Az izgalmakkal teli sportnap

Az izgalmakkal teli sportnap.

Hol volt, hol nem volt, élt valahol Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Nyugat- Dunántúlon, a Győri járásban, a Győri megyeszékhelyen, a Győri megyei jogú városban egy nagycsalád, a szülőkön kívül hét csöppséggel.

Nagyon szerettek sportolni. Minden hétköznap, késő délután sportklubba jártak. Hétvégeken a természetben, vagy a közeli nyaralójukban és a környékén, Hegykőn, amely a Fertő tó hatalmas nádasokkal övezett déli partján helyezkedett el.

Hosszú hétvége volt. A szülők összedugták a fejüket, hogy milyen meglepetést ajánljanak a csemetéiknek.

-          Mit gondolsz drága férjem, rendezzünk egy sportjátékot különleges feladatokkal?

-          Pontosan, hogy gondolod?

-          Leutazunk Hegykőre. Számjegyekkel hét állomást jelölünk ki, ahova különféle sportfeladatokkal juthatnak el. Szép, ovális kövek fogják jelezni az útvonalat. Minden állomáson egy boríték várja őket egy különleges feladattal.

-          Nagyon jó ötlet! Egyetértek! Mondjuk el nekik is.

-          Rendben!

-          Gyertek ide gyerekek! Most hosszú hétvége van. Arra gondoltunk, hogy leutazunk Hegykőre és egy különleges, ügyességi és kalandos játékot fogtok játszani. Mi leszünk a játékirányítók, a játékvezetők.

-          Mit gondoltok?

-          Jaj, de jó! Nagyon jó ötlet!- lelkesedtek a gyerekek.

-          Pamacs is tudja majd teljesíteni? Hiszen ő még csak három éves!

-          Persze, hiszen nem versenyjátékról van szó. Ráadásul csak úgy tudjátok teljesíteni a rátok váró kalandokat, hogy közben támogatjátok, segítitek egymást.

-          Hű, ez nagyon izgalmasnak, titokzatosnak tűnik!- felelte Pemzli a kilenc éves legidősebb.

-          Kezdhetjük? – kérdezték a szülők.

-          Igen!- kiáltotta izgatottan a négyéves Picur, az ötéves Mézi, a hatéves, Lizi , a hétéves Muki, és a nyolcéves Manci.

-          Arra gondoltam, hogy az első állomásig sétáljatok el. A séta nagyon egészséges. Közben nézelődjetek, hogy mi mindent láttok. Amikor megérkeztetek az első állomásra, ott találtok egy borítékot. Pemzli, Manci és Muki olvassa fel a többieknek a tartalmát, majd a szerint cselekedjetek.

-          Rendben, akkor indulunk!- jelentette ki Pemzli a legidősebb. A többiek követték. A szülők messziről figyelték őket. A kicsik jól megfigyeltek mindent, a fákat, bokrokat, leveleket, terméseket, virágokat, a gombákat, az elő búvó rovarokat és még sorolhatnám, hogy mi mindent.  Annyira, de annyira nézelődtek, hogy letértek az ovális kövekkel jelzett útról.

-          Jaj, hova tűntek a kövek? – kiáltott fel ijedten Pamacs.

-          Tényleg, hol vannak? – tette fel a kérdést Picur, Mézi és Lizi is.

-          Azt hiszem, eltévedtünk. – felelte komoly képpel Pemzli. – De sebaj! Emlékszem, hogy merről jöttünk, így pontosan ugyanazon az útvonalon, ugyanarra, elindulunk visszafelé. Kövessetek.

-          Rendben! – Hamarosan visszataláltak az ovális kövekhez. Fellélegeztek. Ahogy sétáltak tovább, egyszer csak Pamacs meglátott egy borítékot a faodú előtt.

-          Nézzétek, itt van egy boríték! – miután jól megszemlélték a faodút, Pemzli felolvasta a levelet.

-          Szökdeljetek páros lábbal előre kilencet és ott megláttok egy asztalt és hét ütőt. Asztaliteniszezni fogtok. Amikor véletlenül huszonnégyszer a hálóba megy a labda, hagyjátok abba a játékot és menjetek tovább a következő állomásig gördeszkával.

-          Jó, akkor rajta!

-          De jót pingpongoztunk! – sóhajtott fel mosolygó orcával Picur, Mézi és Lili.

-          Vegyük fel a gördeszkát és haladjunk tovább!- jelentette ki határozottan Pemzli.- Így is tettek.  A gördeszkával gyorsabban haladtak. Igaz néha el is estek, de jól szórakoztak. Egyszer csak arra jött egy számukra ismeretlen valaki.

-          Jó napot kívánok!

-          Szervusztok! Nézzétek, mit adok nektek?

-          Mit?- kíváncsiskodott Picur.

-          Finom cukorkát. Gyertek ide hozzám és odaadom!

