CSODA MANÓCSKÁK

CSODA MANÓCSKÁK.

            Csoda Manócskák írta: M. R. Rose Logan

Varázslatos napra ébredt Lili, kinézett ablakán csodálatos pelyhekben hullott a hó, mintha holleanyó kirázta volna dunyháját a tájra. Az ablakából rá látott az utcára. A hópihék vidáman kergetőztek egymással. Három fenyőfa állt magányosan, fehér hótakaró fedte ágaikat. A kislány izgatottan tapsikolt:

–Hurrá hurrá jön a télapó! Akkor ki kell fényesítenem a csizmáimat. Juhú! utána még alszok sokat, és itt a karácsony. mondta ujjongva Lili. –Hallod Baltazár súgta kedvenc manócskája fülébe. Körbe táncolta vele a szobát örömében. Gyorsan felöltözött, megmosta arcocskáját, megfésülködött. Rohant be a szobájába. Felkészült a nagy rendrakásra és a kis csizmácskáinak alapos tisztításának, hadműveletére. Úgy hogy felvette piros jégvirágokkal díszitett csillogó- villogó manósapkáját, alján fityegett jobbra és balra egy kócos fehér bojtocska. Baltazár gyere ide és nézd, hogy csinálom? rakta maga mellé manócskáját.

 Elkezdődött a hadművelet. Egyet jobbra suhintott, egyet balra a cipőpucoló kefével, utána kis kezébe vette a rongyot, és ahogy ereje bírta súrolta a csizmácskákat egymás után. Kisidő múlva jóvá hagyta művét. Így jó lesz Baltazár? kérdezte „tőle” örömittasan.Rendett rakott, a szanaszét szórt manók, a földön hevertek. Egyesével megpuszilgatva, simogatások kíséretében helyükre tette, vissza a polcra. Ahogy tüsténkedett észre se vette, hogy ráesteledett. Gyorsan megvacsorázott, fürdés alapos fogmosás, és lefekvés. Sietve ment ismét szobájába, tele izgalommal, kitette már ragyogóan fénylő csizmácskáit, felnézett a csillagos égre, csak úgy ragyogtak az égbolton, fürkészve nézte már kissé álmosan szemecskéivel, hátha megpillantja a nagyszakállút. De nem jött. Szomorúan ballagott ágyához, befeküdt a takarója alá, magához húzta „Baltazárt” várt és várt amíg egyszeriben csak elszenderedett.

Néma csend kerítette hatalmába, a szobát. Csak Lili halk szuszogását lehetett hallani. Hirtelen mint egy varázsütéssel csodák- csodájára a manócskák nózija elkezdett világítani. Lassan de nagyon lassan éledezni kezdtek. Egymást lökdösve a polcon egy óriásit ásítoztak:

–Hé Merlin! ne lökdösődj! Akkorát nyújtóztál majdnem orrba vágtál! sértődve jajveszékelt Mimóza.

–Halkabban! felébred a kisgazdánk, nincs időnk veszekedni. Küldetésünk van. felelte határozottan Merlin.– Gyertek! szép óvatosan, csendben egymás után. Merlin megszámolta manótársait, újra és újra hátha tévedett, a számolásban. Vakargatta buksiját, ismét számolt:–Egy, kettő, egyszer csak egy halk hangra lett figyelmes.–Valaki szabadítson ki innen! mondta szorult helyzetében Baltazár. Lili tartotta szorosan kis kezeiben ölelve magához.

A manócskák mentő akcióba fogtak, odafutottak az ágyhoz, létrát képeztek, egymás vállára állva. De olyan ingatagul álltak egymáson, imbolyogtak, jobbra-balra. Merlin mint a csapat kapitánya, majdnem elérte már az ágyat, de ekkor ütött be a baj. Az alsó manónak elkezdett viszketni az orrocskája, egy hatalmasat tüsszentet, próbálta vissza tartani, minden erejével de nem bírta. A manócskák egymásra pottyantak egy kupacba:

