Az Erdő tündér meséje

Az Erdő tündér meséje.

Egyszer volt hol nem volt egy kislány, aki a szomszédban lakott és Katicának hívtak.

Arról volt nevezetes, hogy szinte minden nap bánatos volt valamiért, hol azért mert elvesztette kedvenc játékát, hol, azért mert a barátnője nem beszélt vele vagy, máskor azért mert esett az eső, vagy sütött a nap. Sokszor kedvetlenül figyeltem Katica nyűgösködését, egyszer aztán megszólítottam.

• Gyere velem, kis Kata, keressünk egy olyan helyet ahol jókedv és vidámság van.
• Nincs is ilyen hely – vitatkozott mérgesen velem a kislány.
• De bizony van - válaszoltam – gyere, megkeressük, talán elbújtak az erdő fái között.
• Az erdő fái között? –nyitotta kérdően nagyra szép barna szemét, majd rögtön nyűgösen folytatta – az erdőben rengeteg fa és bozót van, amelyek elszakítják a harisnyámat és a ruhámat, és még bogarakkal és állattal is találkozhatok.
• Ne nyűgösködj - mondtam – vegyél egy hosszú nadrágot, pulóvert, és egy kényelmes cipőt aztán indulunk. A kislány elszaladt, majd nagy duzzogva elindult velem az erdő felé. Ahogy az erdő fái közé értünk Katica egyre csendesebbé vált.
• Mi a baj, olyan csendes lettél?- kérdeztem aggódva.
• Előbb mintha valaki azt súgta volna a fülembe, hogy legyek csendbe – válaszolta megilletődve a kislány.
• Bizonyára az Erdő tündér volt –feleltem –tudod Ő az, aki arra figyelmezteti az embereket, ha a madarakkal és az erdő állataival akar találkozni, akkor csendbe kell maradni.
• Miért, mi is találkozhatunk velük? –kérdezte azonnal a kislány.
• Lehet, de ezt megígérni nem tudom – válaszoltam- tudod körülöttünk minden növény, madár és állat minket figyel és mesél magáról. A fáknak, melyek körülvesznek, lelkük van, képesek erőt adni, segíteni rajtad, ha közöttük jársz. A földből, vízből, levegőből és napfényből szívnak magukba energiát, amit azonnal érezhetsz, mihelyt belépsz egy fa koronája alá. Alig értem a mondandóm végére mikor éles hangon megszólalt a fejünk felett a mátyásmadár.
• Na, én ezt nem nagyon hiszem- vitatkozott velem azonnal Katica, majd folytatta rögtön kérdéssel - Ki kiabál ilyen nagyon? Neki szabad hangoskodni?
• Ő a mátyásmadár, aki jelzi az erdő lakóinak jöttünket – válaszoltam. Menjünk, beljebb az erdő sűrűjébe, nézzük meg azt a nagy fát. Nézd milyen sudár! Akarsz kérdezni tőle valamit?
• Miért, talán válaszolna? - nyűgösködött Katica – nem hiszem!
• De bizony csak kérdezd - Benne lakik, a Fatündér bizonyára válaszol Neked.
• Hogy hívnak te nagy fa? –Fatündér itt vagy, a fában? – kíváncsiskodott kis Kata - Mesélnél nekem valamit erről a magas fáról?- faggatta tovább halkan, megilletődve az előtte álló fát.
• A magas fa, neve bükk és én itt lakom- hallatszott halkan a fa levelei közül a válasz - a Bükk fa tündére vagyok, hatalmas energiával rendelkezem, ha szomorú és fáradt vagy ölelj át, vagy támaszkodj, a törzsemnek legalább tíz percre én, átölellek és megszabadítalak a rosszkedvtől. Élénké és vidámmá teszlek, erősítelek - súgta tovább mondanivalóját a Bükk tündér.
• Nem hiszem el! - ingatta fejét Katica – De azért ezt, én azonnal kipróbálom – azzal Katica nem törődve a ruhájával, cipőjével és kezével átölelte a bükk fát. Szótlanul csukott szemmel jó darabig várta a hatást. Egy idő elteltével ellépett a fától, rám mosolygott és így szólt:
• Mintha jobb kedvem lenne és már fáradt sem vagyok, mehetünk, tovább. Erdő tündér itt vagy, meséljél még a lakóhelyedről valami szépet- súgta halkan.
• Gyertek velem!- hallatszott a suttogás a fák között.
• Az invitálásra elindultunk, talpunk alatt meg-meg zörrent, az avar. Egyszer csak egy fehér virággal tarkított tisztásra értünk.
• Ezek az én gyöngyvirágaim- mutatta be Erdő tündér az illatos növényt – Katica ez az illatos virág védett, levele mérgező, vigyázz vele! Lábaid alatt érzed a száraz leveleket? – kérdezte.
