Cá- Palóma és Cá- Patrik

Cá- Palóma és Cá- Patrik.

Volt egyszer egy cápa lány és egy cápa fiú, akik egy mélységesen mély tengerben éltek.

Ott, ahol  sós volt a víz, folyékony ként és szén-dioxidot pöfögtek ki a mély rések, s aktív iszapvulkánok köpködtek. Odalenn hol tengeri élőlények sokasága nyüzsgött, különös moszatok, algák, tengeri füvek és korallok ringatóztak. Ezek olyan hajlékonyak voltak, hogy a legenyhébb hullám is meglibegtette őket, s úgy mozogtak, mint egy balett táncos, vagy mint egy akrobata. A cápalány rettentő csúnya volt, csupa- csupa heg borította a testét, de kedves volt, és szeretetreméltó. A cápa fiú pedig okos volt és bátor. Születésük óta ismerték egymást, barátok voltak. Minden nap együtt játszottak és új dolgokat fedeztek fel a tengerben.

Szerettek fogócskázni. Gyakran úsztak ki a tengeri strandok környékére, csak a hátúszójuk volt látható. Ilyenkor sikoltozva menekültek ki a fürdőzők, szörfösök a vízből. Pedig dehogy akarták őket bántani! Ha nagy ritkán bele is haraptak valaki lábába az csak tévedésből, véletlenül történt, azért, mert fókának vélték. De ez is olyan ritka volt, mint a fehér holló.  

Olykor- olykor megkergették a rákokat, halakat, úgyhogy azok fejvesztve menekültek előlük, ha megpillantották őket.  – Nézd, ott egy fóka! – mondta Cá- Patrik. – Tényleg!- felelte Cá- Palóma. – Úszol velünk versenyt? – kérdezte a fókától. – Nagyon szívesen, persze ha barátságos versengésről van szó. – Mindenképpen, most úgysem vagyunk éhesek! – Rendben!- egyezett bele az. Szívesen úsztak versenyt a fókákkal, de leginkább az oroszlánfókákkal.

Épp tonhalakra vadásztak, amikor Cá- Palóma egyszer csak eltűnt. Kereste- kutatta Cá- Patrik mindenfelé. Erre-arra, jobbra- balra, fel- és le, de Cá-Palóma szőrén szálán eltűnt. Nagyon kétségbeesett, mert szeretett barátnőjét nem lelte. Kereste a tengerfenéken, barlangokban, még elsüllyedt hajók roncsaiba is benézett. Kutatta elveszett, értékes műemlékek között, de ott se találta.  

Megkérdezte a gigászkalmárt: - nem láttad véletlenül Cá- Palómát? – Sajnos nem!- felelte. Megkérdezte a sugarasúszójút: - nem láttad véletlenül Cá- Palómát? – Sajnos nem!- felelte. Megkérdezte a világítóhalat: - nem láttad véletlenül Cá- Palómát? – Sajnos nem!- felelte. Tanácstalan volt Cá- Patrik. Törte a fejét, hogy vajon hol és merre keresse Cá- Palómát? A tenger mélyén, közepén nincs. Hopp! Megvan!

Megyek, megkeresem, hátha a felszín közelében van valahol. Így is tett. Sebesen, mint akit puskából lőttek ki, úgy sietett fel a vízfelszínre. Épp jókor ért oda, mert Cá- Palóma egy halászhálóba akadt, amit már majdnem felhúztak a felszínre. Cá- Patrik megpróbálta kiszabadítani. Tépte a hálót revolver fogsorával, éles uszonyaival, de nagyon nehezen engedett a kötél. – Cssss-cssss- cssss - hívta ekkor társait. Nagyon gyorsan megérkeztek. Együtt folytatták Cá- Palóma kiszabadítását. Húzták, feszítették, rágták, tépték a kötelet, ami végül kiszakadt. Cá- Palóma megmenekült. Megköszönték a cápák segítségét, akik már úsztak is tovább.  – Annyira féltem! – mondta immár kissé megkönnyebbülve Cá- Palóma. Cá- Patrik átölelte a még mindig reszkető barátnőjét és a fülébe suttogta: - Én is kétségbe voltam esve, mert nem találtalak. Ekkor egymásra néztek és elmosolyodtak. – Úszunk versenyt? – kérdezte Cá- Patrik. – Hát persze!- válaszolta Cá- Palóma. Fürge halakként cikáztak a tengeri élőlények között, amíg el nem tűntek a szem elől.

Itt a vége, fuss el véle! Még ma is élnek, ha meg nem haltak.