Buborékok legbelül

Buborékok legbelül.

Szuperhősös mesét szeretnél? Olyan most nem jut eszembe, de tudod mit? Játsszuk helyette, hogy mondok valamit, te meg elképzeled! Képzeld el, hogy régen volt egy széles rét, amin birkák bégettek. Messzebb egy házikó, mellette szilvafa. Az alatt friss illatú, talpat bizsergető fűszőnyeg.

Ki csinált a burjánzó gizgazból ilyen csinos zöld pázsitot? A napfény, a harmat, meg egy kecskemama, aki folyton legelészett. Kinek a talpát bizsergették azok a rövidre legelt fűszálak? Hát egy olyanforma kisgyerekét, amilyen itt ül épp előttem. Honnan tudom ezeket? Én voltam az a kisgyerek.

Szerettem azt a helyet. Nem volt nagy kényelem, nem volt sok lustálkodás. Állatok között élt az egész család. Szerettem a bárányokat, kiscicákat is, de volt egy kedvencem, egy csíkos hátú kiskecske. Egyszer hejre kis fekvőhelyet készítettem neki az akol szélénél a képregényeimből, amiket már elolvastam. Ha a csíkos hátú kiskecskének bánata volt, és egyedül akart maradni, szeretett azon lepihenni.

Mert bizony a kiskecskéknek is van néha bánata. Ennek a csíkos hátúnak például volt egy komisz fekete foltos testvére, aki erősebb volt nála. Ha az ember csemegével etette őket, a foltos a kisebb testvéreit mindig elkergette, a jó eledelt meg befalta. Haragudott rá az én csíkosom, de nem tehetett semmit; aznap is, mikor ez a csoda dolog történt, csak elvonult a képregényes vacokra kicsit ledőlni.

Kíváncsi vagy, hogy milyen csoda történt aznap? Ó, semmi különleges, merthogy ez egy egészen hétköznapi csoda volt. Ilyenek is léteznek ám: veled is, velem is, a szomszéd Gabival is megtörténhetnek. Csak attól csodák, hogy tudni kell látni őket. A végén majd elárulom, mi a módja, de most inkább gyorsan elmondom, mit kell még elképzelned.

Szóval aznap, ahogy ott látom a kiskecskét szomorkodni, azt mondta nekem:

– Gazdi, a képregényben mitől van a szuperhősnek szuperképessége?

– A papájától örökölte – feleltem. Nem volt nehéz válaszolni, mert a kérdést is csak kitaláltam, meg a képregényt is jól ismertem. Mondtam már, hogy akkor már elolvastam?

– Bárcsak az én papám is tudna valamit varázsolni! – ábrándozott a kis csíkos.

– És te örökölnéd a tudását, ugye? – Hát hiába, egymásra voltunk hangolódva, kitaláltuk egymás gondolatát. De azért jólesett még egy kicsit beszélgetni. – Tudok egy igazán jó képességet. A kecskemamának volt ilyen.

– Az én anyukámnak? – csodálkozott.

– Pont neki. Legbelül.

– A hasában?

Elgondolkodva bólogattam:

– A hasában van a méhe, a mája. Kicsit följebb a szíve. A szíve csücskében pedig egy kis kamra, ami belül olyan tágas, hogy minden belefér, amit oda bezár.

– Tényleg? Például mit?

– Állítólag van neki legbelül egy szivárványszín buborékfújója. Ha lecsavarja a kupakot róla, annak a tartálya minden mérget elnyel. Akárki bántotta kecskemamát, a keserű haragját oda becsöpögteti, aztán színes buborékokat fúj. Pörögnek-forognak és csillognak a buborékok a tágas szívkamrában, és sosem pattannak el, hanem habkönnyűvé teszik a lelkét a kedves öreg kecskemamának.

– Nem lehet – így a kiskecske. – A buborék gyönyörű dolog, a méreg meg keserű, érzem. Biztosan keserű is marad. Sosem lesz belőle semmi, ami szép.

A legravaszabb sandításommal néztem rá:

– Figyelj, csíkosom! Kóstoltad te már a szappant?

– Dehogy! Fúj!

– Tudod-e, miből van a szappanbuborék idekint? – Akkor elkezdtem egy egyszerű, hétköznapi buborékfújón fújni a buborékokat, azok pedig lassú lebegéssel megindultak a széles rét felé.

– Szappanból! – ugrott fel vidáman a kiskecske, kapkodva az elpattanó buborékok után. – Nekem pedig egy motoros buborékpisztoly lesz a szívem csücskébe zárva! Ha megnyomom a gombot, ezer buborék jön belőle, és egyből habkönnyű lesz a lelkem!

– Lesz? Már ott is van! Érzed, milyen könnyű a lelked? Hiszen te ugrálsz!

– Nem ugrálok, repülök! – ujjongott a kiskecském.

Hát így lehet csodát tenni a hétköznapokon. Bánatos kecskegidából jókedvűt csinálni. Ha nehezet kérdeznek, és okosnak kell lenned, jól teszed, ha az eszedet használod. Megkérdezhetik, hol nőttem fel én, s mondhatod, hogy itt, a füstös nagyvárosban. Ha viszont csodát akarsz látni, arra jobb a szíved, meg a képzelet.