Csigacsíny

Csigacsíny.

            Az erdő egy csendes zugában egy bokrok által védett helyen állt Csigaváros, ahol élt tíz kicsi csintalan csiga, sok más csigacsaláddal együtt. Azzal szórakoztak, hogy borsot törtek az idősebbek orra alá. Árkot ástak az ajtajuk elé, vagy levelekkel eltorlaszolták azt. Volt, hogy a csigaházat színesre festették, vagy különböző rajzokkal díszítették, aminek nagyon nem örült a lakójuk.

            Álomgomba sokszor meghallgatta Csigaváros idős lakóinak panaszait. Ilyenkor piros kalapján a fehér pöttyök elkékültek, halványzöld tönkje sötétzöldre változott, a kék lemezek elszürkültek. A csintalan csigák apró csínyjeit eltűrték a rokonaik, mert arra gondoltak, hogy még kicsik, és így játszanak, szórakoznak, mások kárára, majd csak felnőnek, és akkor abbahagyják a csínytevéseket. Álomgomba nem értett egyet velük, mert szerinte szólni kellene a kicsi csigáknak, hogy találjanak más szórakozást. Erről azonban hallani sem akartak az idősebb csigák, nem akarták megbántani az aranyos kicsi állatokat, akik egyébként nagyon kedvesek is tudtak lenni. 

A kisfiú és a kislány késő délelőtt indult a nagy fa irányába, és néhány perc séta után rátaláltak Álomgombára.

– De jó, hogy megérkeztetek! Annyira mérges vagyok! – kiáltotta Álomgomba.

– Mi történt? A fehér pöttyök kékek a kalapodon, a máskor kék lemezkéid szürkék, és a világoszöld tönköd sötétzöld! Ki bosszantott így fel?

– Képzeljétek, Csigavárosból tíz kicsi csiga letett elém egy csigaházat, hogy vigyázzak rá, amíg újra jönnek. Elcsenték az öreg csigabácsi házát a feje felől, amíg az igazak álmát aludta. Hiába mondtam nekik, hogy vigyék azonnal vissza, nem hallgattak rám! Akkor mérges lettem, ők pedig csak csevegtek tovább. Azt mondták, hoznak ecsetet és festéket, szivárványszínűre festik a rozzant csigaházat, és úgy viszik haza – panaszolta Álomgomba.

–  Biztosan jót akarnak! Egy szép, színes házat szeretnének adni az öreg csigabácsinak – nyugtatta meg Álomgombát a kisfiú.

– Ha felébred szegény, és nem találja a házát, hirtelen házatlan csiga lesz, és nagyon meg fog ijedni, hogy nincs otthona! – mondta a kislány.

– Ez igaz. Akkor szerintem vigyük vissza a csigaházat, még mielőtt felébred az öreg csiga! Azután mondjuk meg a kis csigáknak, hogy kérjenek engedélyt tőle a festésre! – javasolta a kisfiú.

– Ezzel egyetértek! Fogjátok gyorsan az üres csigaházat és siessetek! Hátha még nem ébredt fel az öreg csigabácsi! – bólogatott Álomgomba, és kezdett megnyugodni. Piros kalapján a pöttyök újra fehéren virítottak, a tönkje halványzöld és a lemezkéi kék színben pompáztak.

A gyerekek felemelték az öreg csigabácsi házát és elindultak Csigavárosba. Út közben találkoztak a tíz kicsi csigával, akik vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolyaszínű festékekkel és tíz ecsettel felszerelkezve jöttek szembe velük az erdei úton.

– Merre, merre, tíz kicsi csiga? – kérdezte a kislány.

– Álomgombához tartunk, ott tettük le csigabácsi házát, amit elcsentünk tőle, hogy szivárványszínűre fessük, mire felébred! – felelte az egyik mosolygós kicsi csiga.

– Ne menjetek tovább! Itt van nálunk a ház! – közölte a kislány.

