Bízom benned, Kicsi Sárkány!

Bízom benned, Kicsi Sárkány!.

            A sziklás hegyek tetején egy hatalmas palotában élt egy sárkány család, amely puszta létezésével rettegésben tartotta a környéket. A szomszédos országok népe csak hallomásból ismerte őket, mégis nagyon féltek tőlük, ezért soha nem mentek a sziklás hegyek közelébe.

            Egy napon a sárkány család legfiatalabb tagja úgy döntött, hogy kirepül a palotából, és szétnéz a sűrű erdőben, amely onnan csak néhány kilométerre terült el. Mivel még sosem járt arra, nagy izgalommal tekintett az út elé. Kora hajnalban indult az otthonából, hatalmas szárnyaival ügyesen lavírozott a levegőben, szabadnak és boldognak érezte magát. Nagy szemei folyton kutatták a környéket, az érdeklődés és a kíváncsiság tüze csillogott bennük. A sok fehér szikla után zöld erdők lombja sejlett fel, megörült, mikor meglátta, és alig várta, hogy az egyik nagy fa tövében hűsölhessen. Mikor végre leszállt, össze kellett magát húznia, hogy elférjen a vastag törzsek között. Néhány lépést tett előre, és feltűnt előtte egy szép kis tisztás, melynek közepén egy öreg diófa állt, egyik oldalán pedig egy tiszta vizű forrás csordogált. Szeme kerekre nyílt a csodálkozástól, a táj szépsége magával ragadta. Pár perc bámészkodás után Kicsi Sárkány elindult, és letelepedett a vén diófa árnyékába. Ahogy leült ott, majdnem elfoglalta a tisztás felét, nem tudta, hogy ő olyan hatalmas, vagy a tisztás nagyon kicsi, de tény, szerencsésnek tartotta magát, hogy kényelmesen elfér rajta. Amint pihengetett magában, egy kisfiút vett észre, amint korsóját a forrásvízbe meríti. A gyerek nem sokkal volt nagyobb, mint az edény, amit magával hozott, Kicsi Sárkány azon csodálkozott, hogy egyáltalán elbírta. Csendben figyelt, és várta, mikor veszi őt észre a kisember. Ez nagyon hamar bekövetkezett, a kisfiú megfordult, és tekintete találkozott az övével.

– Honnan érkeztél hozzánk? – kérdezte tőle.

– A sziklás hegyekből, a palotából, Kicsi Sárkány vagyok! – felelte.

– Ha te vagy a kicsi, akkor a nagyok el sem férnének ezen a tisztáson! – jegyezte meg a kisfiú.

– Én nem régen születtem, még ezután növök nagyra! – húzta ki magát Kicsi Sárkány.

– Örülök, hogy megismertelek, te vagy az első sárkány, akivel találkoztam! – felelte a gyerek és a vízzel telt korsóval elindult az erdő felé. Ahogy lépett egy néhányat, hirtelen megbotlott egy nagy vakondtúrásban. Kicsi Sárkány kinyújtotta a kezét, és elkapta őt, így nem esett el, sőt, még a víz sem loccsant ki. Amint tenyerébe vette, közelebb emelte magához, hogy jobban megnézze. Ebben a pillanatban jelent meg a vadász, aki a környéket felügyelte, és azt gondolta, hogy fogságba ejtette a gyereket, így előkapta a puskáját.

– Vigyázz, Kicsi Sárkány, bántani akar a vadász! – figyelmeztette a kisfiú. A sárkány ijedtében a magasba repült, vitte magával a gyereket is, aki leejtette a korsót a földre. A vadász nem mert lőni, nehogy eltalálja a gyereket, felvette a korsót, és elvitte az erdei házhoz a kisfiú szüleinek, és elmesélte, hogy egy sárkány elrabolta a gyereküket, csak ez a korsó maradt utána. A szülők elkeseredtek, majd mikor összeszedték magukat úgy döntöttek, hogy elindulnak a rétre, átmennek a sűrű erdőn, és megmásszák a sziklás hegyet, hogy a sárkányok palotájából hazahozzák a gyereküket. Mikor azonban a hegy lábához értek, nem tudtak egy métert sem haladni felfelé, annyira meredek volt a sziklafal. Szomorúan leültek tanakodni, majd mivel nem tudtak mit tenni, hazamentek dolguk végezetlen.

