BALAMBÉR VAKÁCIÓJA_18. A házőrző nyuszi

BALAMBÉR VAKÁCIÓJA_18. A házőrző nyuszi.

18. A házőrző nyuszi

– Tudod mit, Terikém? Mégsem visszük át Gézáékhoz Balambért. Tegnap eleget volt már ott, még ráunnak a többiek. Elvégre a pesti otthonában is sokat van egyedül, és Feri szerint jól tűri a magányt. Biztos nem lesz bánatos attól, ha egy napig őrizheti a házat, amíg mi Győrben kirándulunk.

Tehát fontos feladatot kaptam – vigyáznom kell a házra. Az udvart, a kertet és a madarakat a két kutyára bízták. Velem is megbeszélték, hogy mire figyeljek, mennyit egyek és igyak a nap folyamán.

Peti azzal búcsúzott tőlem:

– Biztos jó házőrző leszel, hiszen otthon már ezt sokat gyakoroltad. Majd este mesélek neked a győri állatkertről. Tudod, oda megyünk papáékkal. Ne izgulj, nem lesz huzat, mert csak a te ablakod van nyitva, hogy élvezd a jó falusi levegőt. A szúnyogháló majd megvéd a betolakodóktól.

Hirtelen nagy csend lett, amikor az autóval elindultak a kirándulók. Nem is bántam, hogy nem vittek magukkal, hiszen akkor megint csak a sebesség és a zaj várt volna rám. Itt pedig jó levegő, finom szénaillat, Gyuriék ismerős hangjai az udvarról…

Nem sokáig élvezhettem a csendet, mert a nyitott ablak párkányára repült két galamb.

– Nézd csak, Berci! Ez az a pesti nyúl, akiről beszéltem neked. Névrokonunk: Galambérnak hívják.

Ezt már nem tűrhettem. Legfeljebb Lorinak szoktam elnézni ezt a tévedést. Muszáj volt javítanom a nevemet.

– Nem is Galambér vagyok, hanem Balambér. És ti kik vagytok?

– Biztos, hogy nem Galambér vagy? Ennek legalább van értelme. De mit jelent az a Balambér? Egyébként Berci és Béni vagyunk a papa postásai. Pontosabban híres, aranyérmes postagalambok, innen a közeli dúcból. Tudod, mi világlátott galamb létünkre ilyen lógó fülű nyuszival még nem találkoztunk. Sajnos Pesten még nem jártunk, ezért megkérünk, mesélj nekünk a pesti madarakról.

El is meséltem nekik mindent a parkbéli galambokról, a kopogó harkályokról és a csörgő szarkákról. Azon tanakodtak a mesém után, hogy őket vajon ki eteti és itatja, ha nincs is gazdájuk. Hát erre még én sem tudtam a választ. Miután elköszöntek tőlem Berciék, újra magamra maradtam. Fánival beszélgettem egy kicsit, meg a fogaimat ápolgattam az ágacskámmal.

– Ejnye, de hangosan rágcsálok! – figyeltem fel a saját hangjaimra. Abba is hagytam egy kicsit, és csodálatos módon továbbra is hallottam a rágáshangokat. Ez nem tőlem jön! De nem látok senkit, akkor mi lehet ez?

– Itt vagyok lent a sarokban! – kiáltotta felém egy vékony hangocska. Arra fordulva láttam, hogy egy Valterhoz és Döncihez hasonló apró állatka integet nekem.

– Szervusz, nyuszi! Egér Elemér vagyok, a háziak kedvence.

Én is bemutatkoztam, majd meséltem neki a tegnapi kalandomról. Megtudtam tőle, hogy itt a házban él a családjával együtt. Egy apró kis résen át jut be a falban lévő otthonába. Onnan szokott kijárni a kamrába, ahol mama a finomságokat tartja. Jó dolga van itt az egész családjának, semmiben sem szenvednek hiányt. Igaz, hogy néha rettegniük kell, mert Teri mama behívja Cézárt, a kandúrt.

„Te lusta macska! Igazán vehetnénk már a hasznodat is. Az a gazfickó cincogó megint megdézsmálta a kamrában a sajtot.” A kisegér szerint így szokott zsörtölődni a mama, ha a nyomaikat látja.

Ha ilyen hangokat hall Elemér, akkor egész napos szobafogságot rendel el a családjának. Cézár tényleg lusta, mert csak az egérlak bejárata előtt heverészik és hortyog, azaz dorombol. Mikor Teri mama elunja ezt a lustálkodást, kizavarja a házból. Akkor aztán újra indulhatnak a felfedező útjaikra az egerek. Ezekkel a baráti beszélgetésekkel, eszegetéssel, bámészkodással jól eltelt a napom. A kirándulók már sötétedéskor értek haza. Teri mama jött be hozzám, és hangosan kiabálta a konyha felé:

– A nyuszival minden rendben van, de ezek a buta galambok megint a párkányra piszkítottak. A sarokban meg mintha egérnyomok lennének.  Na, majd holnap a Cézár elintézi őket! Rendbe teszem Balambért, addig kezdjetek vacsorázni.