Cserevirág

Cserevirág.

Elképesztő történetem van egy cserepes virágról. Annyira elképesztő, hogy lehet, el sem hiszed amit hallasz.

A virág, önmagában valami fantasztikus csoda volt! Egy nagy fadézsában állt Lujzinál, az idősödő, viszont mindig mosolygó, kedves Lujzi néni nappalijában. Egészen az ablaknál ácsorgott nem túl magas, karvastagságú szárral figyelve a világba szét, s kis tömzsi törzséről lógatva számos indájának kusza szövevényét. Csuda virág volt ez a Lujzi virága, mert soha emberfia ilyet még nem látott. Az évben egyetlen egyszer virágzott. De volt esztendő, épp a tavalyi, hogy Lujzi hiába várta a csodát, úgy lett vége az évnek, hogy Lujzi-virág nem engedett betekintést magasztos titkaiba. Pedig Lujzi nap-nap után nézte, várta, hogy puha, szőrös-bársonyos levélkéi közül előbukkan-e a lélekkel teli varázslat.

Pazar színekkel ötvözött szirmaival lélegzetelállító gyönyörűség ami előjön ilyenkor a növény szorosan zárt levelei közül.

Lujzi arra gyanakodott, hogy talán megsértődött a tünemény-virág. Megsértődött, mert két évvel ezelőtt nem tudott otthon maradni vele egy egész hetet virágzás idején.

Lujzi ötven éves. Mióta az eszét tudja, minden egyes évben együtt töltötték a virágzást pille-virágjával, kivéve a tavaly előtti évet. De nem tehet róla, hogy pont akkor temetésre kellett mennie. Nem ő tehet róla. Miért bünteti őt ez a virág? Teljesen az volt a benyomása, mintha a virág személyes haragja üldözné, avagy a sértettség uralkodott volna el rajta. Kiengesztelésére sokszor feltette a legkedvesebb Brhams-tételeket, mert ilyenkor a növény szinte táncolt örömében. Levelei a zöldnek minden árnyalatával játszadozva szinte foszforeszkáltak a sötétben, indái lassan himbálózva lesték Lujzit, hátha még imába is kezd a zenehallgatás után. Lujzinak az volt a fixa ideája, hogy az indák ima idejére összezárják végeiket, s a csend ami körülveszi őket, szinte muzsikál.

Nyáron, nyitott ablaknál a levelek mintha kikukucskálni igyekeznének, fel-felemelkedtek az ablak párkánya fölé.

– Á, csak képzelődöm. – gondolta Lujzi és már azon se csodálkozott, hogy egy-egy inda, mintha piócavég lenne nyári tavi-fürdőn a lábán, a falra rögzítette magát. A kánikula közepén madarak üldögéltek békésen hűvös szobájában az indákon, csőrükkel valami tejszerű folyadékot fakasztva a növény kusza ágaiból.

Lujzi teljesen úgy hitte, hogy mindez csak fantáziájának szüleménye, hiszen ilyen a földön nincs. Kissé szégyenkezve gondolt virágára, ami folyamatosan próbára tette idegzetét.

És tessék. Az elmúlt napon már láthatóvá vált, hogy a hatalmas bimbókezdemény az valóban az, aminek látszik. Virágot fog hozni a növény.

Lujzi berohant munkahelyére, hogy intézze a szabadságot, ami a virágnak mindig is kijárt.

– Nem lehet most elmenned – szólt a főnöke – most van a legtöbb munka. Ezt nem teheted.

– De nekem muszáj! – esett kétségbe Lujzi – értsd meg, el kell mennem most egy hétre!

A vitának csak nem akart vége szakadni. Lujzi csak annyit mondott.

– Rendben. Gyere el ma hozzám. Meg fogod látni miért kell otthon maradnom.

Így esett, hogy Berta elment este Lujzihoz, és döbbenten állt meg a virág előtt.

– Jól van. Itthon maradhatsz a héten. Elvégzem helyetted a munkát, viszont ha letelt a hét, enyém ez a fa.

Lujzi először megrettent, hiszen eszében sem volt megválni életének egy részétől, mégis beleegyezett. Ha másként nem maradhat a "szülés" idejére otthon, ám legyen.

A virág másnapra kibontotta szirmait. A szivárvány minden színében pompáztak csodálatos pilleszirmai, középről fekete bibeként nyúlt a magasba centivastag nemi szerve, rajta izzó vörös csúcsa. A két tenyérnyi pilleszárny alatt sárga szirmok lengedeztek, széleik a halvány és sötétkék árnyalataival.

Lujzi boldog volt. Reggeltől estig csodálta pompázatos virágát. Néha-néha megcirógatta levélkéit, öntözte földjét, és imádkozott. Leginkább azért, hogy Isten ne vegye el tőle virágát, vagy Berta szíve lágyuljon és ne akarja azt bitorolni. A virág újra összezárta ilyenkor indáinak végeit, és Lujzi meg volt győződve róla, hogy vele imádkozik.

