Barátom a szitakötő

Barátom a szitakötő.

Barátom, a szitakötő

Vasárnap délelőtt volt, a nap ragyogóan sütött, egy felhő sem volt az égen. A gyerekek kint játszottak a kertben, a kisfiú a mászókán függeszkedett, a kislány homokozott.

Az apukájuk a műanyag medencébe vizet eresztett, hogy később pancsolhassanak benne. Az anyukájuk készítette az ebédet a konyhában.

A kisfiú a mászóka magasságából arra lett figyelmes, hogy egy szép, színes szárnyú szitakötő köröz a kertben. Leugrott a földre és figyelte ahogy a nap sugarai csillognak-villognak rajta. Nagyon kíváncsi lett, vajon miért jött ide ez a kis vitorlázó repülőhöz hasonló mozgású állatka.

Kinyújtotta a mutatóujját és hívta: Gyere ide!

Nem sokat kellett várni, a szitakötő rászállt a kisfiú ujjára, kiterjesztett szárnyai aranylottak a fényben. 

- Már régóta figyellek téged és szerettelek volna megismerni - mondta. Nem messze lakunk innen a szüleimmel és a testvéreimmel, gyakran át szoktam repülni a kertetekbe, láttam már néhányszor ahogyan játszotok. Olyan jó volna ha kergetőznél velem!

- Repülj, repülj és én elkaplak! - egyezett bele a kisfiú.

Mikor az áttetsző szárnyak felemelkedtek az ujjáról, ő elkezdett szaladni utánuk, körbe-körbe a kertben. A kislány is abbahagyta a homokozást és ő is szaladgálni kezdett, de nem tudták elkapni, mert mindig a magasba emelkedett, ha már közel jártak a célhoz.

A kisfiú gondolt egyet és kinyújtotta a mutatóujját: Gyere ide barátom! - hívta. 

Erre a kérésre a szitakötő azonnal a kinyújtott ujjacskára szállt. Megpihent ott és hagyta, hogy a testvérek jól megnézzék őt, majd így szólt:

 - Megengeditek, hogy igyak egy kis vizet a medencétekből? Nagyon szomjas vagyok.

- Apa, nézd, itt az ujjamon a barátom és inni akar, odaengeded? - kiáltott oda az apukájának a kisfiú. 

Apa mosolyogva arrébb állt és hagyta, hogy az új barát oltsa a szomját.

A szitakötő tett néhány kört még a levegőben, majd így szólt a kisfiúhoz:

Ha azt szeretnéd, hogy ideszálljak hozzád, csak nyújtsd ki a mutatóujjad és mondd:

Gyere ide barátom! Meglátod, én jövök, meghallom, ha hívsz, akármilyen messze is vagyok, hiszen barátok lettünk. Most indulok haza, mert a szüleim izgulnak értem.

Alig indult el, már hallotta a jól ismert hangot:

Gyere ide barátom!

 Szállt is gyorsan visszafelé, ahogyan a szárnya bírta és rátelepedett a kinyújtott mutató ujjra.

Itt vagyok, látod, számíthatsz rám, ha szomorú vagy felvidítalak, ha örülsz, akkor veled örülök. Ha beszélgetni akarsz velem, akkor majd beszélgetünk. Mondd, miért hívtál most engem?-kérdezte a szitakötő.

Csak ki akartam próbálni, hogy tényleg jössz-e - válaszolt őszintén a gyerek.

Ha megígértem, akkor be is tartom! Majd meglátod!- azzal huss, elrepült.

A kisfiú nagyon örült, hogy a szitakötő a barátja lett. Ettől a naptól fogva mindig számíthatott rá. Ha kinyújtotta az ujját és hívta, rövidesen ott terpesztette a szárnyait az orra előtt. Gyakran beszélgettek, megosztották egymással örömüket, bánatukat. Egyik alkalommal elutaztak nyaralni a kisfiúék, de a szitakötő akkor is berepült a kertbe. Izgalommal várta, mikor tér haza a család. Végre egy este felcsendült a várva-várt mondat:

Gyere ide barátom!

Örömmel repült az ismerős ujjra. Vacsoráig elmondták a két hét alatt történteket, nagyon sokat nevettek egymás kalandjain, jó volt újra találkozni. Mielőtt mindketten aludni mentek megfogadták, hogy örökre barátok maradtak.