-          Nem megyünk! – kiáltotta határozottan Pemzli. – Köszönjük, de idegentől semmit se fogadunk el és nem is közelítjük meg. Gyertek, siessünk tovább!- A többiek megfogadták a tanácsot és haladtak tovább a gördeszkával. Az idegen egy ideig szaladt utánuk, kínálgatva az édességet, majd egyre jobban lemaradt. A kicsik fellélegeztek.

-          Ez meleg helyzet volt! – így Picur.

-          Vajon rosszat akart?- kérdezte Mézi.

-          Ezt nem tudhatjuk, de fő az óvatosság! Sajnos még az ismerősökkel is vigyázni kell.  Feltétel nélkül megbízni csak a szüleinkben és egymásban szabad.- válaszolta Lizi. Hamarosan megérkeztek a harmadik állomásra.  Picur találta meg a borítékot, Manci olvasta fel a levelet.

-          Kússzatok a kihelyezett akadályok alatt át. Amikor a kilencedik alatt is átjutottatok, álljatok fel, ott találtok egy patakot hét csónakkal. Üljetek bele és evezzetek át a túlpartra, és kerékpározzatok tovább az ovális kövek mentén a következő állomásig.

-          Jó, akkor rajta!

-          De elfáradtam a kúszásban! – sóhajtott fel mosolygó orcával Picur, Mézi és Lili.

-          Nézzétek, itt vannak a csónakok! -  Azon nyomban beleültek. Nem volt ám egyszerű a feladat, mert sodrása volt a pataknak, de egymást segítve sikeresen átjutottak a túloldalra. Hogyan? Mielőtt elindultak volna egymáshoz kötötték a pici csónakokat egy jó erős kötéllel. A legidősebbek haladtak legelöl. Olyan erősen, olyan ügyesen eveztek, hogy az csak csuda! Kiszálltak a csónakokból, kikötötték őket és a kerékpárokkal haladtak tovább. Hamarosan megérkeztek a negyedik állomásra.  Mézi találta meg a borítékot, Muki olvasta fel a levelet.

-          Eddig nagyon jól teljesítettetek. Nagyon ügyesek voltatok. Íme, a következő feladat.

-          Fussatok jó tempósan, majd a kihelyezett akadályok fölött ugorjatok át. Ne álljatok meg egy percre se, folyamatos legyen a futás, ugrás. Vigyázzatok, mert eldönthetőek, billenőek a gátak, az akadályok, amelyek felett ugrani fogtok. Amikor a kilencedik akadályt elhagytátok, gyalog menjetek tovább. Ott egy örömteli meglepetés fog várni. - Így is tettek. Honnan, honnan nem, hét aprócska kenguru ugrott eléjük és ökölvívást kezdeményeztek.

-          Jaj! Jaj! Jaj!- kiabálták a sorozatütések után.

-          Miért csináljátok ezt? Mi nem bántottunk!- kiabálták. Egyszerre csak abbahagyták. Valahonnan fentről gesztenye és makk zápor zúdult rájuk.

-          Jaj! Jaj! Jaj! Ez meg mi? – kiáltottak kétségbeesetten felfelé nézve, amikor meglátták az aprócska majmokat.

-          Miért csináljátok ezt? Mi nem bántottunk!- kiabálták. Egyszerre csak abbahagyták.

-          Akkor meg vízzel spriccelték le őket. Néztek erre, néztek arra, egyszer csak meglátták a kis elefántokat.

-          Miért csináljátok ezt? Mi nem bántottunk!- kiabálták. Egyszerre csak abbahagyták. Akkor látta meg a kiírást Pemzli, Manci és Muki: Állatóvoda.

-          Hát ez nem egy örömteli meglepetés volt! Ilyen fogadtatást!- dohogtak magukban mind a heten.

-          Ne haragudjatok! Nagyon unatkoztunk.  Arra vártunk, hogy jöjjön erre valaki, akit megtréfálhatunk.

-          Hát nem volt vicces! – dünnyögött Pamacs, amikor a többiek elnevették magukat. – Végül is az volt, csak váratlanul ért minket.

-          Akkor dobálózunk gesztenyével és makkal? – szegezte a kérdést az állatkölyköknek Pemzli.

-          Igen!- Nekigyürkőztek hát és buzgón, kacarászva dobálták egymásnak az apró erdei terméseket. Számolták kinek hány dobása ér célba. Nagyon jót játszottak. Ám egy idő után a legnagyobb így szólt.

-          El kell búcsúznunk egymástól, mert tovább kell mennünk. Ám megígérem, hogy máskor is meglátogatunk benneteket.

-          Rendben, várni fogunk!- búcsúztak el egymástól. Azzal mentek tovább az ötödik akadály felé, amit hamarosan meg is találtak. Pemzli felolvasta a levelet.

-          Jól teljesítettetek a második állomáson. Azonban még nincs vége a megpróbáltatásoknak, de bízunk bennetek. Most csak annyit mondunk, hogy menjetek tovább a kövek mentén a hatodik állomáshoz.