–Újra! mondta mérgesen Merlin.– most ne legyen hiba! felelte. Ismét felálltak egymás vállaira, végre sikerrel járt a „kapitány”. Beosont a takaró alá, óvatos araszoló mozdulatokkal, odakúszott Baltazárhoz. kiszabadította: –Gyere utánam, csendesen. suttogta Merlin. Mentek térdelve lépésekben nagyon de nagyon lassan, nehogy felébredjen a kislány. Végre odaértek az ágy végére, segített a kis csapat, lent voltak a földön, megölelték Baltazárt annyira örültek, hogy újra látják. –Na jól van! mondta Merlin, gyertek díszítsük fel kint, a három fenyőfát. Merlin magaköré gyűjtötte manótársait és végre használhatta varázserejét:

–Abrakadabra legyünk kint a szabadba! Pompázatos fény vette körül őket, és már kint álltak a három fánál:

–Gyertek manócskák ide körém, csukjuk be a szemünket, mindenki varázs erejére szükség lesz.– Mondjuk egyszerre!––Abrakadabra díszek a fákra! Együtt mondták a varázsigét. De Mimóza kívánt is közben csendesen ezt motyogta négyszer egymás után: – Gyere északi és déli télapó segíteni. A varázslás hatására a díszek a levegőbe emelkedtek be célozva a fák ágait, utána a mézeskalács figurák következtek, csillogó gömbök, fűzérek ezüstből ,aranyból, röpültek a fákra. Következtek a csúcs díszek. Esélytelen! gondolta Merlin hisz picik vagyunk ezt képtelenség felérni. Hiába csinálnánk élő létrát egymásból. Tizenöten kevesen vagyunk hozzá. vélekedett bánatosan. A semmiből ott termett az égboltról fagyos széllel, nagy fénycsóva kíséretében, az északi télapó: Hohó hó hó! Leszállt a földre, letette szánját, elől hat rénszarvassal:

– Ki kívánt ide négyszer? halljam kérdezte kíváncsian az északi télapó. –Hát „én „ felelte suttogva mimóza.

–Köszönjük, hogy itt vagy köztünk. felelte Merlin.

 ––Hamár itt vagyok szorgos kis gyermekeim, miben segíthetek? kérdezte –Nem érjük fel a karácsonyfák tetejét. válaszolta a kapitány.

–Hűha! fel-alá járkált az északi télapó, simogatva szakállát.–Megvan! kiálltot fel mosolyogva. Odament a rénszarvasokhoz eloldozott egyet. Gyere Gesztenye! mondta vidáman. Belesúgott egy varázsigét a fülébe.

–Ki lesz az a bátor manó aki felül Gesztenye hátára? –„Én” felelte Mimóza boldogan. A nagyszakállú feltette Mimózát a szarvas hátára kezébe adta a csúcsdíszt. –Most ne félj! felelte. Egyszerre csak ez a gyönyörű állat a magasba emelkedett!

–Kapaszkodj kiabálta a télapó. Kapaszkodott erősen a manólány, de végül sikerült nagy nehezen az első fa tetejére feltenni a díszt. Hirtelen az égből meleg széllel csillagok kíséretében, hatalmas varázslatos fénnyel megjelent a déli télapó.

–Hó-hó hó! –Szervusztok kedveseim! mosolygott a bajusza alatt. –Miben segíthetek? –hamár hívtatok. –nem tudjuk feltenni a csúcs díszeket a másik két fára, túl picik vagyunk.

–Sebaj! drágáim segítek. Odament a rénszarvasokhoz eloldozott egyet , Füge gyere- gyere kedves. Segítenünk kell. A déli télapó varázsigét mormolt Füge fülébe, az északi nagyszakállú feltette Merlint és Baltazárt, Gesztenye hátára, a többi manócskát, a déli télapó, Füge hátára, A két szarvas felágaskodott, előre biccentették fejüket, hogy az agancsaikra akaszák fel a csúcs díszeket igy segítve a manóknak, de a hátul ülő manók, lepottyantak a hideg hóba. Baltazárnak és Merlinnek végül sikerült, feltették a csúcsdíszeket a fákra. Amelyek pompázatos angyalok voltak. Ez a küldetés is sikerrel járt.

 Ujjongtak! már a földön körbe állva, a fákat. Tapsikoltak, Baltazár és Mimóza táncolt örömében. A két télapó összefogott, közös varázslattal csillámport fújt a fákra, ezzel életre keltve a mézeskalács figurákat. Éledezni kezdtek, a fán mosolyogva táncoltak. A gömbök csak úgy ragyogtak. A télapók már mentek volna tovább mikor hirtelen megszólaltak: –Hó hó! Majdnem elfelejtettük az ajándékokat:

–Merlin kapitány! rád bízom az ajándékokat, hogy a csizmácskákba kerüljenek a kislánynak. –Visszajövünk! megnézzük, hogy álltok.-Addig adunk segítséget nektek a tündéreket. Csak oda kell kívánjátok „ őket”. A déli télapó egyet huncutkodott utoljára mielőtt elment volna. Egy fenyőfát varázsolt Lili szobájába.

