Bolondfalva

Bolondfalva.

Nagy Cynthia Bolondfalva

/ régi népmese ötletéből/

Első rész

Mosolyerdő falván élt egyszer egy özvegy asszony a fiával, akik nagyon szegények voltak. Amikor már a krumpli szemeket is számolni kellett, hogy mennyit ehetnek meg aznap, a tyúkok is igen megfogyatkoztak, a szalonna is fogyóban volt, a lisztről és a többiről már nem is beszélve, azt mondta a fiú az édesanyjának: - Hát … édesanyám, én nagyon sokat gondolkodtam, és nem fogom megvárni, hogy édesanyámnak éheznie kelljen, ezért amíg van mit ennie, én útra kelek és munkát keresek, mivel itt a környéken nincs már jó ideje semmilyen lehetőség. Tudom, hogy most mindent elkövet édesanyám, hogy vissza tartson, ahogy eddig is tette a túlzott aggódása miatt, de kérem, hogy ezt ez egyszer ne tegye! Hagy vágjak neki az útnak!!

Jaj édes fiam, hát képes lennél itt hagyni a te édesanyádat?? - siránkozott -Mi lesz velem itt egyedül? És az erdő meg veszélyes tudod jól, hogy banditák, haramiák lakják! Mi lesz velem drága egyetlen gyermekem, ha bajod esik hallod?

De hiába kérlelte a fiút, Ő már eldöntötte és amúgy is szeretett volna szétnézni a világban, hisz lassan lányt kéne hoznia a házhoz, de itt esélye sincs rá, mert a szemrevalókat már rég elkapkodták az élelmesebb fiúk.

Így hát hamuba sült pogácsával, némi itókával útnak is indult már kora hajnalban. Könnyes búcsút vettek, mert szerették egymást nagyon és a fiú ígéretet tett, hogy addig haza se jön, amíg meg nem találja a szerencséjét, és ha lehet a boldogságát. Volt egy biciklije, amit még az édesapjától örökölt, öreg jószág volt már, sokat javítgatta , de talán most jó szolgálatot tesz. 

Az erdőt megkerülve /nehogy találkozzon azokkal a haramiákkal, akikről egész gyerekkorába meséket hallott,/ órák óta tekert és tekert, már azt sem tudta, merre jár, olyan messze volt. Ennyire még soha nem jött el. Már majdnem elfogyott a pogácsa és a vize is, amikor végre egy kereszt úthoz ért. Balra az volt kiírva, hogy Almácska... jobbra pedig... meg se tudta jegyezni, mert elvonta a figyelmét a név fölé firkált másik név: Bolondfalva !!  

Nem is akart hinni a szemének, újra és újra megnézte a firkát és annyira nevetett, hogy még a szeme is könnybe lábadt.

Na ezt muszáj lesz megnéznem magamnak – gondolta, mert nagyon kíváncsi lett erre a falura.

Alig tett pár száz métert, amikor hatalmas jajveszékelésre lett figyelmes.

Ahogy közelebb ért a házhoz, látja ám, hogy az ott lakók kiabálnak rémülten de alig értette, hogy miről is hablatyolnak ezek itt össze vissza. Nagy nehezen sikerült összerakni a lényeget. Hatalmas pók mászott be a szobájuk sarkába az ágyuk fölé, és azon őrjöngtek, hogy már délután van, és jön az este és majd le kell feküdniük és agyon fogja őket majd marni a méretes pók.

A fiú nem tudta, hogy nevessen-e vagy sírjon a röhögéstől, de vissza fogta magát és próbált komoly maradni. Kezdte megérteni a firkát a falu neve felett.

Nagy nehezen sikerült szót érteni a ház lakóival és kérte, hogy adjanak neki ivó vizet a kulacsába,némi ételt és cserébe megoldja a pók kérdést.

Most Ő lepődött meg, amikor a ház ura hatalmas szál füstölt kolbászt adott a tarisznyájába, friss házi kenyérrel, zöld hagymával, paprikával, és vizet a kulacsába, mivel nem kérte a felajánlott bort. Azt gondolta, hogy – vagytok ti itt elegen bolondok, én józan akarok maradni és utánajárok én ennek a dilis falunak, mi lehet a baj? 

Azzal létrára állt, előtte elhúzta az ágyat és egy üvegbe pöccintette a hatalmas kerti pókot, amit jól ismert, hisz náluk otthon sok van a kertben. De nem is csodálkozott már azon, hogy ez a megoldás vajon miért is nem jutott az eszükbe a ház lakóinak, mikor egyébként egész normálisnak látszanak.

Nagy volt az öröm, ölelgették csókolgatták a fiút, hiszen megmentette az életüket... legalábbis ők azt hitték! Mielőtt még elköszönt volna a fiú, a ház ura egy köteg bankót nyomott a zsebébe köszönetképpen, a tiltakozása ellenére. 

A fiú továbbment és távol a háztól elengedte a pókot és azt mondta neki:-Na barátocskám, látod milyen kalamajkát okoztál? Szerencséd van, hogy én voltam kéznél, így most élhetsz tovább , de nehogy újra eszedbe jusson lakóházba osonni!!

Jót nevetett és búcsút intett a póknak és ment tovább, közben azon nevetett, hogy már Ő is kezdi átvenni a hülyeséget , hisz egy pókhoz beszél??

Amíg ezen elmélkedett haladt a házak között és egyszer csak hallja, hogy egy nő igencsak sikítozik. Amint közelebb ért kérdi a nőt, hogy mi a gondja, de az őrjöng és sikítozik tovább, le s fel szaladgálva a haját tépve.. így nem kérdez semmit, hanem belép a házba és a nő rohan utána , mutatja a szobában a bölcsőt, felette a hatalmas csillárt, ami lógva himbálózva látszik, hogy lassan elengedi a még tartó szála és le fog szakadni. A fiú nem kérdezi meg, ami nyilvánvaló lenne, hogy miért nem hív segítséget, vagy miért nem húzza el onnan a bölcsőt... stb. hisz már ezeket az embereket látva semmin sem csodálkozik. Azonnal cselekszik, eltolja a bölcsőt a szoba egy távolabbi biztonságosabbnak tűnő részébe és keres egy létrát, majd miután lekapcsolta az áramot, visszamegy a szobába , ahol a csillár abban a pillanatban hatalmas csörömpöléssel leszakad a földre. Szerencsére a csecsemőt biztonságba helyezte, meglehet az utolsó pillanatok egyikében... 

Az is jól jön, hogy ért a villany szereléshez és tudja is, hogy mit kell tennie. Az előszobában látta, hogy van több világítás is, így leszerelte az egyiket, és föltette a szobába, hogy legyen ott is fény.

A nő némán nézi az egész folyamatot és magához öleli ölében alvó gyermekét, aki még a nagy zajra sem ébredt fel.

A fiú kérdésére, hogy jó lesz – e így a világítás és a bölcső is amottan, a nő még mindig rémülten, de bólogat. Nagy nehezen kiprésel magából egy „köszönöm” -öt és egy mosolyt.

A fiú kilép a házból és folytatja útját, közben azon gondolkodik, hogy nem érti ezeket a lehetetlen és hihetetlen embereket. Vajon mi a fene történhetett itt ezekkel?? 

Folyt.köv.