Bianka meséje a két cinkéről

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Bianka. Az ő történetét fogom most elmesélni, mert elmondta nekem és arra kért, hogy én is adjam tovább. Így, hát elkezdem, figyeljetek jól!

Beköszöntött az Újév. Bianka az ablakból nézte a zúzmarás fákat, a dermedt, hófedte kertet. Az ablakra jégvirágokat festett a fagy. Egyszer csak hangos csivitelésre figyelt fel. A frissen feltöltött madáretető szélén két cinege, egy kék sapkás és egy szénfekete sapkás hablatyolt felborzolt tollakkal. - Már három napja nem ettem. Nem találtam semmi ennivalót, hogy a vízről ne is beszéljek. De jó, hogy itt van egy madáretető és tele van finomságokkal! - csicseregte a kék cinke. - Nézd, van itt finom fekete napraforgó, köles, muhar, dió, mogyoró, még zsírszalonna is. Ó, még cinkegolyó is!- karattyolta a széncinege. Ez a kedvencem! Jé, még alma is van! Jaj, de figyelmes volt az, aki idetette! - Köszönöm neki! - De jó! Még friss vízről is gondoskodott. Úgy örülök! Jó, hogy megtaláltuk ezt a helyet, ezentúl minden nap ide fogunk jönni egészen márciusig. Itt biztos mindig fogunk találni nekünk való eledelt. - letyepetyélt a kék cinke. - Emlékszel amikor a múltkor valaki kenyérmorzsát, popcornt, chipset és kiflimorzsát szórt nekünk? Ettem belőle, mert nagyon éhes voltam. Úgy fájt, még be is gyulladt a gyomrom! Még jó, hogy nem pusztultam bele! - füttyögte búsan a széncinke. - Arra emlékszel amikor egy karvaly el akart kapni? A fiókáit akarta velünk megetetni. Jó sokáig üldözött minket, bújtunk, ide, bújtunk oda, emide, meg amoda, ám végül sikerült nagy nehezen megmenekülnünk és hoppon maradt! Ó, de féltünk!- csacsorászta. - Igen, emlékszem és nem is fogom elfelejteni egyhamar! - csacsogta a kék cinke. Azóta is beleborzongok, ha eszembe jut az eset.

Közben haloványan, gyengén előbújt egy napsugár. Félősen, óvón megcirógatta a két kis cinkét. A közeli ház ereszén olvadni kezdett a jégcsap. A fagyos föld is egy cseppet megengedett. A két cinke miután jól lakott elbúcsúztak, elköszöntek egymástól, majd mindketten hazarepültek. Nem laktak messze, itt laktak a kertben, az egyik fán, két külön fészekben. A tojók építették fűszálakból, gyökerekből, mohából és apró szőrökkel bélelték ki. Bianka pont látta amikor építették a fészket. Látta azt is, amikor a tojók költöttek és gyakran figyelte tisztes távolságból, hogy etetik a szülők a fiókákat. Érdeklődve nézte azt is, ahogy tanították őket repülni, majd szomorúan könnycseppet ejtett, amikor a megerősödött kis madarak végleg kirepültek a fészkekből.

A nap egyre erősebben, egyre melegebben sütött. Teljesen elolvadt a fákról a tűhegyes csipke, az ereszről a jégcsap, ablakról a jégvirág. A földön a hófehér, csillámló hóból fekete latyak lett. Még egy kis ideig eltűnődve nézte a változást, majd elment a szobájába játszani.

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsanna, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. De írok érzékenyítő meséket is, melyek az alapvető emberi normákra tanítanak. Szívesen írok tündérmeséket, illetve rövid állatmeséket is. Hobbiból írogatok. Kedvenc költőm: Petőfi Sándor. Folyóiratokban, antológiákban jelententek, jelennek meg verseim, meséim, történeteim. Egy költe...