Cicakalandok_6.: Hurrá, utazunk!

Cicakalandok_6.: Hurrá, utazunk!.

Hurrá, utazunk!

Jocó a szombat délelőttre egy jó kis biciklizést tervezett, meg a barátok meglátogatását. Arra gondolt, hogy a cicáit is magával viszi, hadd lássanak világot.

– No pajtikáim, csináltam nektek egy jó kis fészket ide az első kosaramba – helyezte be a két kismacskát a fiú a bicikli elején lévő csomagtartóba. – Ez a takaró jó puha lesz alattatok, a drótrácson keresztül meg nézegethettek kedvetekre.

Még elköszönt a konyhában tevékenykedő nagymamájától, aztán irány a falu.

– Először Janóékhoz megyünk, ott lesz a Balu nyuszi. Ha akartok kergetőzhettek vele egy kicsit. De most ne fészkelődjetek, azonnal indulunk! – és már tekerte is a pedálokat Jocó.

Janóék két utcával arrébb a Pántlika utca 6-ban laktak. A ház elé érve Jocó karjában Hékással és Pajtással, becsengetett. Jött is hamar a barátja és betessékelte látogatóit.

– Itt az udvarban nyugodtan elengedheted őket, mindjárt hozom Balut is.

A cicák kíváncsian nézegettek körbe az idegen helyen. Tetszett nekik a selymes fű, meg a jószagú kék virágok a ládákban. Kerülgették a virágos ládákat és jó nagyokat szippantottak a finom macskamenta illatából. De nem tarthatott tovább ez a keringőzés a mentaillatban, mert megjelent egy ijesztő lény Janó karjában. A fiú letette a nyulat a fűbe, a cicák fedezékbe húzódtak gazdájuk biciklije mögé.

– Hú, ez nagyobb, mint gondoltam… – csodálkozott Jocó.

– De hát ez egy belga óriás – vágta rá Janó – és még növésben van.

A hatalmas nyúl – akinek egy füle akkora volt, mint Hékás vagy Pajtás – érdeklődve szökdelt a cicák irányába, amire ők hangos, keserves nyávogással válaszoltak.

– Jobb lesz, ha visszateszem őket a kosárba, mert nagyon megijedek – emelte fel a két cicáját Jocó. – Pedig Lóci tacskójával olyan jót labdáztak…

– A tacskó már volt itt nálunk, vele Balu jól összebarátkozott, sokáig kergetőztek itt a fűben – mondta kissé csalódottan Janó. – Majd, ha nagyobbak lesznek, talán megbarátkoznak Baluval. Igaz, hogy addig a nyuszim is nőni fog még…

A fiúk aztán röviden kiértékelték a tegnapi fociedzést, majd Jocó elköszönt barátjától.

A két cica hátat fordított a háziaknak, jobbnak látták minél előbb elfelejteni ezt az ijesztő lényt.

– Kár, hogy nem barátkoztatok össze Baluval! Akkor tovább megyünk Lóciékhoz. Tudjátok ott van az a helyes tacskókölyök, Zsömi – biztatta a cicáit Jocó.

A következő keresztutcában, a Bokréta utca 4-ben laktak Lóciék.

Itt már élénkebbek voltak a kismacskák is, emlékeztek Zsömire és a múltkori labdás játékukra.

Most is hamar játszadozni kezdett a három kölyök, a fiúk nyugodtan beszélgethettek a diófa alatt. A közeli templom harangszava jelezte Jocónak, hogy indulnia kell, hiszen megígérte nyagyinak, hogy délre hazaérnek. Gyorsan elhelyezte útitársait a kerékpár kosarába, egy pacsival elköszönt Lócitól és Zsömitől is. A cicák sokáig nézegettek vissza és elégedetten doromboltak.

– De jó, hogy a Zsömi ilyen jóbarátunk lett! – örvendezett Hékás.

– Csak azt a barna szörnyet tudnám elfelejteni! Félek, hogy rémálmaim lesznek egy darabig – válaszolta testvérének Pajtás.

Az ebéd után aztán következett a délutáni szunyókálás a tornácon az őszi napsütésben. Hékás elégedetten szuszogott, de Pajtás kissé nyugtalanul forgolódott. Lehet, hogy Baluról álmodott?!