–Sziasztok! szorgos gyermekeim! mondták a télapók óriási csodálatos fény kíséretében .–Hóhóhó! hallatszódott a távolból.

Merlin komolyan elgondolkozott. A nagy dobozok láttán, nem is volt kevés ajándék. Szokása volt vakargatni a fejét amikor gondolkozott. Vakargatta-vakargatta! Így szólt: –Hogy fogjuk ezt mind bevinni, nagyon –nagy dobozok! fel - alá járkált, megismételte jó párszor. A többiek csendben várva álltak, figyelték ahogy a kapitány oda- vissza járkál már majdnem beleszédültek. Ekkor hirtelen megtörte a csendet:

— Fogjuk, meg egymás kezét, kívánjuk ide őket. A kis manók erősen gondolkozva szemüket összeszorítva, a tündéreket hívták. A manók kinyitották szemeiket, de csodálkozva látták, semmi de semmi nem történt. Merlin:

–Reménytelen! mondta elkeseredett arccal. Ott állt a tizenöt apró manó a varázslatos karácsonyfák fényénél, szomorúan egymás kezeit fogva, a szikrázó fehér táj csendjében. Vártak és vártak, bánatosan lehajtott fejjel. Hirtelen a sötétből nagyon messze a manóktól apró szárnyrebdesések zaja, parányi lámpácskák fényeivel, közeledtek és közeledtek. Egyszerre csak csillámos ragyogó fényük kíséretében megálltak a manók előtt. Még mindig verdestek szárnyaikkal, a vezetőjük Napsugár egy kéz mozdulattal csendet teremtett megszólalt:

–Üdvözöllek titeket kis manócskák.

–Napsugár, vagyok! a tündérek vezetője.– Ti, kívántatok ide minket? miben segíthetünk?

–Igen, mi voltunk! -felelte Merlin.–Szeretnénk ha segítenétek abba a lakásba, bevarázsolni az ajándékdobozokat. Ahol egy elbűvölő kislány lakik a kis gazdánk. –tudom, hogy Ti is kicsik vagytok, mint mi, de nektek van varázsporotok. Sokkal nagyobb a varázserőtök. A tündér gondolkodik,–Ja igen az a kis édes babaarcú kislány Lili. Múltkor kiesett a foga, felajánlotta a fogacskáját a fogtündéreknek, némi almáért, narancsért cserébe. –Örömmel segítünk. –Gyertek ide tündérkék, varázsporokat előkészíteni, –mondjátok utánam: –Abrakadabra! ajándékok a lakásba. Az összes tündérke egyszerre használta a varázsporát, egy szempillantás alatt a magasba emelkedtek az ajándékdobozok, és ahogy ott voltak el is tűntek. A manók tátott szájjal bámulták ezt a fantasztikus varázslatot. Mimóza megjegyezte: –Hová tűntek a dobozok? kérdezte csodálattól ámult arccal.

–Ha bent lesztek a lakásban meglátjátok.

titokzatoskodott, a tündér

– Miben segíthetünk még nektek? kérdezte Napsugár.

–Igazán semmiben. Így is sokat tettetek értünk, felelte hálával szavaiban Merlin.

– Köszönünk Mindent.

akkor sziasztok! Picurkák. Annyira megszerette Merlint és a manócskáit Napsugár, hogy már indulóban voltak, Egy kecses mozdulattal, csintalanul bevarázsolta a manókat a lakásba.

–Sziasztok-sziasztok! tündérkék. Intettek búcsúzóul a manók. A tündérek sebes szárnyrebdesések és a kislámpák fénye kíséretében, lassanként távolodtak a sötétben. Még egy darabig nézték a távolodókat:

–Na kedves manótársaim. törte meg a búcsúzkodás élményét Merlin.

–dologra fel!–

gyertek ide a fához. A fa a sarokban állt. Odamentek.

