Szurikáta őrszem

Szurikáta őrszem.

            A fehér sziklákkal övezett hatalmas, füves rét jó helynek tűnt az otthon megépítésére, ezért több szurikáta család is megkezdte a földalatti lakrészek kialakítását. Legalább ötven állat dolgozott, több család összefogott, így egy egész lakótelep épült fel, rövid idő alatt.

            Mikor elkészültek, gondosan berendezték lakóhelyüket, hálószoba, nappali, éléskamra is várta őket minden nap, mikor befejezték a szokásos tevékenységeiket. A földalatti lakótelep előtt egy futópálya állt, mert szerettek játszani, futkározni, és birkózni is. A sok kis szurikáta szüleiktől hamar megtanulta ezeket a sportokat, figyelmesek és szorgalmasak voltak, ellesték az idősebbektől az összes fortélyt. Az egészen fiatal állatok a barlangrendszerben tartózkodtak, ők még az anyukáiktól tejet kaptak. A többiek kint a szabadban étkeztek. Nagyon kellett arra vigyázniuk, hogy nehogy egy sakál, vagy egy ragadozó madár martalékává váljanak, ezért őrszemekkel vették magukat körül. A szurikáta őrszem alapos kiképzést kapott, így a többiek biztonságban érezhették magukat, amíg táplálkoztak, vagy mikor etették a kicsiket, vagy mikor táplálékszerzés közben nagyon elfoglalta őket a vadászat. Őrszemnek lenni felelősségteljes munka. Az erre a feladatra kijelölt szurikáta nem lankadhatott egy pillanatra sem, figyelnie kellett a levegőt, a sziklás hegyeket és a talajt egyaránt. Sohasem lehetett tudni, honnan érkezik az ellenség.

            Reggelente a szurikáta családok kijöttek a napra, jókat sütkéreztek, közben beszélgettek. A szurikáta őrszem két lábra állva rezzenéstelen arccal kémlelt szerteszét a környéken. Már a szolgálata a vége felé közeledett, ezért kissé elfáradt, de igyekezett a szemét nyitva tartani, amíg nem jön a váltás. Míg a családok a füvön sütkéreztek, ő mereven állt és figyelt. Nemhiába. Egyszerre egy sakál tűnt fel a távolban, a sziklás rész felől közelített. Tudta, hogy ilyenkor a legfáradtabb az őrszem, arra gondolt, majd őt kapja el, még ha észre is veszi, akkor sem tud gyorsan elbújni előle. Igen ám, de a váltás korábban indult el otthonából, meg szerette volna beszélni az éjjel történteket a jelenlegi szurikáta őrszemmel. Ez volt ám a nagy szerencse! Ahogy kijött a föld alól, az erős napfényben is meglátta a veszélyesen közeledő sakált. Azonnal hangos kiabálásba kezdett, így a sütkérező családtagok gyorsan felpattantak, és a jól begyakorolt módon, rendezett sorokban befutottak a biztonságos alagútba. A szurikáta őrszem is felfigyelt, hangos kiabálásba kezdett, majd látva, hogy igazából már csak ő van veszélyben, futásnak eredt. Igen ám, de a lábai elzsibbadtak nem tudta olyan szaporán szedni, ahogy kellett volna. Arra gondolt, ha nem szedi össze magát, ő lesz a kárvallottja a pillanatnyi figyelmetlenségének, őt fogja elkapni a ragadozó. Ó jaj, szaladt, szaladt a füves sztyeppén előre a fáradt őrszem, látva a felé közeledő váltás szurikátát, kiabálni kezdett, hogy ne törődjön vele, hagyja őt itt, hiszen hibázott, miatta ne kockáztassa senki az életét. Bajtársa azonban ezzel nem törődött, a sakál felé tartott, annak orra előtt irányt váltott, és megkezdődött a futópályán a kergetőzés. A sakál elfelejtette, hogy a fáradt szurikáta könnyebb préda volna, elkezdte üldözni a kipihent váltás szurikáta őrszemet. Ezalatt az éjjeli időszakban őrködő bebújt az alagútba, mely otthonát rejtette, onnan izgult társáért. A váltás szurikáta nem sokat teketóriázott, amint észrevette, hogy a rokona bebújt a föld alá, ő is arrafelé igyekezett. A sakál már majdnem elkapta, mikor már csak pár lépésre volt a lakásától. Az összes szurikáta éktelen üvöltésbe kezdett, a barlangokban visszhangzott és félelmetessé vált a hangjuk, és ez a ragadozót megtorpanásra késztette. Ezzel a megtorpanással egérutat nyert a kipihent szurikáta, bebújt az alagútba, ahol már várta az összes rokona. A sakál pórul járt, hiába leskelődött a bejáratnál, nem látott semmit, mert a családok levonultak a mélybe, a biztonságos otthonukba, ahol senki nem bánthatta őket. A sakál hamarosan megunta a várakozást, és elkullogott más vidékre, nem is jött errefelé egyhamar.

Lenn az alagút mélyén a két szurikáta őrszem megpihent családjuk körében, akik nagyon izgultak értük. Az éjjeli őrszem hálásan megköszönte rokonának, hogy megmentette őt a biztos pusztulástól, a saját életének kockáztatása árán.

– Természetes, hogy segítettem. Eszembe sem jutott, hogy magadra hagyjalak – mondta a nappali őrszem szurikáta.

– Én hibáztam. Nem figyeltem eléggé, és ezzel majdnem nagy bajba került az egész rokonságunk – felelte a másik.

– Szurikáták vagyunk. Mind hibázhatunk. Tudod, hogy én a futópályán mindig az első voltam. Jobban futok mint te, még akkor is, ha pihent vagy. Hát még ha elfáradtál! Egész éjjel őrködtél, nem csoda, hogy majdnem pórul jártál. Azt gondolom, hogy legközelebb hamarabb kellene váltanunk egymást. Majd megbeszéljük a többiekkel! – válaszolt a nappali őrszem.

– Tudod rokon, mindig irigyeltelek, hogy te a futóversenyeken aranyérmes vagy. Most azonban örülök ennek, hiszen így tudtad megmenteni az életem. Ne haragudj, hogy irigyeltem az aranyérmeidet!

– Felejtsük el! Nem számít már! – mosolygott a futóbajnok.

Összehívták a családi tanácsot. A tapasztalt szurikáták úgy döntöttek, hogy hamarabb leváltják ezentúl a szurikáta őrszemek egymást, hogy mindig jól el tudják látni a feladatukat. A két szurikáta őrszem elhatározta, hogy ezentúl többet futnak együtt a szabadnapjaikon, és ezt be is tartották.

            Azon az éjjelen a járatok mélyén lévő hálószobákban minden szurikáta a rájuk leselkedő veszélyekről beszélt. A kicsik azt tervezték, hogy ők is olyan hősies őrszemek lesznek, aki megmenti a társukat, mint ahogy reggel látták a fehér sziklák előtti füves pusztán a rokonuktól. A szülők mosolyogva hallgatták őket, és közben nagyon örültek, hogy ilyen szerencsés vége lett ennek a napnak.