Csillagom

Csillagom.

Tudod mennyi, de mennyi csillag ragyog odafönt a kerek, nagy égen? Számolhatatlan. Mire a fényük ideér, lehet, hogy már nem is élnek. A Hold sápítozva fordul meg körülöttük, mert elhalványítják naptól lopott fényét csodálatos ragyogásukkal.

De az összes közül, az nyerte el szívemet, ami pont itt csillant meg a nyári égbolton. Félénk, halovány fényével integetett. Biztosan így láttam! Nagyon kíváncsi kis csillag volt. Már megnézte magának a Napot. Köszöntött a Holdnak, de volt valami titokzatos kékség, ami egyre és egyre lejjebb csalogatta a sötét égboltról. Valami kék, zöld és furcsán foltos. Bár ennek a valaminek nem volt saját fénye, ami kissé meghökkentette, mégis ereszkedett lefelé és lefelé. Furcsa világító tornyokat pillantott meg, fénycsóvával közlekedő dobozokat, amik néha tülköltek egy nagyot. Össze is ugrott tőle apró csillagszíve.

Olyan mélyre ereszkedett kíváncsiságában, hogy egy réten találta a Hajnal. Tenyerébe vette, megsimogatta.

− Na, megállj csak, te kóbor kis csillag az égről − súgta halkan. − Nem tudlak felrepíteni téged a lakhelyedre, de azt hallottam, hogy már nagyon várnak. Kicsit elvarázsollak, és itt maradhatsz nálunk a Földön egy ideig.

A kis csillag nagyon megijedt, felnézett az égre és látta csillagtestvéreit. Melengette a szívét az a sok-sok fehér fény. Bár azt mondják, a fehér fény hideg. De ő tudta, hogy inkább tiszta. És melegség töltötte el kicsike szívét. Gondolkodott egy pindurkát, aztán arra gondolt, hogy kipróbálná idelent ebben a különleges világban. Hiszen sokszor láthatja tesóit is majd odafönt a kerek égen.

A Hajnal már tudta is hova kell becsempészni a csillag lelkét. Így hát sóhajtott egy nagyot, és a sóhaj elvitte oda, ahová mostantól tartozott.

Még várt odabent egy csöppöt, aztán megszületett. Bogárszemű kisgyermek lett belőle. Amikor kinyitotta a szemét ez a kisgyermek és a szüleire nézett, apró csillagok csillogtak a szemében. Azóta is − ha belenéz anyukája és apukája szemébe −, ugyanezt látja viszont.

Amikor eljön az este, megnézheti testvéreit is, de neki most itt dolga van. Tanulnia kell a világot, játszani, kergetőzni a nyári szellővel, sírni a langyos esővel és megcirógatni szeretettel, akit csak lehet. Ha elvégezte ezeket a fontos dolgokat, sok-sok év múlva visszarepül majd oda, fel a magas, fehér fényű éjszakába. De addigra már mindenütt otthon lesz a világban, és szeretete sok-sok csillagot szór szét. Mert ti gyermekek, valamennyien csodálatosan fénylő csillagok vagytok, és ott ragyogtok szeretteitek szívében, lelkében, és az életünket fényes, örömteli bolygóvá teszitek!