Kisgazdik és kedvenceik/Vöric kalandjai_7.fejezet: Szárnyas barátok

Kisgazdik és kedvenceik/Vöric kalandjai_7.fejezet: Szárnyas barátok.

A vörös kiscica az út menti bozótosban haladt, amikor nyivákoló hangokra lett figyelmes. Rögtön megpillantotta a hangokhoz tartozó két szürkésfehér gombócot is. Azok is észrevették a közeledő állatot, ezért még hangosabban sírtak.

– Segíts nekünk, kiestünk a fészekből és nem tudunk visszamenni!

Vöric megértette a kis bagolyfiókák bánatát, hiszen ő is azon szomorkodott, hogy nem tud hazamenni.

– Látom, hogy ti nem négylábúak vagytok, mint én. Nektek van szárnyatok, próbáljátok meg használni!

– De a mamánk még nem tanította meg nekünk a repülést. Ő most elment, hogy vadásszon, mérges lesz, ha megjön, mert nem fogadtunk szót. Veszekedtünk, és a vége az lett, hogy mind a ketten kipottyantunk a lakásunkból – hüppögött az egyik madárka.

– Te vagy a hibás Ühüm, mert a mama is megmondta, hogy a nagyobb testvér vigyázzon a kisebbre. Nem jól vigyáztál rám, ezért történt minden – veszekedett bátyjával Huhha, a fiatalabb fülesbagoly.

– Ne veszekedjetek már, megígérem, hogy itt maradok veletek, amíg a mamátok vissza nem jön hozzátok. Majd én vigyázok rátok. Látom, elég jól tudtok ugrálni, játszhatunk fogócskát, ha akarjátok.

Huhha és Ühüm nem tudta, hogy mi az a fogócska, ezért Vöric elmagyarázta nekik, hogyan kell egymást kergetniük. Elsőnek ő vállalkozott a fogó szerepére. Felváltva kergette hol az egyik, hol a másik bagolyfiókát. Azok kacagva menekültek előle. Ekkor érkezett a közeli tölgyfához Betta, a bagolymama, csőrében egy pocokkal. Ijedtében még a zsákmányát is elejtette. Megrémült, mert azt látta, hogy fiait egy vörös, szőrös, négylábú állat kergeti. Az első rémületet követte a harcos elszántság. Célba vette a vörös állatot, rárepült és erős lábával eltalálta a feje tetejét. A kiscica elterült a földön, ijedten nyávogott. Erre már a fiókák is odaértek és csitították anyjukat.

– Ne bántsd, mama! Ő egy cica, és vigyázott ránk. Csak megtanította nekünk, hogyan kell fogócskázni.

Ettől Betta is megnyugodott és óvatos szárnycsapkodásokkal hűsítette a cica sajgó fejét. Megköszönte neki, hogy vigyázott a fiókáira, és megígérte, hogy szükség esetén viszonozni fogja a segítséget. Arra kérte a cicát, hogy jó hangosan nyávogjon, ha szüksége lenne védelemre.

Vöric még kissé szédelegve baktatott tovább, de most már a falu felé vezető erdei út szélén…