Mese a három lóról.
Egyszer volt hol nem volt a kerek erdő közepében volt egy nagy rét ahol három ló élt, egy hófehér, egy barna, és egy fekete. A paripák nagyon szerettek a réten futkosni, élvezték a szél simogatását a hátukon, sörényükön. Egyszer arra járt egy daliás legény, ránézett a vígan futkározó csapatra és megszólította őket.
Lovacskáim, nagyon szépek vagytok, gyönyörű a mozgásotok, ráadásul még gyorsak is vagytok! Lenne egy ajánlatom számotokra – mondta. A három ló megállt és figyelmes tekintettel néztek a legényre, majd kérdezték.
* Milyen ajánlatot akarsz nekünk tenni? – kérdezték, majd így folytatták - Mit akarsz nekünk mondani?
- Építek nektek egy gyönyörű karámot, mellé istállót ahol, ha esik, vagy fúj a szél, vagy rossz idő van, el tudtok bújni. Készítek egy szép akadály pályát ahol, versenyekre felkészülhettek. Akartok győztes paripákká válni?- kérdezte a legény, majd tovább csábította a paripákat –ha versenylovak lesztek, nektek fog szurkolni a közönség. Beutazhatjátok az országot, világot. Megismerkedhettek más versenyző paripákkal és párt is választhattok közülük.
A lovak elgondolkoztak a legény ajánlatán, majd így szóltak.
- Jól van te legény, elfogadjuk az ajánlatodat, de tartsd meg az ígéretedet.
A legény tehát gyorsan neki kezdett a karámok építésének. Mellette megépítette a kényelmes és szép kivitelű istállót a lovak elhelyezéséhez. Amikor elkészült a munkával elment a lovakért a rétre.
- Gyertek paripáim kész a karám – csábította a lovakat – készítettem istállót benne jász olt, amelyből majd falatozhattok a kedvenc ételeitekből, fölé tettem az illatos szénának saroglyát, hímzett abrakos tarisznyát, nyerget, zablát, takarót is készítettem, feltöltöttem szénával a csűrt, hogy legyen mit ennetek, ha beáll a rossz idő. A lovak figyelmesen hallgatták a legény szavait, kíváncsiak voltak mi az a karám és istálló és a hozzá ígért eszközök, így a legénnyel tartottak. Amikor odaértek körbejártak mindent, megnézték és kiválasztották istállóban azt a helyet, ahol szívesen maradnának. A legény az etetővályúba zabot tett friss szénából abrakot készített és azzal kínálta őket. Amikor mindenki elhelyezkedett a legény egyesével meglátogatta a lovakat.
- Gyönyörű Hópehely- szólította meg a fehér lovat – színed miatt ezt a nevet adom neked, remélem, tetszik, jó hangzású lesz a versenyeken ahol neked fognak szurkolni. Arányos szép paripa vagy és minden adottságod megvan arra, hogy győztes legyél - mondta majd tovább indult.
- Nyihaha –nyerített fel Hópehely –én elfogadom ezt a szép nevet – igyekezni fogok –ígérte.
- Te szép barna, hogy szólítsalak? - gondolkozott a legény - Neked a Baltazár név illene - zömök erős lónak tartalak. Alakod miatt sokat kell edzened, nem gondolnám, hogy díjugratásra vagy ügetésre való ló vagy, talán fogathajtásra jó leszel. –ezzel továbblépett a következő ketrechez.
- Ne menj el –kiabált Baltazár – a nevem tetszik, de verseny ló akarok lenni az ügetőn - mondta.
- Jó majd gondolkodom rajta válaszolta a fiú és ezzel átfordult a legrakoncátlanabb ló felé.
- Te fekete - szól a legény a következő lóhoz - sehogy sem nézel ki, sovány vagy, alakod sem kecses, természetre vad vagy és úgy látom, nem szereted a korlátokat sem, te itt maradsz a karámban, aztán majd a többit meglátjuk.
- Nevet sem adtál nekem - nyihogta a fekete ló – pedig én már választottam, Ében szeretnék lenni.
