Az utazás

Az utazás.

Aranyhegy királya ült a trónon és homlokát ráncolva töprengett a kezében tartott iratok miatt. Pár perc elteltével Eszter, a kislánya rohant hozzá és leült a szék mellé, onnan nézett fel az apjára.

- Apa! Mondd csak! Hogy lettél te Aranyhegy királya?

A király letette a papírokat és ránézett a lányára. A homloka immár kisimult, ajkai mosolyra húzódtak.

- Nagyon fiatal voltam még, amikor úgy döntöttem, hogy elindulok szerencsét próbálni. Tudtam, hogy nagy utat kell bejárnom, így egy hatalmas hátizsákkal a vállamon indultam el. Emlékszem, anyám nagyon szomorú volt, apám pedig büszke.

Kicsit félre nézett, hiszen a meghatottságot soha nem szerette kimutatni, most bizony kicsit előtörtek belőle az érzések, ahogy visszaemlékezett a búcsú pillanatára.

- Aztán mentem sok napon keresztül. - folytatta – Egyszer egy erdőben kötöttem ki, ahol egy boszorka behívott a házába. Nem tűnt gonosznak, így bementem. Enni adott és ággyal kínált, aztán mivel fáradt voltam, elfogadtam. Nem is kellett sok idő, gyorsan elaludtam.

- Te el mertél aludni egy boszorka házában? – kérdezte meglepetten a kislány.

- El én. Majd, ha egyszer nagyobb leszel és hosszú utat teszel meg gyalog, meglátod milyen fáradt tudsz lenni. – válaszolt a király.

Eszter megvonta a vállát és figyelt tovább. Apja arca elkomorult, de folytatta.

- Amikor felkeltem, teljesen egyedül voltam a házban, a tarisznyám kibontva és az összes pénzemet elvitte az a boszorkány. Így indultam neki, pénz nélkül. Addig se volt sok, de akkor semennyi sem maradt.

A király sóhajtott egy nagyot, hiszen akkor volt életében a legszegényebb ember.

- Egyik nap éppen egy fa tövében szunyókáltam, amikor egy törpe elkezdte bökdösni a vállam. El tudod képzelni, hogy megijedtem, amikor kinyitottam a szemem.

- El én! – nevetett a kislány. – Én örültem volna egy törpének.

- Örültem is. – tette hozzá a király. – Elmeséltem neki, hogy mi történt velem, majd azt mondta, hogy nekik pont szükségük lenne egy magas emberre lent a bányában, mert van egy pont, amit akkor sem érnek el, ha egymás hátára állva próbálnak dolgozni. Azt mondta, egy nagy aranykupac van odafent, amit nem érnek el és ha segítek kapok belőle egy darabot.

- Ugye segítettél? – Nézett kérdőn Eszter.

- Persze. Egyből mentem vele. Lemásztam utána a bányába és az a hely, amiről mesélt valóban nagyon magas volt. Beálltam alá, a nyakamba másztak öten és a legutolsó nekiesett csákánnyal a rönknek. Talán eltartott egy óráig is, de sikerült. Csak úgy koppant a bánya aljában.

A sok kis törpe, akik a földön várakoztak, úgy estek neki, mint macska a tányérnak. A végén azért adtak egy kis darabot belőle. Megköszönték a segítségemet és én tovább álltam.

A trón másik oldalán egy kis asztalon, egy kancsó víz helyezkedett el. Töltött magának és a kislánynak is a király, majd Eszter így szólt.

- Ezek után gazdag lettél? – érdeklődött.

- Nem. Még nincs vége a történetnek. – folytatta a király. – Ez az arany darabka arra volt elég, hogy még jó pár nap gyaloglás után vettem egy kis földet egy gazdától. Nem volt nagy és egy kis viskó volt a közepén. Én akkor nagyon örültem neki. Volt a kertben pár paradicsom lugas, azokat öntöztem, amúgy mindig bejártam a városba ételért, italért, ruhaért. Körülbelül egy év múlva, az egyik paradicsom lugas közepén egy kis tündérke köszöntött, amikor lehajoltam. Úgy megijedtem ismét, hogy a földre ültem.

A király hangosan felnevetett, amikor felidézte ezt a vicces pillanatot. Olyan jóízűen nevetett, hogy a kislányának is vele kellett kacagni. A nagy hahotázásra összegyűltek az ajtóban a személyzet tagjai. Néhányan már az elejétől kezdve ott ácsorogtak és hallgatták a királyt.

- Tehát, ez a tündér – folytatta – azt mondta nekem, ha kiszedem azt a lugast és jó mélyre ások, akkor megtalálom a folyékony aranyat. Nagy szemekkel néztem rá, vajon mi lehet az a folyékony arany? Te tudod mi az, Eszter?

- Nem, fogalmam sincs. – mondta elgondolkozva a kislány.

- Nekem se volt. Így bementem az ásómért, mire kiértem a tündér elrepült. Kiszedtem a lugast és ásni kezdtem. Több napig csak ástam és ástam. Aztán hirtelen feltört a fekete víz és folyt minden fele. A víznél kicsit sűrűbb volt és volt szaga is. Ez volt az olaj, a folyékony arany.

- Nem is tudtam, hogy így hívják. – csodálkozott a kislány.

- Bizony. Aztán olyan sok pénzt adtak érte az emberek, hogy felépítettem ezt a palotát. A helyiek megválasztottak királynak, én lettem a leggazdagabb közülük. Ahol most ülök, ott nőtt régen az a paradicsom lugas, amin a tündér csücsült. Soha ne add fel a reményt kislányom. Ha valamit nagyon szeretnél, minden áron érd el, hogy a tied legyen. Ha kitartó vagy, meglásd azzá válsz, amivé csak szeretnél.

- Húha. Apa, ez nagyon érdekes volt. Megyek és elmesélem az inas Jankónak. – Eszter fel is pattant, nyomott egy puszit a király arcára és a személyzet utat engedve neki, már el is tűt a lépcső felé.

A király hosszasan mosolyogva nézett utána. Nagy nehezen vette a kezeibe újra az ügyes-bajos papírokat, tartalmába ismét belefeledkezett még pár órára.