-          Hm!- vajon mi fog következni? – tűnődtek el a hallottokon. – No, menjünk akkor tovább! Ó, itt van hét görkorcsolya. Vegyük fel. Ezek szerint így folytatódik a mai kaland- így Pemzli. Mentek, mendegéltek, nézelődtek erre- arra. Mindent alaposan, jól megfigyeltek. Hallgatták a szél zúgását, a levelek susogását, a méhek zümmögését, a madarak trilláját és még oly sok mindent. Egyszer csak Manci megbotlott és beleesett egy mély gödörbe.

-          Jaj!- kiáltott fel rémülten. Nagyon megijedt, ahogy a többiek is.

-          Megütötted magad?- szegezték neki a kérdést, szinte egyszerre.

-          Nem, csak megrémültem.

-          Ki tudsz mászni? – így Pemzli.

-          Nem!

-          Semmi baj! Testvéreim, ti maradjatok itt Manci mellett. Elszaladok segítségért.

-          Rendben!

-          Pemzli hamarosan vissza is jött egy felnőtt kíséretében. Az egy hosszú kötelet leeresztett a gödörbe és így szólt:

-          Jó erősen fogd meg a kötelet és mi kihúzunk.

-          Jó! – így is történt. Megköszönték a segítséget, levették a görkorcsolyákat. Szépen egymás mellé tették és mentek tovább az utolsó, a hetedik állomáshoz. Menet közben az utolsó boríték is előkerült.

-          Eddig nagyon jól teljesítettetek. Nagyon ügyesek voltatok. Büszkék vagyunk rátok. Íme, a következő feladat. Menjetek tovább a kijelölt úton. Különböző akadályok lesznek előttetek, azokat teljesítsétek. Utána majd meglátjátok, hogy hogyan tovább. Így is tettek. Hirtelen egy óriási mászófal állta útjukat.

-          Ó, de jó! Ezt már olyan régen ki szerettük volna próbálni!- örvendeztek a lányok. Miután mindenki átmászott rajta, fokról fokra, mentek tovább.

-          Olyan volt, mintha hegyet másztunk volna!- mondták a lányok. Ekkor megláttak egy acélvázas szánszerkezetet, amely négy acél korcsolyán siklott. Beleültek és elkezdődött a száguldás.

-          Jaj, de jó! – ujjongott mindenki.

-          Ez volt a bob? – tette fel a kérdést Pemzli

-          Igen!- felelte Pamacs. Amikor kiszálltak belőle, mentek tovább.

-          Mikor érünk célba? – kérdezte a legkisebb. – Nagyon elfáradtam.

-          Üljünk, le egy kicsit a fa tövébe, pihenjünk meg. – javasolta Mézi.

-          Jó, ötlet!- helyeseltek a többiek. Egyszer csak elkezdett esni az eső.

-          Gyertek gyorsan a tisztásra, üljünk rá a picike farönkökre, közben vegyük föl az esőkabátot. Ilyenkor nem szabad a fa alatt tartózkodnunk, mert veszélyes lehet.Ha lenne a közelben egy kalyiba, behúzódnánk, de sajnos nincs. - Dörgött, villámlott, fújt a szél, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is ment a zivatar. Ők pedig mentek tovább.

-          Nézzétek, íjak és nyilak vannak előttünk, ott pedig a táblák. Lőjünk ki mindegyikre tízet. – javasolta Muki.

-          Rendben! Így teszünk. – válaszolták a többiek.

-          Milyen izgalmas, rendkívüli ez a mai nap!- jelentette ki Pemzli. A többiek helyeslően bólogattak.

-          Nézzétek, itt egy kosár!- így Manci.

-          Itt meg egy kosárlabda!- reagált rá Mézi. –  Aki háromszor beletalál a kosárba, az vezetheti a sort az utolsó állomás felé.

-          De jó! De jó!- ujjongtak a kicsik. Végül Mézi lett a győztes. Így hát az ő vezetésével mentek tovább.

-          Nézzétek, paintball!- kiáltott fel Mézi. Felvették a védőruhát és elkezdődött a csata. Megpróbálták egymást festékgolyókkal eltalálni. Hamarosan mindenki csupa- csupa paca lett. Miután kijátszották magukat, tovább mentek, a sor élén természetesen Mézivel.

Pemzli javaslatára gyalogos természetjáró, tájékozódási, túraversenyt rendeztek. Mindenki elővette az iránytűjét és elindult. Ügyeltek arra, hogy fél szemmel az ösvényt figyeljék. Egyszer csak megérkeztek a célba. Ott vártak rájuk a szülők.

Nagyon megdicsérték őket. A kicsik a nyakukba ugrottak, majd nem győzték mesélni élményeiket. Miután mindent elmondtak, majd egymás szavába vágva a lelkesedéstől, az izgalmaktól fűtötten, lassacskán elindultak haza, a vidéki házba.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!