Balatoni túra 3.

Balatoni túra 3..

-Anna drága, de jó, hogy itt vagy! Már vártalak! – Anna megijedt. Ez a „Már vártalak!” pont úgy hangzott, mintha a kivégzése már előre meg lenne szervezve.

-Anna! Látod, a nagyiéknál nem lesz semmi baj! – mondta kedvesen a lány anyukája. Majd mire Anna kettőt pisloghatott volna, már a szülei rég hét határon túl mendegéltek, csak ő állt ott egyedül egy poros út közepén a nagy bőröndjével.

 „Haj, csak kettő napról lesz szó, semmi több! Ki fogom bírni!” – Anna próbálta bíztatni magát, de hiába: amint csak a lelkes nagymamájának vigyorára pillantott, elszállt minden bátorsága. „De hát mitévő legyen, ha valakinek ilyen rokonai vannak? Ráadásul lehetnének kicsit távolabb…”

-Gyere, mindjárt kész a reggelid, csak előtte tudnál még segíteni egy aprócska dologban? – kérdezte nyájasan a nagymama. – Mivel nagyapád egy ideje már kórházban van, azóta csak arra várok, hogy valaki tudjon segíteni nekem!

 „A nagyapa csak nem a nagyitól kapott butaütést? Vagy talán saját akaratából vonult a kórházba?”

-Tudod nekem tériszonyom van, így nehezemre esik felmászni a tetőre és a cserepeket a helyére rögzíteni! Meg ki tudja, alattam lehet be is szakadna?! Ott a létra, a többi dolgot meg a papi szerszámos ládájában találod! – nyomta a megszeppent lány kezébe a hosszú létrát, majd a szerszámosládának nevezett vödörre mutatott. – Fél óra múlva reggeli, de csak akkor gyere be, ha kész vagy. Mivel én cukorbeteg vagyok, nekem muszáj lesz magamban ennem akkor, ugye azt te sem akarod!? Na mi lesz? Munkára!!! – harsogta a nagymama.

 Miután a boszorka betért a szobájába, Anna még egy kis ideig állt egyhelyben egy hosszú létrával a kezében, álmosan.

-Hogy a fenébe kell cserepeket feltenni? – kérdezte magától Anna, de csak halkan, ne, hogy a vén szipirtyó is meghallja. Aztán elővette a telóját és az apukáját kezdte el csörgetni. – Szia apa! Csak azt szeretném kérdezni, hogy te valaha raktál már fel cserepeket? Nem? Soha? Ez egészen biztos? És nem tudod hogyan kell? Ja, csak a nagyi adta ezt a feladatot, van rá még 25 percem. Ő… oké. Rendben, szia!

 Apukája elmondása szerint a kétoldalú ragasztó segíthet, de csak éppen annyit tegyen rá, hogy két napig kibírja.

 Anna elővett a szerszámosládából egy rendes nagy emberfejnyi kétoldalú ragasztószalagot, majd felmászott. A nagyi háza óriási volt: külön volt konyha, ebédlő, nappali, 3 hálószoba, 2 fürdőszoba, előszoba és 2 vendégszoba. Így nem csoda, maga a ház is két emeletes volt, tehát jó magasra kellett szerencsétlen lánynak másznia.

 Odafent egy kupacba volt összegyűjtve 15-20 tetőcserép. „Talán még elég is lesz a ragasztó!” Anna először sorba lerakta egymás mellé a cserepeket, majd mindegyik hátára rakott 2 hosszú ragasztó csíkot.

 Vélhetőleg a papi már neki állt a munkának, mivel a lukas helyek már megvoltak jelölve, csak közben kórházbakellett mennie. „Na ő, biztosan nem ragasztóval tette volna fel a cserepeket.”

 Anna odaillesztette a cserepeket, majd mindegyikre még rakott egy hosszú ragasztócsíkot szemből.

-Kész is! – mondta elégedetten – Csak a nagyi meg ne kérdezze, mivel rakta fel! – szörnyülködött el – 2 perc múlva reggeli, már éhes is vagyok!

 Azzal Anna lemászott a létrán és bement a fürdőszobába kezet mosni.

-Óh, már kész is vagy? Igen, tényleg? Na, de jó! Akkor reggeli után, meg tudnád kapálni a kertet? Nem lesz hosszú!

-Nagyi, az igazat megvallva, nekem tanulnom kéne… - igyekezett minél hihetőbben előadni. – Ha kezdődik a suli, akkor a Robinson Crusoe-ból írunk röpdolgozatot. És még nagyon nem állok jól!

-Igazán...?