Berke manó és a csiga

Berke manó és a csiga.

Egy napon a Végeláthatatlan rengetegben Pipacs, a csiga, elhatározta, elmegy a tisztás szélén növő szederbokorhoz. Finom, édes szedrek nőttek a bokron. Pipacs hajnalban kimászott a  lapubokor alól, ahol lakott, s elindult a szederbokor felé. Lassan mendegélt a keskeny erdei ösvényen. Ám egy éhes rigó lecsapott a kis csigára. Szegény Pipacs rettenetesen megijedt! Rögvest visszabújt a házikójába. Hiszen mindjárt felfalja ez a rigó!  Azonban a rigó csőréből kipottyant a csigaház, s legurult az út melletti mély árokba, a füvek és a virágok közé. Ez volt Pipacs szerencséje, ugyanis a rigó nem találta meg. El is repült, hogy más reggelit találjon magának. Pipacs előmerészkedett a házából, s rémülten látta: egy mély árok fenekén van. Bárhogy is próbálkozott, nem tudott kimászni.

- Segítség! Segítség! - kiabálta kétségbeesetten a csiga. Berke, az apró erdei manó, és Cincogi, az egér, épp arra jártak. Rohantak mindketten a hang irányába.

- Mit csinálsz odalent, Pipacs? - kiáltott le neki a manó.  - Nem tudsz kimászni? Na, várj csak, majd mi segítünk  - ereszkedett le a manó az árokba. Az egér és a manó nekiveselkedtek és tolni kezdték a csigát felfelé. A meredek árokfalon nehéz volt felfelé tolni a csigát. A nyirkos mohán és a füveken meg - megcsúszott a manó és az egér. Végül addig - addig húzták - vonták a csigát, míg el nem érték az ösvényt. Pipacs nem győzött hálálkodni a barátainak:

- Nagyon köszönöm, barátaim, hogy segítettetek! Egyedül nem tudtam volna kimászni!

- Ugyan, Pipacs, nincs mit! - szabadkozott Berke.  - Inkább menjünk és együnk szedret! - javasolta a manó. Így is tettek. A három jó barát alaposan belakmározott az édes szederből.