Bábmese

  • 2022.
    júl
  • 20
  • Erről olvashatsz:
  • báb
https://gabicsabi.hu
Az első bábot harminchat évesen készítette. Mindig szeretett volna gyereket, és sokáig hitt is benne, hogy egyszer majd ő is apa lesz. Nem lett. Még nem, mondta magának jobb napokon. Már nem, mondta magának rosszabb napokon.
A bábszínház kiállítását já...

Kép forrása: Pixabay.com

Az első bábot harminchat évesen készítette. Mindig szeretett volna gyereket, és sokáig hitt is benne, hogy egyszer majd ő is apa lesz. Nem lett. Még nem, mondta magának jobb napokon. Már nem, mondta magának rosszabb napokon.

A bábszínház kiállítását járva jutott először eszébe, hogy mennyire jó lenne, ha lennének saját bábjai, saját színháza. Bábok, amiket ő irányít, s akik titkon őt irányítják.

Szóval a harminchatodik születésnapjára meglepte magát egy barna kétujjas kesztyűvel, két fekete gombbal, egy piros bohócorral, egy tarka vászonszéllel és filcekkel.

Pondró nem lett a világ legszebb bábkutyája, de mindene megvolt, ami a felismerhetőséghez feltétlenül kellett. Ő maga, mint később beismerte, kezdettől fogva vágyott egy sötétlila nyakörvre és egy hasonló színű pórázra is, na de ne menjünk ennyire előre.

Pondró az elsőszülöttek királyi magabiztosságával vágott neki az életnek. Nem szeretett egyhelyben lenni, és így mindenhova követte mesterét. Saját helye lett az asztalon, az irodában, a táskában, a konyhában, a nyaralásokon és az ágyban is.

Pondró lett az állandó bal kéz, aki a mester minden mozdulatát hűségesen követte, szomorúságának vagy iróniájának minden rezdülésével együtt.

Leginkább azt szerette, ha a kicsiknek mesélhetett kalandos gyermekkoráról.

"Mikor ugyanis még egész kicsi bábkutya voltam, és a jobb oldali vászonfülem hosszabb volt, mint a bal oldali, akkor történt velem az a bizonyos eset, amikor én mélyen meghajoltam a sors akarata előtt.Apámmal, a nagy és bölcs Báróval egy lóversenyen voltunk éppen. Apám állította, hogy a Suhanc nevű ló fog beérni elsőként a célba, de nem hittek neki. Megtette Suhancra a konyhapénzt, és csak várt. Nem láttam rajta az idegesség jeleit,amíg meg nem kérdeztem tőle, hogy és mi lesz akkor, ha elveszíti a konyhapénzt. Hát akkor elvesztem, mondta. Majd lesz valahogy. A szerencse forgandó, de hinni kell benne, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Ha Suhanc megnyeri a versenyt, akkor olyan gazdagok leszünk, hogy nem bírjuk majd megenni a vacsorát egyszerre. Ha viszont nem ő ér be elsőnek, akkor olyan szegények leszünk, hogy mindent megeszünk az utolsó falatig. Érted, fiam? Minden csonton ott volt a hús, s minden hús alatt ott lapul a csont. Az éhes ebnek jó ez is, meg jó az is. - mondta. Nem igazán értettem akkoriban még őt, de Suhanc megnyerte azt a futamot, s mi egy hatalmas hússal mentünk haza, és még harmadnapon is cuppogtunk a csonton."

 

 

Júdabátya, amatőr író

Ezt a mesét írta: Júdabátya amatőr író

Nem szeretek magamról írni, ahogy nem szeretek életrajzokat sem tanítani. A szöveg vagy működik vagy nem. Ha az olvasót megragadja valami, akkor örvendés van. Szeretem a humort, azt, ami nem harsány, de mindig ott van. Szeretem úgy bemutatni a világot, hogy az egyszerre legyen egyszerű és nem az. Szeretem, ha valami tömör és jó a ritmusa. Szeretem az utóiratokat. U.I.: Ehhez a képhez a lányom öltöztetett...