Delfin és sólyom

Delfin és sólyom.

Delfin és a sólyom

Dobva szürke valóságom,

létezik egy színes álmom.

Képzeletnek puha szárnyán,

elrepültem sólyom hátán.

Varázserőm elővettem,

aprócskává tettem testem.

Leszállt hozzám nyári éjjel,

hátára emelt csőrével.

Régen bírom barátságát,

ápoltam a törött szárnyát.

Meggyógyulva azt ígérte,

hálás lesz majd egyszer érte.

Szaván fogtam szárnyasomat,

így szereztem úti-társat.

Delfint én még sosem láttam,

vele úszni nagyon vágytam.

Elegánsan emelkedtünk,

felhők felett úgy repültünk.

Langyos szellő simogatott,

meleg hajnal hasadozott.

Mire felkelt a déli nap,

elértük a vízpartokat.

Fényes hátú járt már erre,

ezért mindenki ismerte.

A kardszárnyú cimborája,

keresztfiának komája.

Várt már minket delfin Peti,

hogy tanítson engem úszni.

Sólyom szárnyról lecsusszantam,

és máris a vízben voltam.

Mire tényleg megijedtem,

már delfinháton ügettem.

Mintha nem is volna testem,

úszás nélkül úgy lebegtem.

Micsoda nap ez a mai,

tudtam úszni és szárnyalni!

Le-fel szeljük a kék habot,

közben kacagok jó nagyot.

Körben a sok delfin kerget,

bukfencezve vígan minket.

Szép volt, jó volt, hamar eltelt,

ők sem láttak eddig embert.

Köszönjünk el, szólt a sólyom,

hátán sikerült landolnom.

Felszegte a büszke fejét,

gyorsan repült hegyek felett.

Sok élményben elfáradtam,

tolla között elaludtam.

Mikor, hogyan értünk haza,

ez már bizony az ő titka.

Másnap reggel mikor keltem,

álmaimat nem értettem.

Éreztem még a lebegést,

két karomban víz bizsergést.

Tollas szoknyám, vizes cipőm,

nem álmodtam úsztam felhőn!