Karácsonyi ének

Karácsonyi ének.

Decemberben, az utolsó tanítási napon, karácsonyi ünnepléshez készülődtek a negyedikesek. Mivel zenetagozatos osztályba jártak, hát muzsikát próbáltak. Furulyán, hegedűn és zongorán játszottak. Az ünnep előtti hetekben minden nap bent maradtak az osztályban, hogy gyakoroljanak.

Az ünnep estéjén felcsendültek a hangok, a vendégek és a hallgató szülők csodálattal élvezték a játékot. Mikor vége lett, megilletődött csend fogadta a szép zenét. Majd taps, aztán megszólalt a tanító néni.

– Igazán nehéz most megszólalni, és méltó köszönetet mondani ezért az élményért. Köszönjük ezt a csodás ajándékot! A magam részéről, sokat gondolkodtam, mit adjak a szülőknek meglepetésként erre a napra, amit magukkal vihetnének a fa alá. Lapoztam klasszikusokat, nézegettem verseket és egyet sem találtam jónak, igazán jónak arra, hogy itt most elmondjam. De ma történt valami az osztállyal, és úgy gondolom ez a történet lesz a legszebb kincs, amit elküldhetek ma a szülőkkel, ajándékul.

A szülők kíváncsian várták a történetet, a gyerekek pedig el sem tudták képzelni mi az, ami történt ma velük. S Dóri néni akkor elkezdett mesélni.

– Ma délelőtt arra gondoltam, kéne pár fenyőágat vásárolni az estére, hogy szépen feldíszíthessük a tantermet. Meg is beszéltük a gyerekekkel, hogy tanítás után kimegyünk a piacra, hiszen két sarokra van tőlünk, gyorsan megjárhatjuk. Nosza, el is indultunk. Bementünk a piactető alá, de olyan sokan voltak, hogy az osztályt nem akartam magammal húzni a tömegbe. Ezért mondtam nekik, várjanak meg szépen ott szélen, mindjárt jövök, csak válogatok kicsit beljebb az ágak között. Ők szépen ácsorogtak, nem is lármáztak kicsit se. Nagyon elégedett voltam velük. Mielőtt választani indultam volna, még hallottam, ahogy a kofák beszélgetni kezdenek a gyerekekkel.

– Na, hát ti meg melyik iskolába jártok?

– Ide a Pécsibe. A Pécsi Sebestyénbe. Zenetagozatosok vagyunk – felelték ők. – Dóri nénivel jöttünk ágat venni.

– Aztán mit tanultok ti ott a zeneiskolában? Daloljatok nekünk valamit, hadd halljuk! – kérlelték őket az árusok.

– Á, most nem szabad – válaszolták a gyerekek és kissé nyüzsögni kezdtek, zavarba jöttek.

– Dehogyisnem szabad! – szóltak oda más pultok mögül is – Énekeljetek nekünk valami szépet!

A gyerekek zavartan egymásra néztek, majd Eszter, halkan elkezdett énekelni. Rögtön csatlakoztak hozzá még öten-hatan. Bátortalanul, halkan szólt a karácsonyi ének.

Isten gyermek, kit irgalmad

Közénk lehozott.

Angyaloknak énekével

Néked áldozok.

A többiek is mind nekiláttak, és a második versszakot, már az egész osztály dalolta. Ekkor hallottam meg távolabbról én is, és hátrafordultam, mi történik. Az osztályom, mind a húszan ott álltak a bódék előtt, és daloltak. Tíz lány és tíz fiú énekelt kipirult arccal.

Terjeszd fölém kezedet,

hogy az Isten szeretet

Töltse el ma szívem, lelkem

Jászolod tövén.

Aztán a harmadik versszaknál kétszólamúvá vált az ének. Mintha csak valaki vezényelte volna nekik. Tiszta torokból, hangosan, csodaszépen, zengő hangon töltötte be a piacot a gyönyörű gyermekhang. Az iskolában se énekeltek még ilyen szépen, és fegyelmezetten. Egészen meglepődtem, és csodálva néztem őket. Az utcán lelassítottak az autók, voltak, akik kiszálltak és beálltak a piac szélére. Bámulták kerek szemmel és hallgatták a gyerekeket.

Bár nem látom gyermek arcod

Szent vonásait.

Hiszem mégis rendületlen:

Hogy már te vagy itt.

És mosolygón fölfogod

Könnyemet, amit hozok

Ajándékul jászolodnak

Trónusához én.

Isten gyermek nézd szívemnek

Forró vágyait

Boldogságot adni másnak

Nincs hatalma itt.

Csak Tenéked Istenem

Ó ha arcod megjelen

Áldott ostya szent színében

Boldog vagyok én.

A piacon megálltak az emberek, mind odafordultak, és mosolyogtak. Az utcáról is benéztek a járókelők, az élet egy pillanatra odatérdepelt az ének elé. A kofák szemében csillogott az öröm. Harsány, csengő fuvolaként szólt az ének. Borzongatóan édes dallama kettéváltan, ahogy a gyerekek altban és szopránban összeénekelték. Az egész piac őket figyelte. S egyszer csak jöttek a kofák, hozták az ágakat, almát és narancsot. Minden gyerek kezében volt már egy-egy fenyőág, mire a dalnak vége lett.

Egyetlen ágat sem kellett vennem, s ahogy mentünk ki a piacról, a gyerekek – talán ők is megérezték a csodapillanatot – ragyogó arccal kiabálták, ahogy haladtunk:

Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Istengyermek
Istengyermek, kit irgalmad 
Közénk lehozott, 
Angyaloknak énekével 
Néked áldozok 
Terjeszd fölém kezedet, 
Hogy az Istenszeretet 
Töltse el ma szívem, lelkem, 
Jászolod tövén.

Bár nem látom gyermekarcod 
Szent vonásait, 
Hiszem mégis rendületlen: 
Hogy már Te vagy itt. 
És mosolygón fölfogod 
Könnyemet, amit hozok 
Ajándékul jászolodnak 
Trónusához én.

Istengyermek, nézd szívemnek 
Forró vágyait: 
Boldogságot adni másnak 
Nincs hatalma itt, 
Csak Tenéked, Istenem. 
Ó, ha arcod megjelen 
Áldott ostya szent színében, 
Boldog vagyok én.

Betlehemi csillagodat 
Ragyogtasd nekem, 
Ki e sötét lelki éjben 
Jászlod' keresem! 
Add hitemnek fényedet, 
Akkor biztosan megyek 
S meg nem állok, míg a trónod 
El nem érem én.

Szentségházad jászolához 
Állok őrnek én, 
Hogy ne bántson senki Téged 
Már e földtekén. 
Ó ha Téged sértenek, 
Én szívembe rejtelek 
S menedéket adok Néked 
Mindhalálomig.

Forrás: SZVU (23)