- Jó egyezett bele a legény, és ezzel már fordult, befejezte a mustrát. Lassan leszállt az éjszaka. Nem volt mindenki elégedett a hallottakkal, leginkább Ében haragudott a legényre. –Nem is ismer és már ilyen rossz véleményt mond rólam – na, megállj megmutatom én Neked! Hosszú ideig gondolkodott majd tervet készített, hogy bebizonyítsa saját tehetségét. Másnap megkezdődtek a tréningek, kinyílt a karám a látogatók és az edzők előtt. A lovak a futtatóba mentek és egy tiszteletkört futottak. A futás közben mind a lovak mind a trénerek körbenéztek, hogy kit válasszanak. Hópehely kinézett egy daliás embert, aki úgy gondolt, hogy jól fog mutatni a hátán. Baltazár sokáig vizsgálgatta, ki lenne megfelelő partner a felkészítéshez, de nem talált olyat, aki neki tetszett volna. Egyszer aztán odajött hozzá egy izmos alacsony kis ember és megszólította.
- Szia, lovacskám, nekem tetszel, úgy gondolom, fel tudlak készíteni a versenyre - mondta.
Baltazárnak ugyan nem nagyon tetszett az ajánlat, de mivel nem volt más beleegyezett.
- Jó megpróbálhatjuk – nyihogta bele az ember fülébe.
Ében csak állt és várt, senki sem került a közelébe, hiába nyihogott, ugrált és rúg – kapált, mindenki félt tőle. Amikor látta, hogy nem ért el célt a figyelem felkeltő viselkedésével. Nagy búsan fejét lehajtva a karám szélére bandukolt. Arra járt egy lovász fiú, megszólította.
- Gyönyörű fekete lovacskám, miért lógatod a fejedet –kérdezte.
- Lógatom biz én- válaszolta Ében- a legény tegnap azt mondta, hogy alkalmatlan vagyok a nevelésre, az alakom és a természetem sem megfelelő arra, hogy verseny ló legyek, senki sem választott engem, még talán féltek is tőlem– mondta Ében és tovább kérdezett - Te nem félsz tőlem?
- Sose búsulj lovacskám, nem félek tőled, én majd foglalkozom veled, és olyan paripát nevelek belőled, hogy te leszel a legjobb. Persze ezt neked is akarnod kell.
Másnap elkezdődtek az edzések Hópehely mímel - vámmal indult neki a napnak, Trénere későn érkezett, amit a ló nem is bánt. Nekiálltak nagy keservesen az edzési tervnek, de ahogy a nap emelkedett melegük lett és elegük lett a fizikai munkából.
- Jók az adottságaim, nekem nem kell annyit edzenem - nyugtatta magát Hópehely
- Jól megülöm a lovat, jól mutatok rajta – gondolta a tréner – különben is Hópehely választott majd ő tudja biztosítani a versenyt. Az edzés után elindult, mert fontosabb dolga volt - Majd valaki megeteti, itatja ezt az állatot- gondolta, majd elment - ezzel elmaradt a csutakolás, itatás friss vízzel és az abrakolás is.
Baltazár szorgalmasan gyakorolt ám az ügetés nem nagyon ment neki. Hiába tettek meg mindent csak nem boldogultak. – Na, majd holnap talán jobban megy –egyeztek meg a trénerrel.
Ében frissen tele energiával kelt. Gondolatban már az edzéseken és a versenyeken volt. Alig várta, hogy a lovászfiú megérkezzen, és már kezdjenek bele az edzésekbe.
- Hogy pihentél lovacskám - kérdezte megérkezésekor a fiú.
- Nyihaha, nyihaha, nagyon jól- válaszolta a lovacska- alig vártam, hogy ide érj.
- Előbb körbenézlek mindenhol, nincs-e valami bajod, rendben van a lábad és lábadon a patkó – mondta a fiú és már kezdte is vizsgálni Ébent. Miután mindent rendben talált, megsimogatta Ébent fülébe súgta – minden rendben lovacskám mutassuk, meg mit tudunk - ezzel kényelmesen elkezdték a napi edzéseket. Naponta kicsit emelték az edzések idejét és teljesítményét. Szépen haladtak és egyre nagyobb sikereket produkáltak. Először Baltazár teljesítményét multák felül. Baltazár edzései szorgalmasak voltak trénerével összeszokottan és rendszeresen edzettek, de Baltazár alkata tényleg nem volt jó az ügetéshez. Hiába volt a gondozás és összhang megfelelő ló és lovasa közt, Baltazár adottságát nem tudta korrigálni. A tréner miután ezt már világosan látta így szólt:
- Nagyon szorgalmas vagy Baltazár igyekszel, de az ügetésre alkatod miatt nem vagy megfelelő, próbáljuk meg kiaknázni tehetségedet a fogathajtás terén.
- Most elhagy engem? - kérdezte Baltazár a trénert. Ha elfogadsz edződnek, veled maradok, és megnyerjük a fogathajtó versenyt.