– Miért hoztátok el? – kérdezte a mosolygós kicsi csiga.

– Azért, mert a helyére szeretnénk tenni, még mielőtt felébred a gazdája! –válaszolt a kisfiú.

– Színesre akartuk festeni! Tegyétek le! – parancsolta a mosolygós csiga, aki már nem mosolygott.

– Nem lehet! Ha nem érünk vele vissza időben, az öreg csigabácsi nagyon megijed, hogy házatlan csiga lett belőle! – lépett tovább egyet a kislány.

– Ó, hogy erre nem gondoltunk! Igazad lehet! Nem tudunk úgy örömöt szerezni, ha közben jól megijesztjük szegényt! – bólintott a mosolygós kicsi csiga komolyan. – Gyertek, induljunk Csigavárosba! Hátha nem ébred fel az öreg csigabácsi mire a házát a feje fölé tesszük! – szólt a többi csigához, és elindult. A kilenc kicsi csiga követte őt, de bizony csigalassúsággal haladtak.

– Vegyük fel őket! – javasolta a kisfiú, és öt csigát a tenyerébe fogott. A kislány szintén felvett ötöt, és gyors léptekkel hamarosan Csigavárosba értek.

– Nézzétek, az öreg csigabácsi még alszik! – lélegzett fel a mosolygós kicsi csiga, mikor meglátta a fűben szundító csigaház tulajdonost. A gyerekek gyorsan letették a tíz csigát, és a házat szépen csigabácsi hátára illesztették. Ebben a pillanatban az öreg nagyot nyújtózott, és álmosan kikiáltott az udvarra:

– Ki kopogtat ilyen korán? Mi ez a zaj? – kérdezte.

– Mi vagyunk, a tíz kicsi csiga, szeretnénk szivárványszínűre festeni a házad. Megengeded? – érdeklődött udvariasan a mosolygós kicsi csiga.

– Ó, de kedves tőletek! Milyen jó, hogy ma nem arra ébredek, hogy csínyt követtetek el ellenem! Vagy mégis? Hol a csapda? Árkot ástatok? Eltorlaszoltátok a bejáratom? – aggódott az öreg csigabácsi.

– Nincs csapda! Többé nem lesz csíny, inkább segítünk! – felelte a mosolygós kicsi csiga.

– De megkönnyebbültem! Várjatok! Mindjárt kimászok, hogy tudjatok festeni! – szedelőzködött az öreg, és kisvártatva megjelent az ajtóban. A kicsi csigák fogták az ecseteket, festékeket, és olyan gyorsan, mit a villám vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolya csíkokat húztak a csigaházra.

– De szép lett! Egészen jó kedvem támadt! Milyen ügyesek vagytok, kicsi csigák! – mondta az öreg csigabácsi.

A kisfiú és a kislány csodálkozva figyelték, ahogyan megújult az öreg csigaház, és megfiatalodott egy percre az idős lakója is. Mikor Csigaváros lakói hírét vették, hogy a tíz csintalan kicsi csiga milyen csodásan fest, mind odasereglettek, és ünnepelték őket.

            A gyerekek nem várták meg az ünnepség végét, mert minél hamarabb el szerették volna mesélni Álomgombának, hogyan alakult a csigaház sorsa. Elszaladtak hozzá, és szép sorban mindent elmeséltek.

– Milyen hálás vagyok nektek, hogy érdekel benneteket az erdő és lakóinak sorsa! – sóhajtott elégedetten Álomgomba, és ezer színben pompázni kezdett.

– Nagyon jó itt lenni veletek! – mondta őszintén a kislány.

– Vigyázni szeretnénk rátok! – tette hozzá komolyan a kisfiú.  

– Az nagyon jó lesz! – változott halványrózsaszínre Álomgomba fénye.

– Jövünk, amikor szükségetek van ránk! Pihenj nyugodtan, kedves Álomgomba! – köszöntek el a gyerekek, és elindultak az erdei ház felé vezető úton.