Bodzavirág, a törpelány

Bodzavirág, a törpelány.

            A havas hegycsúcsok alatt, a sűrű erdő közepén egy tisztás terült el, ezen éltek a törpék. Gombaházaikat sütötte a nap, mosta az eső, de szilárdan álltak a lábukon. A lakások minden kényelmüket biztosították, megtalálták benne azokat a dolgokat, amikre szükségük volt.

            Törpe papa este későn érkezett haza a munkából. Belépett az ajtón, és a két kis törpefiú szaladt elébe, úgy megölelték, hogy majdnem ledöntötték a lábáról.

– Apa, megszületett a kistestvérünk, gyere gyorsan! – kiáltották.

Törpe papa izgatottan sietett a gyerekszobába, ahol Törpe mama éppen a bölcsőt ringatta. Közelebb lépett, és belekukkantott, majd ámulva így szólt:

– Milyen pici ez a kislány! Akkora éppen, mint egy bodzavirág kint a kertben!

– Igen, sokkal apróbb, mint a másik két gyerekünk volt. És mivel valóban olyan kicsi, mint egy bodzavirág, legyen ez a neve! – felelte Törpe mama.

Bodzavirág nagyot ásított a bölcsőben. Éjkék szeme lecsukódott, szőke haja apró hullámokban terült szét a párnán.

– Milyen szép a mi kislányunk! – szólalt meg Törpe papa.

Teltek-múltak az évek, és Bodzavirág felcseperedett. A szülei beíratták az óvodába, ahová minden reggel az anyukája gyalog vitte, mert az apukája a bátyjait hordta iskolába a törpeautóval.

Az óvoda nem volt messze, Bodzavirág félúton mégis nagyon elfáradt, és megállt az anyukájával szemben, széttárta a karját, és kérte, hogy vegye ölbe.

– Hamar elfáradsz kincsem, biztosan azért, mert ilyen kicsire nőttél! – mondta az anyukája, és felvette az ölébe. Arra szállt egy sárga pillangó, és meglátta, hogy Törpe mama cipeli Bodzavirágot.

– Gyere, ülj a hátamra! Elviszlek az óvodába! – szólította meg a törpelányt.

Bodzavirág éjkék szeme csodálkozva nézte a tüneményt, mely előtte röpködött.

– Mama, szeretnék a sárga pillangóval óvodába menni! Engedd meg légy szíves! – kérlelte az anyukáját.

Törpe mama megsimogatta két copfba font aranyhaját, és így felelt:

– Próbáld ki kislányom, milyen pillangó háton utazni, ha ennyire vágysz rá! Én követlek benneteket, találkozunk az óvodánál!

A sárga pillangó leszállt Törpe mama vállára, Bodzavirág felmászott a hátára, és már repültek is a közeli ezüstfenyőhöz, melynek belsejében alakították ki a törpe óvodát.

A gyerekek már mind ott voltak az oviban, várták Bodzavirágot, mert nagyon szerették ugratni apró termetével. Éppen azon tanakodtak, hogy ma mit kérjenek tőle, amivel zavarba hozzák.

– Kitaláltam már! Ma kérjük meg, hogy vegye le a polcról a szivacsot! – mondta Napraforgó, a legnagyobb növésű törpe. A többiek helyeseltek, és ekkor észrevették, hogy megérkezett Törpe mama, aki fölött röpködött egy sárga pillangó, aki óvatosan leszállt a földre, hátáról Bodzavirág pattant le. A gyerekeknek tátva maradt a szája, úgy elcsodálkoztak, hiszen egyikük sem utazott még lepke háton. Törpe mama elbúcsúzott Bodzavirágtól, és hazafelé indult. A sárga pillangó még maradt néhány percet, megvárta, amíg Bodzavirág bemegy a terembe, ahol Napraforgó így szólt:

– Vedd le a polcról légy szíves a szivacsot, le kell törölni a táblát, mielőtt rajzolunk rá!

Bodzavirág közelebb ment a polchoz, kereste a létrát, de nem volt a helyén, mert a többi gyerek jól eldugta, hogy ne tudjon rá felállni. Nyújtózott, ahogy csak bírt, de nem érte el a szivacsot. Napraforgó odament mellé, és kaján mosollyal az arcán felnyújtotta a kezét. Jó magasra felért, de nem vette le a szivacsot.

– Próbálkozzál! Látod, el lehet érni! – nevetett.

A sárga pillangó nem tűrhette tovább a gúnyolódást, és a nyitott ablakon belibbent, megállt Bodzavirág előtt, aki felült rá, és felrepítette a polc magasságába, ahonnan így könnyen elérte, majd levette a szivacsot.

Napraforgó bosszankodott, hogy nem sikerült tovább gúnyolni Bodzavirágot, de nem sokáig, mert eszébe jutott, hogy ő is szeretne pillangóháton röpködni.

– Elviszel engem is egy körre? – kérdezte a sárga pillangót.

– Túl nagy vagy, nem bírlak el, le foglak ejteni! – felelte a pillangó.

– Ha ez a kis pöttöm repülhet, akkor én is! – felelte Napraforgó, és felpattant a pillangó hátára. A lepke a nagy súly alatt összerogyott, a legmagasabb törpe leesett róla, a többiek kacagva álltak körülötte. Bodzavirág azonban a kezét nyújtotta:

– Kapaszkodj belém, állj fel, segítek! – mondta.

Napraforgó, a magas törpe megfogta az apró kezet, és úgy érezte, nem engedi el többet soha. Felállt, majd így szólt:

– Ha valamit nem érsz el, akkor kiálts nekem Bodzavirág, és leveszem neked!

– Köszönöm, kedves tőled! Azonban elég lesz, ha nem dugod el a létrát előlem! – felelte Bodzavirág.

A sárga pillangó búcsúzóul tett egy kört a törpe gyerekek feje fölött, majd kiszállt az ablakon, azután a magas hegyek között az erdőben virágról-virágra repkedett délutánig. Akkor aztán elment Törpe mamához, és így szólt:

– Hazahozom Bodzavirágot, készítsd nyugodtan a vacsorát!

 Hamar ott termett az óvodánál, és megvárta, amíg a gyerekek haza indulnak.

            Bodzavirág meglátta a sárga pillangót a kapu előtt, és boldogan ült fel a hátára. Napraforgó sokáig integetett utána, és azt kiáltotta:

– Gondoskodom róla, hogy a létra mindig a kezed ügyében legyen! Jó utat hazafelé!

A sárga pillangó elmosolyodott, és már készen állt a terve. Még azon az éjjelen megkéri a jó sasokat, hogy a többi törpe gyereket szállítsák haza másnap az óvodából. 

Szerintetek Napraforgó megérdemli, hogy madárháton utazzon haza?