- Jó - egyezett bele Baltazár - és gyorsan még alaposabban edzettek és hamarosan a legjobb fogattá váltak. Az edző a tréningek után rendet tett a karámban lecsutakolta megetette és itatta a versenyzőt és simogatással, szeretettel bíztatta őt. Hópehely ez alatt a trénerével együtt ellustult. Bánatában többet evett és a kevés mozgása miatt teste elnehezült izmai elgyengültek. Egyre nehezebben vette az akadályokat, sőt lassan a tréner súlya is gondot okozott a hátán. Ahogy telt múlt az idő elérkezett a várva várt verseny napja. Először Hópehely került az ügető lezárt kapuja elé. A versenytársak izgatottan nyerítettek rúgkapáltak. Hópehely is izgatott volt izzadt izgalmában, mivel a verseny előtt is elmaradt a tisztálkodás és a jó alvás így nyűgös is volt - Úgyis megnyerem - biztatta magát – alkati adottságom megvan, lovasom daliás, megnyerjük a versenyt, nem számít az, hogy kevesebbet gyakoroltunk- és ezzel a gondolattal a fejében elindult a startboksz felé. A hátán ülő lovas izgatott volt, mivel nem készült rendesen lovára bízta magát. Ében is izgatott volt, az előző este a lovászfiú átcsutakolta megitatta, megetette, szeretettel megsimogatta és fülébe súgta. - Gyönyörű vagy Ében- rengeteget gyakoroltunk szófogadó paripává váltál, hidd el, ha minden beleadsz, megnyerjük a versenyt. Miután megnyugtatta lovát ő maga is pihenni tért. Ében boldog nyihogással nyugtázta a dicséretet, és álomra hajtotta fejét. Reggel kipihenten és vidáman indult neki a napnak. - Jaj de gyönyörű napra ébredtünk, ma minden sikerülni fog- nyerítette vidáman. Az első futamban Hópehely indult, erőlködött, de lemaradt egyre hátrébb került versenytársai mögött. A futamot ötödikként zárta nagy erőfeszítések után. Na, nem baj majd a következő futam jobb lesz vigasztalta magát. Ében következett. Erősen koncentrált bíztatta magát, de nem bízott a sikerben. Ahogy kinyílt a startboksz ajtaja megfontoltan állt neki a versenyzésnek. Spórolt az erejével jól beosztotta és a körök teljesítésekor mindig előbbre és előbbre került. A startvonal előtt még mindig volt előtte két versenytársa. –Lovacskám te vagy a legjobb - súgta fülébe a lovászfiú a szeretetteljes bíztatást. Ében erre maradék erejét összeszedve legyőzte társait és megnyerte a versenyt. A pálya szélén álló karám és istállótulajdonos legény álmélkodva nézte az eredményt.
- Biz én nem gondoltan volna, hogy ez a makrancos nevelhetetlennek tűnő Ében ilyen teljesítményre képes, persze azt sem hittem, hogy egy versenyalkatú paripa a lustaságával, tunyaságával és egy rossz trénerrel ilyen teljesítményt hoz. Baltazár fogathajtó teljesítményét az előre megjósoltam.
- Hát bizony az adottság, a talentum szorgalom nélkül kidobott érték, kevesebb tehetség, ha szorgalommal, kitartással párosul, megnyerhető vele bármilyen verseny– válaszolták a legénynek a mellette állok. A három ló az istállóban még egyszer átgondolta a nap eseményeit. Ében és Baltazár örült a sikernek, de Hópelyhet sem hagyták szomorkodni. - Ne búsulj barátunk- szóltak hozzá – a következő versenyre majd szorgalmasan készültök. – Tudd meg barátom a mindennapi szorgalmas és vidám munka a helyes táplálkozás a kiegyensúlyozott tanulás és majd az edzés utáni alapos pihenés, meghozza gyümölcsét. Te leszel a legjobb, a legyőzhetett
Ezt a mesét írta: Bakonyiné Nyitrai Gizella meseíró
Bakonyi Zoltánné /Nyitrai Gizella/ ajkai lakos vagyok. 1949. szeptember 01-év Táton születtem. Bemutatkozásom talán azzal kezdhetném, hogy ápolói hivatásomat 43 évig aktív állományban az alapellátás különböző területén végeztem, szakfelügyelő - ápolóként 2010-ben mentem nyugdíjba, az ÁNTSZ Ajkai Intézetétől. 2018-ig részmunkaidőben foglalkozás-egészségügyben dolgoztam. Jelenleg már hivatásom nem gyakorlom. T...