–Most, síri csendben, nagyon de nagyon halkan mondjuk együtt, díszek a fára! Úgy is lett. A varázslat elkezdődött, a díszek a magasba emelkedtek, ezüstgömbök, ezüst masnik, fűzérek, landoltak a fa ágain. A Csúcsdíszt „angyalkát” Merlin kapott kis adag varázsport a tündérektől, a csúcsdíszre használta felragyogott a karácsonyfa ezüst fényeiben. Az angyalka bámulatosan fénylett a fa csúcsaként. A nagy ajándék dobozokat, láncfogásban egymás után óriási erőfeszítések árán de sikerült a fa alá tolniuk. Na akkor ezzel is megvolnánk! gondolta magában Merlin. Pedig koránt sem volt vége. Most jött még csak a java. Ott árválkodott a földön egy mikuláscsomag, tele s teli minden jóval. Csokoládékat, almát, narancsot rejtett a zacskó. –Akkor még egy utolsó küldetés manócskáim! válaszolta biztatva Merlin a társait. Újból élő létrát csináltak, egymás vállaira felmásztak halkan, Baltazár állt legfölül. Támolyogva, de most erősen tartották egymást.Baltazár épp ,hogy elérte az ablakot felkapaszkodott, mikor már adták volna a kezébe az ajándékot, hirtelen leesett a földre, a csomag. A többi manó utána, ismét egymáson landoltak. Megijedtek. A kislány is meghallotta ezt a furcsa puffanást: – Mi történt? A manók nem mozdultak, nem szuszogtak. Baltazár az ablakban sem mozdult.

–Biztos csak álmodtam visszafeküdt Lili. Folytatódott a küldetés. Újból felálltak létrát képeztek, végre sikerült átadni a mikuláscsomagot, Baltazárnak, óvatosan az ablakpárkányra tette néma csendben. Araszolgatva megfordult Utána vissza ment A csomagért, felvette. Vitte-vitte egy óvatlan pillanatban, már tette volna bele a csizmába, megzörrent a csomag. Baltazár megbillent, leesett volna de megfogta az ablak szélét ott lógott, nagyon sokára tartott, mire vissza tudott kapaszkodni. De sikerült. Emelte a csomagot, beletette a csizmába. Leült a másik csizma mellé, véletlenül meglökte a másik csizmát, a csizma a földre esett. A kislány felriadt. Felült.–Ki van ott? kérdezte riadtan. Semmi válasz. Ekkor Lili felkapcsolta a kislámpát. Álmosan törölgette szemecskéit észre vette, hogy az egyik csizmája ott hevert a földön. Felvette köntösét, papucsát. Odament az ablakhoz. Látta, hogy kedvenc manócskája ott csücsül a csizma mellett.–Hogy létezik ez? tanakodott magában. Hiszen az ágyban volt? Velem aludt mondta tanácstalanul. Lenézett a földre, ott hevertek a manók egymás hegyén hátán.—Ez képtelenség! A helyükre raktam őket. Vakargatta kis fejecskéjét, gondolkodott!

–Meg van! tudom már itt járt a télapó. mondta boldogságtól könnyezve. Odaszaladt az ablakhoz rálátott persze magához vette Baltazárt. Izgatottan kémlelte a csillagos eget várt és várt, csodák-csodájára egyszerre csak hatalmas fénysugárral érkeztek egymás után, a déli és északi télapók. Egy pillanatra megálltak. Együtt mondták:

–Boldog Mikulást Lili! –

Hóhóhó! tovább álltak, integettek a távolból. A kislány még integetett messze-messze a sötétségbe a télapók után. Boldogan. Még percekig nézett a messzeségbe. Megunta! Meglátta csizmáját, benne volt a mikuláscsomag mindenféle jóval, csokikkal, cukorkákkal, almával, naranccsal, földimogyoróval. A kislány örömmámorban úszott, kikukucskált,

– Jaj de csodálatosak a karácsonyfák csak úgy ragyognak. Ámult és bámult. Egy hirtelen mozdulattal megfordult. Tátva maradt a szája. Meglátta a sarokban lévő Pazar díszekbe öltöztetett karácsonyfát, csillogott rajta az összes dísz.–Itt a karácsony!–Hurrá! Itt voltak a télapók. Magához ölelte Baltazárt örömteli táncot jártak ketten. Összeszedte az összes manócskáját, a fa köré ültette őket, Lili izgatottan bontogatni kezdte az ajándékokat, egymás után.