Berke és a Szél háza

Berke és a Szél háza.

Egy kora őszi napon a Végeláthatatlan rengetegben a Szél búsan gubbasztott egy vén nyárfa tetején. Nem süvített végig az erdőn, nem kergette a színes, őszi faleveleket. Csak kucorgott fent a magasban és bánatosan fújt. Berke, a kis manó, egy kosárkával a karján  a nagy tisztásra indult, hogy vadalmát szedjen. Amint ment, mendegélt, egyszer csak fülelni kezdett: valaki sóhajtozik. Mikor felpillantott, észrevette a búslakodó Szél úrfit. Vajon mi lelte Szél úrfit, hogy ilyen búvalbélelt? A manócska nem volt rest, felmászott a magas nyárfa legtetejére, és leült az ágra a Szél mellé. A Szél azonban ügyet sem vetett a manócskára. Hosszú, kék - fehér csíkos sálját a nyaka köré tekerte és bojtos sapkáját a fejébe nyomta.

- Mi a baj, Szél úrfi? Miért vagy ilyen szomorú? Hiszen te eddig mindig olyan vidám voltál! - kérdezte Berke Szél úrfit. - Épp a tisztásra megyek, hogy vadalmát szedjek. Abból aztán odahaza finom befőttet készítek télire. Nem tartasz velem?

- Hát éppen ez az, manó! - felelte bánatosan a Szél.  - Nekem nincs hová hazamennem! Nincsen se házikóm, se kunyhóm. Nemsokára  hideg lesz. Az őszi eső a nyakamba csurog és csuromvíz lesz a ruhám. Ha jő a hideg tél, a hó teljesen belep. Itt vacogok az ághegyen és jégcsap nő az orromra. Ti, manók,  ezalatt a jó meleg kunyhótokban vígan várjátok a tavaszt. Ám én majdnem megfagyok idekint, s hogy ne fázzak olyan nagyon, keresztülvágtatok a rengetegen. Miért nincs nekem egy kis házikóm? - kesergett a Szél.

- Ez hát a baj? Hiszen ezen könnyen segíthetünk! - kiáltotta Berke és egy nagyot füttyentett. Kis idő múltán féltucat harkály repült hozzájuk.

- Gyertek, barátaim, készítsünk házat a Szélnek! Nincs hol laknia szegénynek! - mondta nekik a manó.  A harkályok rögvest nekiláttak a munkának, s addig kopácsolták a vén nyárfát, míg egy tágas lakot nem véstek ki a fa törzséből. A nyárfa lábától egészen a tetejéig tekergett benne a sok lépcső, a kisebb és nagyobb szobácska, számtalan ablakkal. Az egerek, a mókusok,  a sünök  és a  manók ajtókat és bútorokat eszkábáltak össze. Pipacs, a csiga, még egy régi karosszéket is hozott. Hej, de megörült a Szél a tágas lakásának!

- Hisz ez valóságos palota! - tapsolt a Szél. Leült a karosszékbe és kinyújtotta az elgémberedett lábait. Végre volt már egy meleg hajléka. Soha többet nem kell ücsörögnie a száraz ágon esőben, hóban vagy a rekkenő nyári hőségben! Nem győzött hálalkodni az erdőlakóknak. Örömében végigsüvített  az erdőn és táncra perdült a csodaszép, őszi falevelekkel.