Cicakalandok_3.: Hékás és Pajtás a macskaiskolában

Cicakalandok_3.: Hékás és Pajtás a macskaiskolában.

Hékás és Pajtás a macskaiskolában

A néhány napos szobafogság után Hékás és Pajtás már nagyon vágyott a szabadba és a felfedezésre váró újdonságokra. Lassan Erzsi mama is megsokallta a cicák bentlétét, hiszen egyfolytában rakodni kellett utánuk. A széttépett díszpárna és a törött váza is a macskák lelkén száradt. És hát a karmaikat is inkább a szekrény oldalán próbálgatták, mint a kaparófájukon…

Jocónak ma kezdődött az iskola, így a macskák is a mama gondjait szaporították mától.

– Mars ki a tornácra, amíg Jocó haza nem jön az iskolából! A kapu, az ajtók zárva, szökéssel ne próbálkozzatok! – perlekedett a nagymama a két kiscicával.

– Na végre, Pajtikám! Csakhogy végre megértette a mama, hogy ki akarunk jönni a szobánkból – nyújtózkodott Hékás a szeptemberi napsütésben.

– Jó, jó, de itt nincs annyi játékunk, mint bent. Amíg a gazdink nem jön haza, napozzunk és szunyókáljunk itt a tornácon! – tanácsolta Pajtás.

Már félálomban voltak, amikor Pajtás valami nyikorgó hangra figyelt fel, ami a fáskamra felől jött.

– Ébredj, bátyus! Lehet, hogy menekülnünk kell, valami szörnyeteg mozgatja azt az ajtót.

De nem szörnyeteg volt, hanem a szomszédék vörös kandúrja, Rozsdi igyekezett ki a fáskamra behajtott ajtajánál, és nem is volt egyedül, a szájában egy ficánkoló szürke állatkát tartott.

– Jó napot, Rozsdi bá’! – köszöntötte udvariasan Hékás a nagy vörös kandúrt, aki erre köszönésre nyitotta száját, ahonnan a kisegér lepottyant és már iszkolt is be a fáskamrába.

– Tetszik, hogy ilyen udvariasan köszöntetek, de miattatok most elszalasztottam az egérpecsenyét – morogta Rozsdi. – Gondolom, ti még nem vadásztok. Ha akarjátok, én megtanítalak benneteket. Beiratkozhattok a macskaiskolámba. Olcsón megszámítom az okítást, hoztok nekem mindig egy kis tápot az ennivalótokból. Úgyis ma kezdődött az iskola az embereknek, így én is megnyitom ma a tanítást az iskolámban – dorombolta a vörös macska a két kölyöknek.

A kiscicák csodálattal figyelték az öreg kandúrt és rövid gondolkodás után Hékás válaszolt a megtisztelő ajánlatra:

– Ezt nem is remélhettük, hogy az utca legbölcsebb macskája lesz a tanítónk, szeretnénk, ha sok macskatudományra megtanítana bennünket Rozsdi bá’!

Pajti, testvére mögé bújva figyelte, ahogy a nagy macska megeszi a tálkájukból a száraz tápot.

– Első leckénk: az egerészés – jelentette ki a „tanító bácsi”. Találkoztatok egyáltalán már egérrel? – tudakolta a mester.

– Nem, de már Valter vakond is mondta, hogy nekünk egerekre kell vadásznunk. Mi nem tudjuk, milyen az egér.

– Hát láttátok, mi volt a számban, amikor a fáskamra ajtajánál kibújtam?! Na az egy egér volt, aki miattatok el tudott szaladni.

– De hát ő olyan, mint Egon, akivel megismerkedtünk egyik nap. Nagyon kedves volt és nem is bántott bennünket – mesélte Pajtás.

– Még, hogy nem bántott?!  Hát jól becsapott az az Egon titeket – kacagott Rozsdi. – Nekünk macskáknak az egér a kedvenc ételünk, és nincs is annál izgalmasabb, mint vadászni rájuk. Most megyünk és újra próbálkozom. Ti csak kövessetek és tanuljatok! – indult a fáskamra felé az öreg macska nyomában a két kölyökkel.

A fáskamra ajtajánál volt egy rés, ahol mindhárman ügyesen bebújtak a félhomályos kamrába. Pár pillanat után szemük hozzászokott a sötéthez. Füleltek, de a szú percegésén kívül nem hallottak semmit.

– Ez a hang minket nem érdekel. Hegyezzétek a fületeket és jelezzétek, ha Egon hangját halljátok! – utasította tanítványait a vörös kandúr.

A szú tartott egy kis pihenőt, így vadászaink észrevették, hogy a farakás mögött valami mocorgás támadt. Egy óvatlan egér – szerencsére nem Egon – előmerészkedett a rejtekhelyéről. Csak erre várt Rozsdi, és egy villámgyors csapással fejbe kólintotta áldozatát. Szájában az élettelen szürke egérrel indult az ajtórés irányába, egy intéssel jelezte a tanulóknak, hogy kövessék.

Az udvaron aztán ledobta a két kölyökmacska elé a zsákmányát.

– Na, így kell ezt csinálni, fiúk! Meg is kóstolhatjátok ezt a fenséges eledelt!

Hékás és Pajtás fintorogva fordította el a fejét.

– Szerencse, hogy nem Egont kapta el Rozsdi bá’ – suttogta testvérének Hékás, miközben a nagy macska nekilátott a falatozásnak.

– A mai tanításnak vége, majd holnap is jövök, akkor megtanítalak benneteket verebet fogni. Az biztos ízleni fog nektek is. A tandíjat ne feledjétek, jó lesz olyan táp, mint a mai volt – azzal Rozsdi elköszönt és a kerítésnél lévő lyukon távozott.

Erzsi néni közben kijött a házból és a cicákat hívogatta, mert a tornácon nem látta őket. Az udvarra kilépve aztán megpillantotta Hékást és Pajtást, akik a fáskamra ajtajánál ücsörögtek és a földön fekvő egérfület tanulmányozták.

– Na ezt már szeretem! Végre elkezdtetek vadászni. Remélem, finom volt az egérpecsenye! – dicsérte meg a nagymama a cicákat.