A hétnek azonban vége szakadt, és Berta autója dudálva emlékeztette Lujzit, hogy a szabadságért cserébe virágjával tartozik. Könnyeivel öntözte drága növényét, amíg kedves indáit rendezte. A kis fa szomorú volt. Levelei fakózölden lógtak szárain, elvirágzott teste haloványan rengett, ahogy a csomagtartón igazgatták el. Lujzi csak annyit kért Bertától, írja össze neki hogyan fejlődött nála a kedves. Írjon le mindent, ami a virággal kapcsolatos, és egy füzetet nyomott Berta kezébe.

Berta alig várta, hogy lakásának fő díszeként előkelő helyre állítsa a növényt. A zongora mellett megfelelőnek találta, kissé közelebb az ablakhoz, mégis annyira távol, hogy körbecsodálható legyen. Majd jövőre! Lesz itt majd nagy kiállítás! Mennyi pénzt kereshet ezzel a fényűző csodával! A virágot még csak nem is látta, de a különleges ritkaság egészen felcsigázta. Annyira örült, hogy ilyen könnyen megszerezhette a növényt, hogy táskáját a zongorára dobva azonnal elrohant széthíresztelni micsoda ragyogó fája lett neki.

Lujzi virága nyomban felemelte leveleit, ahogy csapódott az ajtó. Indái lassan mozgásba lendültek, s a hosszan, körkörösen feltekert állapotból kinyújtózva túrtak Berta táskájába. Először a bankkártya akadt a végére, amit szenzációs ügyességgel túrt a dézsába. Levelei négy árnyalat zölden szórakoztak, majd egy-két akkordot ütve a zongorán, szaporán tekeredtek vissza eredeti állapotukba.

Berta már másnap észrevette, hogy a kártya eltűnt.

– Nem hagytam véletlen nálad? – kérdezte bátorítóan Lujzitól. Mivel ő se tudott róla semmit, elment tehát a bankba, hogy azonnal letiltassa. Aggályos lélekkel tért haza, ahol a fenséges növény pihent, majd benézett a fürdőszobába.

– Te, Úristen az égbe! – kiáltott meglepve, mert a polcokról az összes drága parfümje hiányzott. Ez lehetetlen! Gondolta, hiszen az ajtót épp úgy zárva találta, mint máskor, s a lakásban rajta kívül nem is járt senki.

Tépelődő félelemmel tért nyugovóra, s álmában folyton azt hallotta, mintha valaki pár akkordot leütögetne a zongorán. Annyira fáradtnak érezte magát másnap, hogy elhatározta nem megy autóval, ki is tette a zongorára jogosítványát, majd a ház előtt buszra szállt.

Munka végeztével barátnőjével tért haza, elsősorban a növény miatti büszkeségtől hajtva, majd később, hogy valahová beüljenek este. Editnek a virág egyáltalán nem tetszett. Berta labilis lélekkel nézett rá, majd keresni kezdte jogosítványát.

– Tudom, hogy itt hagytam a zongorán. Miért tetted el? – kérdezte Edittől, aki hiába hárította el, Berta újra, és újra rátámadt. Haraggal váltak el egymástól, pedig kellemesre tervezték a mai estéjüket.

Lujzi növénye azonban pompásan érezte magát. Levelei legalább tízféle zöldben ábrándoztak Lujziról, és vágyakozva mocorogtak az indák végei.

Reggelre kelve Berta nem találta a slusszkulcsát, majd eszébe jutott, hogy jogosítvány nélkül amúgy sem ülhet autóba. Bosszúsan kezdte a napot, s még hőn óhajtott növényének sem adott vizet.

Késő délután tért haza újra, s mivel színházba készülődött, úgy gondolta felteszi féltve őrzött diadémját és nyaklánc párosát, amit még édesanyjától örökölt. De hiába kereste.

– Megőrültem. Ez nem lehet igaz, hogy újabban semmit nem találok itthon – zúgolódott magában, majd hirtelen visszahőkölt – de nem, az nem lehet.

Mindenesetre másnap megkereste Lujzit. Kezében a kis füzet, a taxiban csoda-virág. Nehezen cipelte be Lujzi virágát az előszobáig, letette, mellédobta a füzetet, és szó nélkül elment.

Lujzi szíve megdobbant, ahogy megpillantotta kedvencét. Virágának levelei millió árnyalattal sziporkázták a zöldet. Szára picit vastagabb lett, és hosszabb, levelei vaskosabbak, és Lujzi megesküdött volna, hogy újabb bimbózásra készülődnek. De mikor, hogyan lett ez így? Hiszen akkor újabb, nagyobb dézsát kell szerezni pille-virágnak. S rohant, hogy szaporán megrendelve még a virágzás előtt meglegyen vele.

A füzetke, csak akkor került a kezébe, amikor megjött a horribilis faláda. Mosolyogva vonszolta be nappalijába, majd elővette Berta írását és rácsodálkozott.

A virág fejlődése:

1 darab bankkártya

4 darab francia parfüm

a jogosítványom

a slusszkulcsom

1 diadém és páros arany nyakláncom, amit édesanyámtól örököltem

legalább négy átzongorált éjszaka.

Ha szabadság kell, ne gyere be, elég ha telefonálsz.

Berta