Csigamesék: Pitypang és a zenebona (2) - A csavargó

Csigamesék: Pitypang és a zenebona (2) - A csavargó.

Pitypang, a csavargó

  Csiga tanár úr az elsők között ugrott talpra, mikor hajnalt kiáltottak a vidám cinegék. A csillogó varázsgéphez lépett, s elégedetten emelte magasba kemény makksüvegét. Végre elkészült! Ott állt a gépezet, várva a varázsra az öreg tölgy tövében. A tanár úr a repedező kérget leste, és alig várta, hogy a tölgyfa rájuk büszkén lenézzen. Csigaváros is ébredezett, szaladtak már ki a lurkók, voltak köztük nyugodt lelkek és másokat felbujtók.
  – Gyertek, gyertek, tanórára! – kiáltotta csiga bácsi.
  Fintorogtak a csigalurkók. De hol van Pitypang? Ácsi!
  Pitypang megint elcsavargott, s a tanár úr hosszú szakállát tépte. A csigaváros pici réme, lám, mindig új utakra tévedt. Kiszökött a bezárt tölgyből, míg a többiek ébredeztek, hiába álldogált mindig egy csigaőr, akit a bükkajtóba helyeztek.
  Szaladtak előre a gyerekek: Kökény és Kikelet, Pitypang nevét kiabálták. A tópartot inkább Mogyoró nézte, de a duci tavirózsák útját állták. Csiga tanár úr bosszankodott:
  – Ejnye, hol csavarog megint?
  Saláta nem szaladt barátai után, dagadó pocakját fogta, Pitypang eltűnésére csak legyint.
  – Biztos megint pipacsházban énekelget egymagában! – mondogatta huszadjára, s egy újabb adag zöld levelet tömött szájába Saláta.
  Nem számított a borongós éjjel, s nem számított neki az édes álom, mert Pitypang csak a dalolást kereste az egész világon. Ment egyedül, ment előre, egyre beljebb szökött a tölgyerdőbe. A tanár úr felsóhajtott, már csak ilyen ez a Pitypang, mindig zörgött, mindig dalolt, ha épp ettek, ha épp ittak.
  – Menjünk vissza, vár az óra! – kiáltotta a gyerekeknek. Kökény, Kikelet, Mogyoró és Saláta is vele mentek.
  A varázsgép mögöttük állt, csendben nézte a padban ülő nebulókat. A gyerekszemek leragadtak, de a tanár úr egy hosszú fűszálat fogott s felébresztette vele az álmodókat.
  – Tegnap végre elkészültünk – magyarázta csiga bácsi –, ma bekapcsolhatjuk a gépet, már nem kell tovább várni. Nem lesz több harc a süncsaláddal és nem szállnak tölgyfánkra hollók, mert életre keltünk minden kupakot, minden tűt, minden ollót!
  Kökény és Kikelet ámulva néztek a csillogó varázsgépre. Mogyoró hunyorgott nagyítója mögül, kezét nyújtotta előre, s azt játszotta, hogy a gépet elérte. Saláta a földet leste, emberi tárgyak terültek szét rajta. Vajon melyik lenne finom falat? Az egyiket majd a szünetben jól megharapja.
  Krákogott egyet az öreg tanár úr, földig ért a szakálla, büszkén nézett a nebulókra, végre valóra válhat az álma. Ráncos kezét felemelte, épp magyarázni kezdett volna, de a szavak elcsuklottak benne. Mintha valaki dalolna!
  Ekkor lépett ki Pitypang dúdolgatva, két lucerna közül. Kerek arcáról eltűnt minden bánat, látszott, hogy a csiga örül. Saláta egy levelet rágcsált, Pitypangot látva mégis elment a kedve. Félrehúzódott. A vidám Pitypang az utolsó padban maradt kirekesztve. A csiga tanár úr csak morgott egyet, nem akart Pitypangra nézni, úgy döntött, hogy inkább a varázsgép működését meséli. És mesélt, mesélt, egyre mesélt, közben mutogatta a varázsgépet, lelkendezett, hogy a csigák ezzel egy új szintre lépnek.
  Pitypang szeme lecsukódott, nem jutottak el fülébe a tanári szavak. Ha dúdolni nem is lehet, de képzelődni mindig szabad. Hallgatta a szél játékát, ahogy összedörzsöli a színes leveleket, s érezte szívében az egyre lüktető szeretetet.
  Pitypang fejében ütemek születtek, megfogta kezét a dalnak, belekapaszkodott a zenébe s megtalálta a vigadalmat. Álmodott az öreg tölgyről, s álmában ott volt csigaváros. De a csend helyett ők is vele zenéltek…   Ki válthat valóra egy csigaálmot?