Az eltévedt kiscica

Az eltévedt kiscica.

            A kertekben egymás után nyíltak ki a szebbnél szebb virágok. Ezer színben pompáztak, reggel a napfényben, este a holdfényben tündököltek.

            Egy foltos kiscica óvatosan sétált közöttük, hosszú, elnyújtott léptei a párducéra emlékeztettek. Olykor-olykor megállt, és hosszan szemlélte a pillangókat, amelyek egyik virágról a másikra szálltak. Az egyik lepke percek óta időzött egy piros tulipán kelyhében. Mikor észrevette, hogy a kiscica őt figyeli, megrebegtette a szárnyait, így hívogatta őt. A cica előre nyújtotta az egyik tappancsát, ekkor a bordó pillangó a magasba emelkedett, és a kerítés fölött átlibbent a szomszéd kertjébe. A cica szerette volna követni, és mivel repülni nem tudott, a kapun sétált ki, amit a gazdija résnyire nyitva hagyott. Mire átért a szomszédba, a bordó pillangónak már hűlt helyét találta. Egy fehér cicus pihent a diófa árnyékában, a foltos kiscica úgy gondolta, talán látta, hogy merre repült a bordó pillangó, ezért megszólította, és azt kérdezte:

– Nem láttad, hogy a bordó pillangó merre szállt?

– De igen! Ott van szemben egy kétszintes ház, látod? Annak a kertjében találod! – felelte a fehér cicus.

A foltos kiscica megköszönte az útba igazítást, majd fogta magát, és elindult a kétszintes házhoz. Az úttesten nagyon vigyázott, mert bár nem járt arrafelé sok autó, de azért volt egy kis forgalom. Mikor szerencsésen átért és beosont a kiskapun a kertbe, nem látta sehol a bordó pillangót. A tulipánfa alatt egy fekete cica heverészett, és érdeklődve fordult felé.

– Kihez jöttél foltos kiscica? – kérdezte tőle.

– A bordó pillangót keresem! – felelte a kiscica.

– Az előbb repült el arra! – mutatott a tappancsával a fekete cica a távolba.

A foltos kiscica elindult abba az irányba, amerre mutatott a fekete cica. Sokáig haladt előre, anélkül, hogy bárkivel találkozott volna. Egy hatalmas réten járt, a magas fű teljesen eltakarta. Éhesen, fáradtan kóborolt, de nem adta fel, mindenképpen követni akarta a bordó pillangót, aki a házuk kertjében intett neki, hogy kövesse. Szerencséjére egy csörgedező patak mellett vitt el az útja, így a szomját olthatta. Mikor jó sokat ivott már, felemelte a fejét, és éppen az orra előtt repült el a bordó pillangó.

– Várj meg! – kiáltotta a foltos kiscica. A pillangó leszállt mellette egy hosszú, zöld fűszálra, és hintázni kezdett rajta.

– Miért követtél engem? – kérdezte a kiscicát.

– Mert megrebegtetted a szárnyaidat, úgy hívtál engem! – felelte a kiscica.

– Ó, félreértettél engem! Nem is akartam, hogy velem gyere! – felelte a pillangó, és tovaszállt. A foltos kiscica ott maradt a réten, a patak partján. Már nagyon éhes és fáradt volt, ezért szeretett volna otthon lenni. Elindult visszafelé, de a magas fűben nem tudott tájékozódni, hamarosan rájött, hogy eltévedt.

– Bordó pillangó, elcsaltál engem, most segíts hazatalálnom! – kiáltotta az ég felé, de nem hallotta meg senki. Ment hát előre, és egyszer csak észrevette, hogy a magas fű elhajolt egy csapás mentén, remélte, hogy talán éppen ő jött azon. Odasietett, és a kitaposott úton haladt tovább. Egyszerre hangos kiáltás ütötte meg a fülét:

– Hol vagy foltos kiscica? Erre gyere, itt vagyunk! – hallotta. Elindult a hang irányába, és hamarosan meglátta a fekete cicát, akivel a tulipánfa alatt találkozott, és a fehér cicát, aki a diófa alatt pihent a szomszédban. Összeszedte minden erejét, és odafutott hozzájuk.

– Eltévedtem, mikor a bordó pillangó után mentem! De jó, hogy megtaláltatok!  – mondta a kiscica.

A másik két cica átölelte, úgy mondták neki:

– Aggódtunk érted, azért indultunk a keresésedre! Meggondolatlanul indultál el egy pillangó után, attól tartottunk, hogy nem fogsz hazatalálni!

A három cica egy darabig összekapaszkodva állt a réten, ott, ahol a magas fű elhajlott, mikor a foltos rokon elindult a bordó pillangó után. A fehér cica szólalt meg először:

– Nézd, hoztam neked egy kis ennivalót! – mondta, majd odanyújtott egy pici csomagot.

– Én is hagytam az ebédemből egy keveset neked! – tette hozzá a fekete cica, és odaadta az ételt.

– Köszönöm, hogy gondoltatok rám! – felelte a tarka cica, és jóízűen megette, amit kapott.

– Gyerünk haza! – indítványozta a fehér cica, és előre ment. A fekete és a foltos cica követték őt, és hamarosan mindenki a saját otthonában térhetett nyugovóra.

Reggel, mikor felébredt a foltos kiscica, a bordó pillangó már várta egy sárga virág szirmain. Rebegtette a szárnyait, felszállt, körözött a levegőben, hogy felhívja magára a figyelmet. A foltos cica így szólt:

  – Észrevettelek, de nem megyek utánad! Szép vagy, de nem törődtél velem a bajban! Már nem érdekelsz!

            A bordó pillangó kicsit csalódottan hátat fordított, és a fehér cicához szállt, aki szintén nem törődött vele, haragudott rá, amiért a foltos cicát elcsalta, majd sorsára hagyta a réten. A bordó pillangó ezután a fekete cicánál próbálkozott, de őt sem sikerült elhívnia. Elszállt a rétre, egyedül maradt és gondolkodott, mikor legközelebb visszatért, már nem incselkedett többé egyik cicával sem.

                        A három kiscica ezután sokat találkozott. Egymás otthonába átjártak, hol a diófa alatt, hol a tulipánfánál, hol a foltos kiscicánál a virágok között beszélgettek, sokat emlegették, mikor az eltévedt kiscicát megtalálták, és hazakísérték.