Ezalatt Kicsi Sárkány a palotában jól összebarátkozott a kisfiúval. Megmutatta neki a szobáját, az összes játékát, aztán kimentek a kertbe, ott pillangókat kergettek, és madarakkal társalogtak. Mikor eljött a vacsora ideje, akkor a saját tányérját megosztotta vele, a saját poharát odanyújtotta neki. Este a párnájára fektette, és együtt aludtak el.

Reggel az anyukája ébresztette:

– Ó, milyen aranyos játékot találtál! – emelte fel a párnájáról lábánál fogva a kisfiút.

– Tedd le Anya, ő nem játék, hanem egy igazi kisfiú! – szólt ijedten Kicsi Sárkány. Az anyukája visszatette a párnára, éppen jókor, mert a kisfiúnak fejébe szállt a vér, ahogy a lábánál fogva lógatta.

– Kicsi Sárkány, honnan jött ez az ember? – kérdezte az anyukája. A kisfia elmesélte az előző nap történetét. Az anyukája erősen ingatta a fejét, és azt mondta:

– Az emberek azt hiszik, hogy mi gonoszok vagyunk, és elraboljuk őket. Ezért kell itt laknunk, a sziklás hegytetőn, hogy ne tudjanak megtámadni a fegyvereikkel. Most, hogy idehoztad a gyereküket, beigazolódva látják a vádjaikat. Nem szabad, hogy gonosznak higgyenek! Valamit tenned kell! Hozz jó döntést fiam!

Kicsi Sárkány belátta, hogy ezt a dolgot tisztázni kell.

– Mit tegyek most? – kérdezte a kisfiút.

– Bízom benned Kicsi Sárkány! – nézett rá a kisfiú őszinte tekintettel.

            Ekkor a sárkány már tudta is, mit kell tennie. Kezébe vette újdonsült barátját és elindult vele a kis erdei házba, ahol a szülei le sem hunyták a szemüket az éjjel, annyira aggódtak. Mikor nagy szárnysuhogással megérkezett és leszállt az udvarra Kicsi Sárkány, kidöntötte a kerítést, mert másképp nem fért el. A nagy robajra kiszaladtak a háziak, és rémülten látták a hatalmas állatot, kezében a gyerekükkel. Ijedtségük azonban hamar elszállt, mert a sárkány óvatosan letette a kisfiút elébük, fejét egészen a földig hajtotta, úgy nézett szembe velük, és azt mondta:

– A véletlen hozott össze a fiatokkal, jó barátok lettünk, nagyon megszerettem őt. Szívesen látom veletek együtt az otthonomban!

A szülőket az udvarias hang, az őszinte tekintet és a szeretet, ami a lényéből sugárzott nagyon meghatotta. A kisfiú megölelte őket, majd sorjában mindent elmesélt nekik. Ekkor érkezett meg a vadász, aki már emelte is a puskáját, hogy Kicsi Sárkányra lőjön.

– Ne bántsd! Ő jót tett velünk! – állt a fegyver elé a kisfiú apukája. Ezután a vadásznak elmondta az ő történetüket, aki gondoskodott arról, hogy minden ember megismerje azt a környéken.

            Kicsi Sárkány békével hazatért. Az emberek között elterjedt, hogy a sziklás hegyek tetején a palotában jó sárkányok élnek. Nem telt el sok idő, és először a kisfiú, majd később több gyerek is nyaralni ment hozzájuk, úgy, hogy a sárkányok minden szünetben értük jöttek, hogy a hátukon felrepítsék őket a birodalmukba. Az emberek és sárkányok ettől fogva megbonthatatlan barátságban éltek, békésség szállt a sziklás hegység tetején álló palota belsejébe és az emberek otthonaiba egyaránt.