Barion Pixel

Az ezerszínű erdő


Zsivány nagyon szerette a kora reggeli sétákat. Ilyenkor még nem özönlöttek ki az emberek az utcára, nem pöfögött a sok autó sem az utakon. Valójáb...

Kép forrása: copilot

Zsivány nagyon szerette a kora reggeli sétákat. Ilyenkor még nem özönlöttek  ki az emberek az utcára, nem pöfögött a sok autó sem az utakon. Valójában csak néhány gazdit sétáltató kutyával találkozott a tér felé menet, akik ügyet sem vetettek rá, csak boldogan szaglászták a friss harmatos füvet, és a benne rejlő üzeneteket  igyekeztek megfejteni. Ugyan, ki foglalkozik kora reggel egy magányosan sétálgató macskával? Igazán senki.

Így hát Zsivány háboríthatatlanul róhatta útját. Élvezte a természet kedves zaját, a lombok barátságos suhogását, a bogarak nyüzsgését, a madarak hangos csivitelését. Különösen a kis kékcinkéért volt oda, aki nemcsak szép volt, de bájosan kedves is. Reggelente, amikor Zsivány sétálni indult, gyakran összetalálkozott a kismadárral. Elcsevegtek a parkban történtekről, és néha együtt sétáltak tovább, egészen a lakótelep határáig. Illetve Zsivány csak sétált, a kiscinke a válla felett repült. Így történt ez a mai harmatos reggelen is.

A madár izgatottan üdvözölte Zsiványt, aki azonnal észrevette , hogy valami különleges történt barátjával. Nem is kellett sokáig várnia, hogy megtudja, miért olyan lelkes a kiscinke.

Képzeld Zsivány, álomszépet láttam! Alig vártam, hogy lássalak, és elmondhassam neked is!”- zsizsegett a madárka.

De hát miről beszélsz? Mi lehet itt olyan álomszép?”  Zsivány nagyon kíváncsi lett.

El sem tudta képzelni, mi lehet a környéken olyan varázslatos,  amiről ő ne tudna. Szinte teljesen kizártnak tartotta, hogy a kiscinke újdonsággal rukkol elő, de azért megkérdezte:

Azért elárulod mi az?”

A kiscinke olyan izgatott volt, hogy szinte csak dadogott: „Az, az ezer, az ezerszínű erdő!”

Zsivány még sosem hallott az ezerszínű erdőről. Nem is értette. Itt biztosan valami félreértés lesz. Ha létezne ezerszínű erdő, akkor Eszes már biztosan mesélt volna róla. Hiszen ő olyan öreg és bölcs. Nincs olyan ezen a környéken, amiről ő ne tudna. Ám a  madár olyan kitartó volt, hogy végül útnak indultak az erdő felé.

Talán fél mérföldnyit mehettek, amikor a lakótelep határánál átkeltek a margarétás tisztáson, és egy csodálatosan zöld erdőbe értek. A fák barátságosan fogadták az új jövevényeket. Suttogtak – susogtak jókedvűen, időnként apró szellő libbentette meg az erdei fák leveleit.

Látod? Ugye te is látod, Zsivány? Nézz csak körül, ez itt az ezerszínű erdő! Ugye milyen lenyűgöző?” – kérdezte a cinke.

Zsivány teljesen zavarban volt. Azt sem tudta, mit feleljen. Szépnek ugyan szép, sőt olyan különlegesen zöld, de azért ezerszínűnek mégsem látta.

Hát ööö, nem is tudom…” – nem akarta megbántani a kiscinkét, de azt sem szerette volna, ha az a bolondját járatja vele. – „Nekem olyan...zöld! És talán még barna, meg olyan sárgás.”

A kiscinke nem volt meglepve a választól. Nem volt csalódott, és nem is gurult dühbe Zsivány ostobának tűnő válaszától. Tudta, hogy ahhoz, hogy meggyőzze a cirmost, segítségre lesz szüksége. Odarepült a legközelebbi bokorhoz és megkérdezte tőle:

Mondd csak kedves bokor, te milyen színű vagy?”

A bokor elmosolyodott, picit meglengette a cinke farktollát, majd így szólt: „De hát tudod, nekem mélyzöld színem van!” 

A kiscinke a fa tövében lévő zöld növényhez röppent, és őt is megkérdezte :”Hát neked milyen színed van?”

Nekem mohazöld, de ezt tudhatnád!” – mondta zsörtölődve és tovább nem is törődött a madárral. De a kiscinke nem adta fel. Bokorról bokorra, fáról, fára repült és mindenkit megkérdezett:

És neked, és neked mi az igazi színed?”

Az erdő növényei mind örömmel válaszoltak.

Én aranysárga vagyok! – mondta egyikük, és büszkén kihúzta magát. A mellette álló apró termetű fácska, azonnal rákontrázott: „Az semmi! Én bíborvörös vagyok!

Még a fenyők között sem volt egyetértés. Mindegyik másszínűnek vallotta magát. Volt közöttük ezüstzöld, fenyőzöld, haragoszöld. Egészen közel cseperedtek az aranyszínű tölgyhöz. A lilaakác kedvesen üdvözölte Zsiványt, aki akkorra már lassan a szivárvány minden színét felfedezni vélte. Látott már bordó színű vérmogyoróbokrot, vöröslevelű japán borbolyát, sárga – tarka levelű magyalt, és még megannyi csodás színt!

Száját tátva bandukolt a szépséges erdőben, amikor hirtelen halk nevetést hallott, és valami finoman megcsípte a lábát.

Én csalánzöld vagyok! Engem jobb, ha elkerülsz, mert megcsíplek!” – csipkelődött kedvesen a csalán, majd utat adott az erdei vándoroknak.  

Érzed ezt az illatot?” – kérdezte a cinke – „Nézd csak ott! Az a nagy bokor! Ő a zsálya, és a színe zsályazöld!”

Zsivány már meg sem lepődött csak átadta magát a lenyűgöző látványnak. Sötétedésig válogatták az erdő ezer színét, de még akkor sem jutottak a végére.

Most már haza kell mennünk!” – mondta szomorúan a kiscinke. „Ugye, most már elhiszed, hogy létezik az ezerszínű erdő?”

Zsivány kissé elszégyellte magát, mert nem hitt barátja szavában. Hazafelé arra gondolt, hogy ezután sokkal figyelmesebb lesz, hogy ő is meglássa az élet szépséges színeit. Eddig csak barnát, sárgát és zöldet látott, miközben az erdő, és az egész életünk ezerszínben játszik.

 

Égi Edina, amatőr vers és meseíró

PRÉMIUM Égi Edina Prémium tag

A mindennapok szépségei és az emberi lélek finom rezdülései inspirálnak. Írásaimmal szeretném megmutatni, hogy a vers és a mese nem más, mint egy híd, amely összekapcsol minket egymással és a világgal. Verseim között találkozhatsz játékos gyermekversekkel, mélyebb gondolatokat megfogalmazó költeményekkel, és olyan sorokkal, amelyek egy pillanatra megállítanak a rohanó világban. Bízom benne, hogy munkáim ...

Vélemények a meséről

Mészáros Edit Elizabeth

2025-02-12 00:00

Nagyon aranyos mese!



Sütibeállítások