Cicavárásban

Cicavárásban.

Kamilla, Váradi Ferenc tanár úrnál vacsorázott, egy tanyán, majd hazafelé indult. Ám a férfi kutyája, Pepi, aki egy puli kutya volt, hűségesen követte. A lány felszállt a biciklijére, és a bekötő út elhagyása után, rákanyarodott a forgalmas országútra. Közben igyekezett Pepit haza terelni. Ám a puli hajthatatlan volt, és tovább követte. Mikor Kamilla már egy jó darabot megtett, hátranézett, és nagyon megijedt. A kutyus azon tanakodott, hogy kövesse-e még a lányt vagy sem, ám mélázását a forgalmas út közepén tette, éppen ott, ami után, egy enyhe kanyar volt, így a másik irányból, nem is volt messziről észrevehető. Kamilla ló halálában visszafordult, hogy a kutyát haza küldje, de ekkor szerencsére, egy szomszéd tanyatulajdonos rákiáltott Pepire.

-Nem mész haza azonnal!

A négylábú nem tétovázott tovább a veszélyes helyen állva, hanem megijedve, szót fogadóan visszafutott. Kamillának jól esett, hogy a szomszéd ilyen törődő, és segített neki. A lány így nyugodtan folytathatta útját, hazafelé. A kis puli nagyon barátságos volt, ám egy nap úgy elcsatangolt, hogy Váradi tanár úr, nem látta többé. Ferenc megkérte egy jó barátját, hogy nézze végig az utat, de a kutyus nem lett meg. A férfi azzal vigasztalta magát, hogy remélhetőleg valaki magához édesgette és haza vitte.

A tanár úr holló fekete színű kandúr macskája is elbitangolt, majd elveszett. Ferenc sokat szomorkodott, hogy eltűntek a négylábúi, és nincs aki a lugas alatt, körülötte ugrándozzon. Csak egy szürke alapon, fekete cirmos cica, Cecília maradt a tanya lakója. Az idős férfi azt vette észre, hogy Cecília hasa, gömbölyödni kezd.

-Jaj, de jó! A macskámnak kis cicái lesznek!- kiáltott fel örömében.

A tanár úr, ettől fogva, várta a picurkákat, mint a messiást. Egy tavaszi napon, meg is születtek az új kis jövevények. Néhány hét után, már hangosan süvöltöztek a padláson. Attól a naptól kezdve, az idős férfi várta, hogy mikor hozza őket le az anyja.

-Cili, hozd már végre le őket!- biztatta a gazdi az anya macskát.

De Cecíliának nem nagyon sikeredett eme anyai kötelessége, így Ferenc, ládákból, lépcsőzetes lejárót épített. A cicájának végül sikerült a négy kis kölyköt lehoznia. Az egyik pont olyan volt, mint a másik. Négy, szürke alapon fekete cirmos cica, éppen, mint az anyukájuk. Olyan egyformák voltak, mint négy tojás. Ferenc meg sem próbálta megkülönböztetni őket.

Mindeközben, a férfi, három kacsát is vásárolt a faluból, két tojót, és egy gácsért, ami kacsa fiút jelent. De meglehetősen csalódott volt, mert nem voltak olyan szelídek, mint ahogy ő szerette volna. Mert azt tervezte, hogy ha a kis unokája nála lesz, milyen jókat simogatja majd őket. Kellemes ólat készített nekik. A tojók hamar befészkelték magukat a puha szalmába, és tojásaikat melengették. Kacsa úr, minden nap odatotyogott a vízzel teli kis kádhoz, fellépegetett a deszkán, és placcs, elkezdte fürdőjét. Majd szárítkozott, és a lugas alá vonult, méghozzá azért, hogy a négy kis lurkó játszadozását figyelje. A kölykök birkóztak és kergetőztek, kacsa úr pedig ott üldögélt közöttük, és örömmel szemlélte őket. Sokszor egészen szürkületig.

 Amikor az est, a poros dűlő utakon lassan belopakodott a kis tanyára. Batyujában magával hozta a tücskök ciripelését, és a tányérképű hold ezüstös csillogását. Aludni készült a táj, a madarak az ágakon, és a bogarak a repedésekben. Kacsa úr is elvonult az ólba és nyugovóra tért. Csak Váradi tanár úr gyújtotta meg a gyertyáját, az elköltött vacsora után. Körülötte rohangálva játszottak a kis cirmosok, és Ferenc örült, hogy tanyáját ismét állatsereglet népesíti be. Mert úgy gondolta, hogy állatokkal élni, nagyon jó!

Igaz történet alapján.