emberek ugyanis még mindig nem tanulták meg, hogy a haszontalan ócskaságaikat ne hagyják szanaszét a fűben.

Mindenkiből azonban nem lehet ám segítő, a jelentkezőknek vizsgát kell tennie, hogy alkalmasak-e a tündérmisszióra.

Zina tündér régóta álmodozott arról, hogy ő is a segítők sötétzöld egyenruháját viselhesse. Azonban a vizsga napján az anyukája nem ébresztette elég korán. Kapkodva öltözködött, majd sietve repült ki a sombokor takarásában lévő házikójukból. Talán még időben odaérhet! Alighogy felröppent a levegőbe, kiáltást hallott.

– Segítség! – hangzott a keserves sírás. Zina szétnézett. De hiszen minden segítő a rét közepén gyülekezik, ő pedig el fog késni, ha nem repül tovább. Egy pillanatig hezitált csupán, majd leereszkedett a keservesen zümmögő méhecske mellé. A kis rovar egyik lába beleragadt valami undok, fehér ragacsba, amit azok a trehány égimeszelők hajítottak el.

– Jaj, ne kapálózz annyira, mert még a szárnyad is oda tapad – szólt rá Zina, majd megmarkolta a méhecske szabad lábát, és húzni kezdte. A fehér paca megnyúlt, de nem eresztette a méhecskét. Zina kifújta magát, és minden erejét beleadva nagyot rántott a kis rovaron. Mind a ketten bukfencezve szálltak messzire a lendülettől.

Amint feltápászkodtak, felhangzott a vizsgára hívó dob.

– Jaj, a vizsga! – Zina nekirugaszkodott, hátha az utolsó pillanatban még odaérhet a megmérettetésre, de eszébe jutott, hogy a ragacsot nem hagyhatja a földön, hogy más bogarat is foglyul ejtsen.

Óvatosan becsomagolta egy lapulevélbe, és elrepült vele ahhoz a gödörhöz, ahová a limlomokat szórják, s melyet idővel betemetnek majd. Amikor megszabadult a csomagtól, leült egy kőre és sírni kezdett. Már túl késő, hogy teljesüljön az álma.

Hamarosan, azonban neszezést hallott a háta mögött. Megfordult. Szeme-szája elkerekedett a csodálkozástól.

– Gratulálok, helyén van a szíved! – álltak köré a tündérsegítők. – A méhecske mindent elmesélt. A mezőnek pont olyan segítőkre van szüksége, amilyen te vagy – nyújtották át neki a sötétzöld egyenruhát.

Zina megtörölte könnyektől maszatos arcát, és boldogan ölelte magához az új uniformisát.