Az igazi segítség

Az igazi segítség.

Döngics, a méhecske vidáman repdesett a nyári réten.

–  Csodás ez a nap! Gyönyörűek ezek a virágok! S mennyi nektár vár itt rám!” – zümmögte elégedetten.

–  Szép napot pipacs és gólyaorr! Neked is szarkaláb! – köszönt illemtudóan. – Szép napot…

Hirtelen elbizonytalanodott. Hát ez mi lehet? Talán egy különleges virág? Ahogy közelebb ért látta meg, hogy egy sárga pillangó, amely kétségbeesetten kapaszkodott egy margaréta szirmaiba.

–  Szia! Én Döngics vagyok, a méhecske – mutatkozott be a margaréta körül cikázva.

–  Én Pille vagyok, a citromlepke – rebegte a pillangó.

–  Citromlepke vagy? És ezért vágsz ilyen savanyú képet? – kérdezte a méhecske.

–  Jaj, ne csúfolj, kérlek! Így is mindenki rajtam nevet, mert nem tudok repülni.

–  Nem tudsz repülni?  De hisz pillangó vagy! – Döngics a csodálkozástól egy szarkalábra huppant.

–  Lárifári! Olyan nincs, hogy valaki nem tud repülni! – szólt közbe Nyurga, a szöcske, aki éppen arra szökkent.  Csak rugózz erősen a lábaiddal, így ni! – kiáltotta, s már faképnél is hagyta őket.

–  Rugózzam? Ezekkel a vékony és gyenge lábakkal? – kérdezte sírós hangon Pille.

–  Ej, ne hallgass erre a cingár alakra! –telepedett mellé Pöttöm, a katica. A lábánál csak a szája nagyobb, de repülni sem tud. csak ugrabugrál! Repülni mi katicák tudunk igazán! Először széttárjuk a felső szárnyunkat, aztán megrezzentjük a hártyás szárnyunkat, és irány a magas ég! – ahogy ezt kimondta, Pöttöm el is cikázott.

Pille most esett igazán kétségbe: – Nekem nincs se erős lábam, se olyan szárnyam, mint a katicáknak? Hát hogy tudnék repülni? – zokogta.

Döngics, aki továbbra is a margaréta körül körözött, vigasztalni próbálta.

–  Ne sírj már! Majdcsak kitalálunk valamit – ígérte. – Valahogy erre a margarétára is rárepültél.

–  Mert elsodort a szél, messze a többiektől. A szél… nem én repültem… mert nekem nincs…

–  Tudom, tudom.  Már egyszer felsoroltad. De azt tudod, mi kell leginkább a repüléshez?

–  Hatalmas szárnyak?

–  Nem – ingatta a csápjait Döngics. – Hatalmas bátorság! Hunyd le a szemed, végy mély levegőt, szedd össze minden erődet és bátorságodat, majd rebbents a szárnyaiddal!

–  Rendben – bólintott Pille. – Mély levegő, bátorság, rebbenek a szárnyak! Mély levegő, bátorság… – ismételgette. S mire újra kinyitotta a szemét, a margaréta csak egy apró fehér pötty volt a virágtengerben.

 Repülök, Döngics! Repülök! – kiáltotta boldogan.

–  Büszke vagyok rád Pille! S ha holnap is erre járnál, fogócskázhatnánk egyet. – zümmögte Döngics.

–  Találkozzunk a margarétánál! – javasolta Pille. – De holnap már nem a szél fog idesodorni, hanem a bátorság és a szárnyaim repítenek! – majd tovalibbent ezt mondogatva: Mély levegő, bátorság, rebbennek a szárnyak…