Piros kabát fehér béléssel

Piros kabát fehér béléssel.

Egy élénkpiros, fehér béléses kabát hevert a frissen hullott hóban a Sárosdombi társasház
közös udvarában. Fényes papírba csomagolt ajándékok hevertek körülötte. A gyerekek
izgatottan kukucskáltak ki az ablakokon. Hiszen, ha bárkit hasonló látvány fogad december
elején, mi másra gondolhatna először, mint a Mikulásra, aki talán a nagy rohanásban elhagyta
a ködmönét. A borúlátók pedig arra, hogy a nagyszakállút kirabolták.
Azonban a földszinten lakó Magdi néni már rég elfelejtett gyerekfejjel gondolkodni. Azonnal
felnyalábolta a hóból a szanaszét heverő holmikat, majd kiírta a lépcsőház üzenőfalára, hogy
feltűnően piros, divatos kabát, valamint hét darab, cifra ajándék keresi rendetlen gazdáját.
Bár a gyerekek is észrevették, hogy a piros köpönyeg és az ajándékok időközben eltűntek, a
nyomuk azonban ott maradt a hóban, és a rejtély nem hagyta őket nyugodni. Muszáj volt
utána járniuk a titoknak!
A negyedik emeleti ikrek, Mimi és Marci érkeztek először a helyszínre. A vastag overálban
lépni alig bírtak, a fejükre nyomott sapka alól alig láttak ki, de ez sem tartotta őket vissza
attól, hogy alaposan megvizsgálják a kabát hűlt helyét, majd az onnan induló lábnyomokat
követve elinduljanak a társasház mögötti liget felé.
Hamarosan a többi gyerek is megérkezett. Bence kezében nagyító volt, Dani távcsövet
hozott, Lali ásót és kötelet. Ki tudja, mire van szükség a Mikulás megmentéséhez? A lányok
egészen más oldalról közelítették meg a problémát. Fanni egy termoszt szorongatott, amibe
meleg teát töltött, Kitti pedig puha, karácsonyfa formájú mézeskalácsot pakolt. Hiszen mi
más esne jól a kabát nélkül vacogó Mikulásnak?
A gyerekeket kísérő felnőttek kezdetben unottan, dideregve figyelték a kicsik ténykedését.
Kezüket lehelgették, pedig épphogy kiléptek a meleg lakásból.
Ennyi felnőttre itt nincs szükség, állapították meg, de nem tudták eldönteni, melyikük legyen
az a palimadár, aki lent marad a lurkókra vigyázni. A kínos puhatolózásból és topogásból
végül élénk társalgás lett.
– Nahát, szomszédok vagyunk, mégis milyen régen beszélgettünk!
– Mindenki csak rohan, manapság már nincs idő semmire – értettek egyet.
Közösen bejárták az egész ligetet, de semmi gyanúsat nem találtak, kabát nélkül fagyoskodó
Mikulást pedig végképp nem. A Télapó hajsza azonban időközben átalakult valami egészen
mássá. Valamivé, ami rengeteg nevetéssel jár...

Fanni és Kitti kezdte el görgetni az első hólabdát, de néhány perccel később már az expedíció
összes tagja egy hókupac körül szorgoskodott. A máskor lehangoló Sárosdombi lakópark
még sosem látott ennyi vidám hóembert. Lehetetlen lett volna eldönteni, melyik lett a
legmókásabb. Az a nyurga hófigura, amelyik Bence nagyítójával vizsgálta a hópelyheket,
vagy az a pocakos, amelyik Dani távcsövén keresztül kémlelte a hatemeletes épületet? Talán
az, amelyik Lali ásójával majdnem fejbe kólintotta saját magát?
Ahogy a járda vonalát követő hóangyalkák közül egy igazi angyal sem tudta volna
kiválasztani a legszebbet.
Nem emlékeztek arra, ki hajította el az első hógolyót, vagy arra, kit talált el először, de nem
is számított, mert a hócsata hevében mindenkinek sikerült megfeledkezni az iskolai-
munkahelyi gondokról: a leadandó tervekről és a holnapi matekdolgozat réméről is. Mintha
elsodorta volna őket a decemberi szél. A liget másik oldalán lévő templomból kiszűrődő
karácsonyi koncert hangja koronázta meg a váratlan ajándékká váló délelőttöt.
Amikor a mézeskalács és a tea is elfogyott, a Mikulás-mentőcsapat kimelegedve, lihegve
indult el a lépcsőház felé. A bejárathoz érve azonban mindenkinek az arcára fagyott a
mosoly. Az ajtón ugyanis egy magas, szőke nő libbent ki. Rajta élénkpiros kabát fehér
béléssel. Mintha rászabták volna. Nem volt bő sehol, egy pocakos bácsi semmiképp nem fért
volna bele.
– A fiatal hölgy végre eljött a kabátjáért. A legostobább mesével állt elő, amit valaha
hallottam – morogta Magdi néni.
A gyerekek csalódottan meredtek maguk elé, a felnőttek pedig hosszan bámultak a nő után,
aki mintha magával vitte volna azt a kis csodát, amiben ma délelőtt részük volt.
– Miért lógatjátok az orrotokat? – kérdezte Magdi néni, választ azonban senkitől sem kapott.
– Nekem mindegy – vonta meg a vállát az asszony –, ezt azonban ne hagyjátok itt – nyújtott a
gyerekek felé egy díszesen megcímzett levelet.
A kis csapat csodálkozva nézett össze. A borítékon ugyanis hét név szerepelt: Mimié, Marcié,
Bencéé, Danié, Lalié, Fannié és Kittié. Pont az övék? Akik most itt vannak? Mivel a
megilletődöttségtől senki sem mozdult, Mimi kapott a levél után.
Alig hitt a szemének! Nagyot nyelt, végül ünnepélyes hangon olvasni kezdte a rövid üzenetet:

Kedves gyerekek!

Köszönöm, hogy elindultatok a megmentésemre. Hálából fogadjátok el azt a hét ajándékot,
amit a kabát körül láttatok.Sose felejtsetek el hinni a csodákban!

Örökké a barátotok:

Mikulás