Csillagváró

Csillagváró.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kiskakas. Naphosszat a szemétdombjáról szemlélte a világot. Amikor beesteledett felült a tyúkocskák mellé a létrára, és várta a hajnalt.

 Történt egy nap, hogy sehogy sem tudott elaludni. Kiballagott a szemétdombra. Nézett jobbra, ott a szénaboglya őrködött. Nézett balra, ott meg a Bodri kutya horkolt az ólja előtt. Nézett a magasba, no, ott aztán olyasmit látott, amitől még a csőrét is eltátotta. Egy fényes csillag ragyogott, s egy szikrázó zsákot húzott maga után. Legalább is a Kiskakas annak nézte. Elkukorította magát. Amint ezt meghallotta a legkedvesebb tyúkocskája, kifutott a szemétdombra, mert azt hitte valami baj érte az ő élete párját.

- Mit láttál, én szép koronás hercegem? – Kárálta aggódva.

- Nézz fel az égre! Látod azt a fényességes szekeret? Valami zsákocskát húz maga után. Talán magocskák vannak benne. Én elmegyek megnézem hol esik le a földre?

-  Én is megyek veled! Menjünk együtt!

Mentek, mentek mendegéltek, egy patak partjára értek. Ott úszkált a kacsamama kiskacsáival.

- Hová, hová Kiskakas?

- Látod azt a fényességes szekeret? Magocskákat visz a zsákocskában. Megnézzük, hol esik le a földre.

- Mi is megyünk! Menjünk együtt! – hápogták a kacsák.

Így hát mentek tovább. A kiskakas, a tyúkocska, a kacsamama és a kiskacsák.

Mentek, mentek mendegéltek, míg egy útkereszteződéshez értek. Egy nyúl ült az árokparton, s tarisznyájában kotorászott.

- Hová, hová Kiskakas?

- Látod fenn azt a fényességes szekeret? Magocskákat visz a zsákocskában. Megnézzük, hol esik le a földre.

- Én is megyek. Menjünk együtt! – makogta a nyúl.

Így hát vonult a kis csapat. A kiskakas, a tyúkocska, a kacsamama a kiskacsákkal meg a nyúl a tarisznyával.

Mentek, mentek mendegéltek míg egy cukrászdához nem értek. Éppen akkor lépett ki az ajtón a bárány. Tortát vett szép gyapja árán.

- Hová, hová Kiskakas?

- Látod fenn azt fényességes szekeret? Magocskákat visz a zsákocskában. Megnézzük, hol esik le földre.

- Én is megyek! Menjünk együtt!

Elöl ment a Kiskakas, utána a tyúkocska, követte a kacsa család, ott ugrándozott a nyúl tarisznyával a vállán, őket követte a bárány a tortával.

Mentek, mentek mendegéltek, míg egy istállóhoz nem értek. Ütött kopott istállóban egy család ült a jászol előtt, melyből egy kisbaba ragyogó arca tűnt fel. Édesanyja ringatta, édesapja vigyázta.

A kiskakas felugrott a gerendára s elkukorékolta magát:

-  Üdvözlünk kis csillagocska! Égből hullott kis magocska! Jöttünk téged köszönteni, jelenléted kihirdetni!

 Akkor előlépett a Nyúl. A vállán lógó tarisznyából pici csengőt húzott elő, a gyermek kezébe adta, ő nevetve megrázta. Csilingelt a csengő, hangjára egyre többen jöttek, a bölcső köré gyülekeztek. Ajándékot hoztak sorra. Fügét, diót, narancsot. De a torta sem marad árván, átnyújtotta neki a bárány, amit vett finom gyapja árán. A tyúk a kacsa táncba kezdett. Illegett a szárnyuk, billegett a farkuk. Toppantottak nagyokat pörögtek meg forogtak. A gyermek nézte, nézte, kicsi karját meglengette úgy örült! Apja Anyja szemében könnycsepp ült.

 Talán még most is táncolnak, ha azóta el nem fáradtak.