Röhögő Köptető

Röhögő Köptető.

Röhögő Köptető

          Élt hajdanán az erdő leges-legmélyén, valahol Vasvár és Körmend között, ott, ahol az őzikék is lábujjhegyen járnak, ahol a rókák meghúzhatják magukat valami rosszaság után, ott, ahol éppen véget ér a tölgyes és elkezdődik a sötét fenyőerdő és hallod az erdők alján a Rába folyását, hát ott élt egymagában, nyugdíjasan az öreg törpék legöregebbike, a Nagy Varázsló. Vagyis inkább nyugdíjas varázsló. Régen rengeteg dolga volt, mert minden törpegyerek hitt a varázslatban, de manapság már... Áh! Ebben a modern világban semmire sem ment a tudományával. A manógyerekek a manószámítógépek előtt cseteltek, a felnőtt manók pedig csak lótottak, futottak manónyuszitól manómikulásig.

– Micsoda szörnyű és komor ez a világ!- sóhajtotta a varázsló.

          Aztán gondolt egy nagyot, kiszórt a jó öreg sublótból mindent és a legaljáról előhúzott egy nagy-nagy könyvet.

– Szegény öreg barátom, de beporosodtál! – motyogta és a pulcsija ujjával letörölgette. Egyre fényesebb és olvashatóbb lett rajta az írás, a könyv pedig kinyitotta mesebeli szemét és rácsodálkozott a világra.

NAGY MANÓ-VARÁZSKÖNYV, AVAGY: AMIT A VARÁZSLÁSRÓL ILLIK TUDNI

– olvasta el a varázsló a címet, majd lelkesen lapozta fel és végül megtalálta a csodaszert, amit keresett:

5 dkg csodafa-kéreg, 3 szál kígyófű, 4 darab virgonclevél, 10 csepp felhőcsepp, csipetnyi napsugár és a szivárvány csücske

– Ez az! Jól van öreg barátom, megcsináljuk!– paskolta meg a könyv fedelét és útnak indult az erdőben. Rongyig járta öreg lábait, de mindent megtalált. Legnehezebb a szivárvány csücskének megszerzése volt… de sikerült! (Egy másik mesében majd elmesélem, hogyan!)

Reggelre a szirup sötétbarnává érett. Beletöltötte műanyag üvegekbe, mert mostanság ilyenből ittak a manókölykök és elindult a tisztás felé. Felállította a standját egy látható helyen és kiírta:

                                        ENERGIAITAL   fél áron!

          Estére minden elfogyott. Alig bírta kivárni az eredményt: a tisztáson mindenki jókedvű volt. Jókedvű? Az nem is volt jó szó rájuk: kacagtak, nevettek, röhögcséltek, hahotáztak, kuncogtak, vigyorogtak, mosolyogtak és észrevették, hogy jó együtt lenni. Fociztak, virágot szedtek, napoztak, kártyáztak, bújócskáztak, nagy volt a nyüzsgés!

          Azóta, ha behúzódnak a manónépek és rossz a kedvük, az öreg vén varázsló titokban kinyitja varázskönyvét, begyűjti a gyógynövényeit, csodaszereit és elkészíti a röhögő köptetőjét.

          Ugye, néha nekünk sem ártana?