• Igen érzem, szerintem ők adják az erdőd illatát – válaszolta Katica.
• Okos vagy! –dicsérte Erdő tündér a kislányt – az avar a lehullott levelekből képződik, betakarja és táplálja a talajt, lakhelyet biztosít a bogaraknak, gyíkoknak, siklóknak, csigáknak, gombáknak. A levelek alatt már csíráznak az olyan növény, amelyekből virágok vagy gyógynövények lesznek. A jó talajban elbújik és megágyaz magának a fák termése, magja, ami gyakran a víz hatására új életre kel, gazdagítja fáimat.
• Így keletkezik az erdő?- kérdezte azonnal a kislány.
• Igen így is keletkezhet, de szorgalmas emberek ültetnek, vagyis telepítenek erdőket. Ha nagy leszel te is ültessél fát akár az én erdőmbe vagy máshol.
• Jó! – egyezett bele azonnal a kislány, majd újra kérdezett – Mit tartasz még az erdődben, mesélj nekem.
• Látod azt a nagy pocsolyát, hogy fel van túrva. Ide járnak dagonyázni a vaddisznók. Most születek meg a kicsik és képzeld mindegyik csíkos.
• Nagyon szeretném látni őket – nyűgösködött Katica
• A vadon élő állatok okosak és óvatosak, főleg a vaddisznó nem biztos, hogy látunk majd.
• Kár! –sóhajtott nagyot a kislány- és még van más is?
• Igen itt él nálam a róka, a mókus, a gím és dám szarvas a családjával és rengeteg gyönyörű hangú madár. Nemsokára megszületnek az őz idei gyermekei. Az őz anyuka a születés után pár órára magára hagyja a kicsinyét, gyakran a tudatlan kirándulók, ha megtalálják, összeszedik, ezzel nagy kárt okoznak.
• Miért?- kérdezett azonnal a kislány.
• Azért mert ha elviszik, a kis őzet háznál nagy nehézséggel lehet felnevelni, ha ott hagyják, de hozzá nyúlnak akkor az őz mama már nem gondozza a kicsit–mondta az Erdő tündére.
• A kicsi nem fél és nem fázik?–kíváncsiskodott tovább Kata
• Nem, lapul és várja az anyukáját –válaszolta az Erdő tündér.
• De jó ez a kis őzgyerek, én soha nem vagyok ilyen türelmes – mélázott el a hallottakon a kicsi lány – de már is indult tovább – odanézz Erdő tündér, milyen hatalmas nagy fa áll ott.
• Igen az a nagy erős fa a tölgyfa, átértünk a tölgyerdőbe, itt már a Tölgyfa tündére fog mesélni neked, ha kérdezed.
• Tölgyfa tündér hol vagy? – suttogta Katica – mesélnél nekem a fáidról?
• Igen mesélek – hallatszott halkan a fák között a Tölgyfa tündér válasza. A nemzetségünk nagyon régen született a földre. Minden földrészen megtalálhatók vagyunk ezért több mint ötszáz fajunkat ismeritek. Lassan növünk, de sok - sok esztendeig élünk. Tápláljuk az erdők állatait termésünkkel, a makkal. Az erő megtestesítőjét képviseljük.
• Azért ilyen vastag a törzsetek és gazdag a koronátok! – kérdezett közbe a kislány.
• Igen - válaszolta a Tölgy tündér - Ha nehéz feladatnak nézel elébe, esetleg kishitű vagy, oltalmat találhatsz a tölgyfa törzsénél, hiszen a fa átadja a tölgyerdőben sétáló embernek erejét.
• Akkor most én nagyot sétálok az erdődben a tölgyfák alatt –lelkendezett Katica- vidám és erős leszek ezután, és ha elfogy az erőm és a jókedvem azonnal kijövök hozzátok feltöltődni. Most már indulhatunk haza –adta ki vidáman a parancsot- többet már nem leszek nyűgös- ígérte nekem halkan.
• Az Erdő tündértől nem köszönsz el? – kérdeztem.
• De, csak nem látom sehol – válaszolta –Erdő tündér itt vagy? Búcsúzni szeretnék.
• Itt vagyok!- hallatszott a szellőben halkan a válasz – Gyere máskor is Katica, sok szép növény és erdei állat lakik még nálam, akiről mesélnek neked társaim az erdők tündérei vagy én.
• Köszönöm, hogy időt szántál rám! Ígérem, hogy ezután ha fárad, nyűgős leszek, behunyom a szemem és a te erdődre gondolok, erőt merítek belőle! Vigyázzatok magatokra és várjatok rám. Elmondom mindenkinek, hogy sétáljanak a fáid alatt, vigyázzanak a gyönyörű erdődre, mert ők is vigyáznak ránk! Szia!
• Viszlát, Katica! - hallatszott halkan a szellőben - Örülj a minden napi csodáknak! Visszavárlak!