Kórházba megyek

Kórházba megyek.

Képzeljétek, hogy azt mondta az orvos a vizsgálat, és a  laborlelet eredménye alapján, hogy kórházba kell mennem, meg fognak műteni. Majdnem elsírtam magam, úgy megijedtem. Amikor kijöttünk a rendelőből cicamama elmesélte, hogy ő bizony már volt kórházban, sőt műtötték is.

-Igen?- csodálkoztam.

-Bizony Cirmi.- felelte kedvesen.

-Mesélsz róla?

- Hát persze.

- Kaptam egy írásos nyomtatványt, arra minden pontosan le volt írva, hogy mit kell tennem, hogy segítsem az orvos munkáját.

- Mi volt ráírva? Hogy előtte mit ehetek, mit ihatok, azt, hogy mikortól nem, és hogy mire lesz szükségem a kórházban.

- Mire volt szükséged?-érdeklődött tovább Cirmi.

- Vinnem kellett papucsot, hálóinget, törülközőt, tisztasági csomagot, poharat, bögrét, meg ilyesmiket.

-Értem.

-Persze vittem a mobiltelefonomat, a töltőt, egy rejtvényújságot, tollat, az irataimat, s a friss általános vizsgálataim eredményét.-folytatta cicamama.- Több napig, talán egy hétig voltam bent.

-Utána mi történt?

-Korán reggel már ott várakoztam a folyosón. Az asszisztens hamarosan odajött hozzám és mindent részletesen elmondott, s azt, hogy mi a teendőm. Aláírtam a műtéti beleegyező nyilatkozatot, aztán lefeküdtem a műtőágyra, és ezután következett az altatás előkészítése.  Egyszer csak elaludtam. Mikor felébredtem, már túl voltam a műtéten. Nem éreztem semmi fájdalmat. Kedvesen mosolygó orvosok és az asszisztensek, a segédek ott álltak mellettem.

-Jól van? Minden rendben?- kérdezte az egyik orvos.

-Igen-feleltem, még egy kicsit bágyadtan.

- Még pár napig ajánlott bent maradnia a kórházban megfigyelésre. Ha továbbra is minden rendben van, akkor megkapja a kórházi zárójelentést és hazamehet.-mondta az orvos.

-Rendben. Köszönöm szépen.-mondtam neki.

-Azután minden rendben volt?- kérdezte Cirmi.

-Igen, minden. Egy hét múlva hazajöhettem.

- Egy hétig leszek én is?

-Nem. Ha minden rendben zajlik, és miért is ne zajlana, akkor te másnap reggel hazajöhetsz.

-Értem. Mi történt a többi napokon, amíg bent voltál?

- Naponta háromszor bejött a nővérke, megmérte a hőmérsékletem és felírta a kórlapra, ami az ágyam végében volt. Az orvos is gyakran látogatott, vizitelt, vizsgált.

-Mindent rendben talált?

-Igen, mindent.

-Naponta háromszor ennivalót is kaptunk. Első nap betolták a kórterembe, a többi napon az ebédlőben ehettünk.

-Végig egyedül voltál ez idő alatt a betegekkel és a kórházi dolgozókkal?

-Nem. Minden nap egyszer, a látogatási időben valaki meglátogatott. Hoztak nekem gyümölcsöt, ivólét, újságot, mikor mit.

-Az se fájt, amikor az infúziót bekötötték az altatáshoz?

-De egy cseppet, úgy, mint ahogy a szúnyogcsípés, vagy egy oltás fájhat, csak annyira.

-Komolyan? Ennyi az egész?- derült fel Cirmi.

-Igen. De ha bármilyen kérdésed van ezzel kapcsolatban, nyugodtan, bizalommal felteheted a műtét előtt, akár az asszisztensnek, akár az orvosnak is. Szívesen fog válaszolni.

-De jó! Már nem is szorongok, nem is félek, nem is aggódok a műtét miatt.

-Ennek örülök. Egyébként én is ott leszek végig, igaz, csak a váróteremben. Éjszakára aztán hazamegyek, reggel korán visszajövök, és együtt megyünk haza. Jó lesz így?

-Igen jó lesz.-mondta derűsen Cirmi.

Eközben lassan hazaértek. Anya még egy kicsit tett-vett, amíg csemetéje játszott, aztán közösen elkezdték összerakni, amire szükség lehetett a kórházban. Mire összecsomagoltak, cicapapa is hazatért.